Először a mű részeit követem végig, a szónoki beszéd hagyományos felépítése szerint, majd megpróbálom megítélni a módszer jogosságát.
A megszólításban Kossuth Szeged népét az elárult haza oszlopának nevezi, s kifejezi irántuk érzett büszkeségét (benevolencia). Felhívja a figyelmet arra, hogy Jellasich el akarja tékozolni a nép nemrég megszerzett szabadságát, s ő ez ellen alkudozás helyett a legilletékesebbhez, a néphez fordul (attentio, de fabula narratur). Hasonlatokkal él, hangsúlyozza a nép fontosságát és döntő mivoltát (docilitas).
A beszéd folyamán többször is megszólítja a hallgatóságot (Szegednek népe, hazámfiai, szegediek, testvérek), és gyakran utal rá, hogy kivel beszél. Minden szavával azt hangsúlyozza, hogy büszke erre a népre, a lelkesedésre, az elszántságra, és büszke arra, hogy őket vezetheti (transitio). Egy akkori szegedi polgár úgy érezheti a beszéd hallgatásakor, hogy ő ér valamit, ő több, mint az átlagember, s bizonyos szempontból felette áll. Azonban ennek a felsőbbrendűségnek a mibenléte nem derül ki. A város levegője vagy az Alföld teszi talán? Nem valószínű. A szónok részéről üres szavak ezek, a hallgatóság megnyerésének és a figyelem fenntartásának eszközei.
Röviden kifejti, hogy nagyobb hadra van szüksége (narratio), majd Istenhez fordul és esküszik (fohász, az affectus eleme). Ezután egy hosszabb kifejtés következik (probatio), melyet gyakran szakít meg érzelmi töltetű biztatás, a hallgatóság magasztalása. A beszéd végén összefoglalja, hogy kemény csaták következnek a nemes cél érdekében (recapitulatio). Az együttérzést látva meghatódik, könnyekre fakad.
De vajon valódiak-e Kossuth könnyei? Vajon tényleg e kiváló emberek felelősségvállaló és hazafias magatartásától hatódik-e meg, vagy mindez csak a játszma része? Mitől nemeslelkűbbek a szegediek, mint a szomszéd város lakói, miért épp ők a bástyák, mi készteti Kossuth-ot, hogy épp hozzájuk csatlakozzon? Mind e kiváló érdemek csak Szeged népének sajátjai, vagy minden más városban is pont ezek voltak a dicsérő szavak?
Kívülállóként (olvasóként) persze másképp látom a dolgokat. Nem tudom, mire lennék hajlandó, ha előtte minden kétséget kizáróan a tudomásomra hoznák, hogy én vagyok a legszebb, a legokosabb és a legfontosabb ember a világon; a döntés, amit hozok, mindenkit érint, súlya nagy, és csak én vagyok képes rá. Az ilyen esetekre begyakorolt automatikus hízelgés-elhárító mechanizmus lépne működésbe, feltéve, ha észrevenném, hogy manipulálni próbálnak. S mint ahogy később az átlag szegedi polgár sem tudja meggyőzni otthon az asszonyt, hogy miért megy el a véres csatákba, én se mindig mondhatom nyugodt szívvel, hogy a saját akaratomból cselekszem.
A tipikus húszadik századi ember a média játékszere. Mivel önálló véleményalkotásra nem jut ideje, gondolatait a napilapokból, a híradóból és a reklámokból meríti. Otthon ki van téve a család befolyásoló törekvéseinek, a buszból kinézve csak plakátokat lát, s nem tud úgy végigmenni a városon, hogy "önszántából" ne könnyítene a pénztárcáján. Az egyén ki van szolgáltatva társai, az állam és az ember- és fogyasztóbarát szervezetek céljainak, gyakran úgy, hogy sejtelme sincs róla, hogy mik is azok. A felszínes törődés mögött kizsákmányolás lappang, és a személy hiába próbálja hangsúlyozni egy és oszthatatlan voltát.
Másfél évszázad távlatából nézve már kitűnik, hogy Kossuth a jó ügyért, egy nemes célért küzdött, s abban a pillanatban tényleg jó ötletnek látszott hadsereget toboroznia. Tehát a szegedieknek tisztábban láthattak, és józanabbul ítélhettek, mint az előző bekezdés embere. De vajon volt-e más választásuk, minthogy hadba vonuljanak? Gyávának fogják-e majd bélyegezni az otthon maradottakat, míg a mártírok dicsőségét emléktábla őrzi? Joga van-e Kossuthnak midehez? Nem sértette meg máris azt a személyes szabadságot, amiért küzdött?
Bárhogy is van, mindig is akadnak majd olyanok, akik -- akár szónoki beszéd révén, akár hipnózissal vagy csodatablettákkal -- befolyásolni fognak másokat. És ezért mégsem hibáztathatjuk őket, minthogy mi sem sajnáljuk a zöldségest, akinél ötven forintot alkudtunk a paradicsom árából. Mert csak az manipulál, akinek vannak céljai, és addig, amíg ez a cél nem válik közössé, -- alkalomadtán -- egymás ellen leszünk.
1997. október
Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.