Magyarországon a népesség körülbelül egytizede vesz napilapot, a hír- és magazinműsorokat még többen nézik. A készítőket folyamatosan sürgeti az idő, hisz' az újságnak napról napra meg kell jelennie, a műsor este mindenképp adásba kerül. Naprakésznek lenni nehéz, mégis sokan ezt a pályát választják. Hobbijáról és munkájáról Agárdi Zsuzsa 29 éves újságíróval, a Fáma diákújságíró tanfolyam vezetőjével beszélgettünk.
-- Mikor döntötted el, hogy erre a pályára lépsz?
-- 17 éves voltam, harmadikos szakközépiskolás. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam. Középiskolás korban a diák még képlékeny, viszonylag könnyen tanul, és sokkal kevesebb kényszerítő erő hat rá. Több dolgot kipróbálhat, és sokkal inkább csinálhatja azt, amit szeret. Szabadabb, nincs mögötte az egyetemi évek politikai befolyása, stílusát és gondolatait nem kell másoknak alárendelnie.
-- A tanfolyamot is középiskolásoknak szervezed?
-- Igen. Ha eljönnek, megismerhetik a szakma alapvető elméleti és gyakorlati fortélyait, eldönthetik, hogy képesek-e hivatásszerűen csinálni. Az 5 éve működő tanfolyamot 270-en végezték el, közülük 15 dolgozik napilapnál, 10 a rádióban vagy a tévénél, és 20-an járnak kommunikációs vagy újságíró szakra.
-- E két szak egyikét minden leendő újságírónak el kell végezie?
-- Érdemes, de nem szükséges. Ahhoz, hogy valaki újságírói igazolványt szerezhessen, elég, ha bármilyen főiskolai végzettsége van, sőt, újabban ennek utólagos bemutatása is elegendő. Később, 3--5 éves szakmai gyakorlat után pedig az eddigi legjobb cikkeivel és egy szakvéleménnyel pályázhat az újságírószövetségi tagságra. Körülbelül 22 éves lesz, mire idáig eljut.
-- Mi a véleményed a klónozásról?
-- Egyszer egy orvossal összevesztem ebben a kérdésben. Ő lelkesen magyarázta, de nem értettem vele egyet. Én a természet híve vagyok, és szerintem az ember a természetes dolgok miatt maradt fenn, még akkor is, ha ezt a huszadik század igyekszik a feje tetejére állítani.
-- És a Nemzeti Színházról?
-- Mindenképpen meg kell, vagyis meg kellett volna építeni. Az egy nemzetről kialakult képet nagy mértékben a nemzeti kultúra határozza meg, melyben óriási szerepet játszik a színjátszás és a színház. Abszurd, hogy mekkora ügyet csináltak belőle, és hogy azért állíttották le az építkezést, mivel azt az előző kormány kezdeményezte. Tudom, kell a pénz az árvízkárosultaknak, de a Nemzeti építését nem lehet tovább halogatni, még kölcsönök árán is folytatni kéne. Ha engem kérdeznének, Makovecz Imrét kérném föl, hogy egy monumentális épületet tervezzen, amely a 2000. év ünnepi rendezvényeinek is otthont adna.
-- Alkalmazol-e olyan trükköket, melyekkel azt is kihúzod az interjúalanyból, amit nem akar elmondani?
-- Természetesen, minden alkalommal meg kell küzdeni az interjúalannyal, és meg kell izzasztani, hogy végül előadja, amit titkol. A legfőbb ,,trükk'' az, hogy a szemébe nézek, és rögtön látom, hogy hazudik-e. Ezenkívül fontos az első két kérdés hatásos megválasztása. Az első kettővel szúrom belé a tőrt, a többivel pedig csak megforgatom. Az interjú előtt felkészülök a témából, hogy ő engem ne tudjon zavarba hozni. Előre összeírok 10--15 kérdést, így szűkszavú válaszok esetén sem leszek gondban.
-- Mennyire kell szó szerint leközölni a beszélgetőpartner szavait, és mennyire szabad ,,megírni'' egy cikket?
-- Mindenképpen az utóbbi. Az újságíró feladata, hogy az olvasók számára pontosan és érdekesen megírja, amit az alany gondol. Az emberek, akiket kérdezek, ritkán beszélnek nyomdakészen, és rendszerint, mikor visszaküldöm nekik a cikket ellenőrzésre, meglepődve azt válaszolják, hogy ,,jajj, de jó, pont ezt akartam mondani''.
-- Volt-e olyan interjúd, amelyik a tettlegességig fajult?
-- Volt. Nem szokásom, de megesett, hogy pofonvágtam az interjúalanyt, egy másik alkalommal pedig ráborítottam az asztalt. Bármilyen kérdést tettem fel, a válaszaiból kihallatszott, hogy csúsztat, hogy be akarja csapni az olvasót. Mindezt olyan szemtelenül tette, hogy magára haragított.
-- Származott ebből később problémád?
-- Szerintem örült, hogy nem tudódott ki. Egy felnőtt férfi megalázónak érzi, ha arról kell beszélnie, hogy egy nő a saját irodájában megütötte. Nem hiszem, hogy bárkinek is elmondta volna...
-- Volt olyan eset, amikor nem te ütöttél?
-- Csak az 1991-es esetre tudok visszamlékezni. A guberáló hajléktalanokkal készítettem riportot az Akna utcában. Mikor új konténer érkezett, állítólag ráléptem egy aranyláncra. Ők azt hitték, hogy magamnak akarom megtartani, ezért a szemét közé löktek.
-- Hogyan ,,kapod el'' azokat az alanyokat, akik nem akarnak veled beszélni?
-- Ilyen még nem fordult elő. Magyarország még nagyon messze van Amerikától. Nálunk a felső vezetőknek és a színészeknek jólesik, ha megjelenhetnek a sajtóban, és egy kis ingyenreklámhoz juthatnak, még akkor is, ha objektíven írunk rólunk. Ez egy nyugodtabb világ, nem bántják, és nem menekülnek az újságírótól, mi sem vagyunk annyira rámenősek. Magyarországon Diana esete nem ismétlődhet meg.
1999. március
megjelent a Fregatt 1999. áprilisi számában
Budapest, Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.