Gyűlölöm őket, s ki nem állhatom a fajtájukat sem. Gyűlölöm őket, mert rossz terméket gyártanak, s mert rá tudják venni az embereket, hogy azt vegyék. Gyűlölöm őket, mert a sajtó befolyásolásával, zsarolással, galád módon söprik félre vetélytársaikat, azokat, akik a jó szoftvereket írják. Gyűlölöm a programjaikat, mert a könnyed eleganciát ígérő bevezetőkép után csak egy akadozó homokórát látok, majd egy szép fehér ablakot, ami felkínálja a lefagyott alkalmazás bezárásának lehetőségét.
Gyűlölöm őket, mert feltételezik rólam, hogy hülye vagyok, és nem tudom eldönteni, hogy mi jó nekem. Nem merül fel bennük, hogy tovább látok és többre van szükségem a zenélő menünél, hogy dolgozni akarok, s a súgóban nem csak a kettős kattintás öt módjára vagyok kíváncsi. S ha telefonon kérek segítséget, a hónap végén még mindig ott állok dolgavégezetlenül egy esetlen szoftverrel és egy magas support-díjjal a nyakamon.
Gyűlölöm őket, mert belőlem: a jóhiszeműségemből és a kiszolgáltatottságomból élnek, nem embernek, hanem csupán vevőnek tartanak. Gyűlölöm őket, mert sikerült maguk köré építeniük egy illúziót. Egy illúziót, ami őket szakértőnek tünteti fel, az informatika úttörőinek, az emberiség jótevőinek. És ez egy öngerjesztő folyamat. Gyűlölöm őket, mert a gyanútlan felhasználók szemébe hazudnak, és esélyt sem adnak a világnak, hogy ezt felismerje.
Mindezek ellenére van két érdemük, amit nem mernék tőlük elvitatni. Az egyik az, hogy példát mutatnak -- hihetetlenül rossz példát, a gyors, szakszerűtlen és gátlástalan meggazdagodás elvét. S végül is, a Nagy Amerikai Szappanopera kárörvendő olajvállalkozójához hasonlóan, az ő elrettentő példájuk készteti viadalra a bikát, az ő üresen bámuló, nehézkes ablakaik adtak egy finn egyetemistának erőt, hogy minden bitet elölről kezdjen, és épp a negatív példájukkal adják ők a pingvin méltóságát.
S van egy másik ok, ami mellettük szól, s -- furcsa módon -- sivárabb volna a világ, ha ők nem lennének. Itt a személyi számítógép népszerűsítésére gondolok. Arra, hogy az Elnök Úr már alig győzi hangsúlyozni, hogy ő és családja mennyire élvezik -- együtt vagy külön-külön -- a gép előtt töltött időt, hogy milyen egyszerűen és hatékonyan lehet dolgozni, akár otthon is. Vajon ki vásárolta volna meg a szerver-csodákat, melyek elsöprő erejénél már csak az áruk magasabb (de az sokkal), ha ők nem erőltetik az otthoni ketyere fejlesztését? Hányan érezték az ő idejük előtt, hogy milyen nagyszerű dolog a digitális alkotó tevékenység? Igaz, hogy a PC nem az ő monopóliumuk többé, de a lassúsági világrekordok döntögetésével éppen ők ösztökélik a hardver rohamos fejlődését.
Nem elvetemült bestiák ők, csak a szemléletünk és a céljaink különbözők (és remélem, hogy most nem csak a saját nevemben beszélek.) Mi a hatékonyságra, a működőképességre törekszünk, ők az általuk felkeltett mesterséges igény kielégítésére. Mi próbálunk következetesek maradni, ők pedig népszerűek. A mi célunk a tökéletesség, az övék az információs szupersztráda csodálatosságának mámorában felnőtt, egyszerű gondolkodású, klik-klik nemzedék felnevelése. Ők a részvényárfolyamok esésének megakadályozása érdekében dobják piacra az új változatot, mi pedig, hol a magunk örömére, hol pedig -- ha épp nagyzolós kedvünkben vagyunk -- a szebb jövő alapköveként próbálunk valami hasznosat letenni az asztalra.
Ők talán úgy gondolják, hogy mi vagyunk a szélhámosok. Hogy melyikünknek van igaza, egyszer úgy is kiderül. Lehet, hogy nem ebben a században, lehet, hogy nem ebben a világban. Ám a tapasztalat szerint egyszer minden nagy üzletnek vége lesz, a vihar szele előbb-utóbb kitöri a kongó ablakokat, s lehet, hogy akkor épp a mi megbízható, billentyűzős rendszerünkre lesz majd szükség. És ez a talán a munkánk igazi értelme, mi erre, és nem a pénzügyi év sikeres lezárására törekszünk.
1997. szeptember
Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.