Semmi sincs, amit annyira utálok, mint a hétfő reggel, de egy ilyen felelősségteljes állásban, mint az enyém, nem engedhetek meg magamnak egy csekély lustálkodást sem. A tegnap előre odakészített kalapácssal lecsapom a csörgőórát, majd pár pillanat múlva már sietve robogok is a céghez.
A Nagy Főnök fenyegetően áll az ajtóm előtt. A kezén pirosló égési sérülések arról tanúskodnak, hogy már megpróbált bejutni. Üdvözlő szavak helyett azt kérdi, hogy miért késtem már megint. A hosszú évek alatt begyakorolt bamba arckifejezésemmel a karórámra nézek, és azt válaszolom, hogy:
-- De hiszen csak hajnali 11 óra van. Van valami probléma ezzel?
-- Igen!
Kinyitom az ajtómat, és behívom:
-- Fáradjon be, ezt a szobámban kényelmesebben megbeszélhetjük.
Belép. Ordításra nyílik a szája, amikor eszébe jut, hogy be kéne csukni az ajtót. Az ezután következő tízperces rángatózást azóta sem heverte ki. Így járnak azok, akik a nagyfeszültségű oldalon fogják meg a kilincset...
Már-már megesik a szívem a szerencsétlenen, és hívnám a mentőket, amikor egy jobb dolog jut eszembe. Bekapcsolom a nagyteljesítményű mikrohullám-adót, amit a hétvégén barkácsoltam, és megnyomom a vészcsengőt. El fog tartani egy darabig, amíg a biztonságiak ideérnek. Sebaj, addig elolvasom a csütörtök óta gyűlő leveleket, ugyanis szerda estétől péntek délutánig hegyet másztam, így elég tekintélyes méretű lett a postám.
Az első levélben egy gyanútlan felhasználó arról panaszkodik, hogy már vagy két órája foglalt a vonalam, ezért e-mailben írta le a problémáját. Szép dolog az elektronikus levelezés, de van egy nagy biztonsági hibája: minden levélben akarva-akaratlanul szerepel a feladó login-neve. Pár klikkelés, és a jövő év eleji account-osztásig nem lesz sok bajom ezzel a user-rel. Ezután a rend kedvéért visszahelyezem a telefonkészülékre a szerdán gondosan félrerakott kagylót.
A következő levél írója valahogy nem ismerős. Ezen persze nem is csodálkozom, hisz' naponta cserélődnek a felhasználók, s az erősebb idegzetűek sem húzzák tovább egy hónapnál. Felütöm tehát a fekete listámat a kérdéses névnél. A bejegyzés szokatlanul rövid: mindössze pár új Quake-pályát akart tavaly felrakni a rendszer nemhivatalos, fő játékkönyvtárába (ami egyébként az én kedvenc területem). Előveszem a grafit-ceruzát, és feljegyzem a mostani panaszt: ,,nincs elég hely a lemezen''.
Ezután -- mi sem természetesebb -- letörlöm az általa kért pályákat, majd belenézek a könyvtárába. Nicsak: érettségi tételek, a zöme kidolgozva. Valószínűleg a fia írta be, ami persze azt jelenti, hogy többen használják ugyanazt a login-nevet. Erre a szabálysértésre egy levélben felhívom az előléptetési aktakukacok figyelmét, ugyanis nekem nincs szívem fekete pontokat tenni az illető karrier-kartonjára. Most kivételesen nem az egész home könyvtárát törlöm le, hanem csak az igényesebben kidolgozott tételeket. A levelére pedig azt válaszolom, hogy a szabad hely problémáját sikerrel megoldottam.
Tovább lapozva egy unalmasnak ígérkező üzenetet találok az önjelölt operátorpalántámtól. Nem képes beletörődni, hogy a rendszergazdai feladatok sikeres ellátásához szív és gyomor kell, amivel ő egyszerre sosem rendelkezik. Így folyton az újítási marhaságaival zaklat, azt remélve, hogy a tanítványommá fogadom. Meg kell hagyni, ügyes a fickó, mert a levelei szinte kivétel nélkül átjutnak a mesterséges intelligenciával felszerelt hülyeség-selejtező szűrőmön, amit két éve dobtam össze egy esős délutánon, amikor belefáradtam a sok tolakodó panaszlevél kézzel való kitörlésébe.
Most egy hálózatgyorsító szoftverrel lepett meg kedvenc stréber tanerőfárasztóm. Azt állítja, hogy ha felrakom a routerekre a mellékletben küldött programját, akkor két-háromszorosára nő a helyi háló sebessége. Érdekes, és egyben kimutathatatlan tulajdonság ez, pont a statisztikusoknak való, akik bármilyen sebességadat mögött ugyanúgy tudják meglátni a fejlődést és a hanyatlást, ha elég jól megfizetik őket.
A biztonság kedvéért teszt módban végigfuttatom egy debuggeren a kódot. Ej-ej, vétett pár durva hibát, bár kétségtelen, hogy egész jól elrejtette őket, de hát engem, aki a fordítóprogramot írta, nem könnyű átrázni. Megnézem a könyvtárát, érdekes módon üres, még a leveleit is törölte. Ugyanez a helyzet a biztonsági mentések területén. Meg kell hagyni, derekasan felkészült rám, nem hagyott támadási felületet. Hirtelen ötlettől vezérelve felállok, és berakom az olvasóba a ,,felhasználók összes billentyűleütései'' feliratú szalagot, és ebből rekonstruálom, hogy hova rakta a fontos fájljait. Ismét pár klikelés, és fájhat a feje az újraírásukkal.
Kikapcsolom a mikorohullámú generátoromat, és berakom a gondosan leárnyékolt, öntöttvas-szekrénybe, s magamra erőltetek egy ártatlan mosolyt. Egy percen belül benyitnak a biztonságiak (ők már óvatosabbak, vastag, áramálló bőrkesztyűt viselnek). Nem győznek sajnálkozni, hogy ilyen későn érkeztek:
-- Elnézést kérünk, de az egész kommunikációs rendszer elszállt, a rádióink teljesen megbénultak. Mi a probléma?
Én megvetően a még mindig kocsonyásan remegő Nagy Főnökre mutatok, ők pedig az utolsó erejüket összeszedve kérdezni akarnak valamit?
-- És hogyan...?
-- Rossz végén fogta meg a vasalózsinórt. És most siessenek, mert lehet, hogy belső vérzése van.
-- Uhh...
A főnökkel a kezükben sietve távoznak. Arra számítottam, hogy ennyi idő alatt lokalizálják a rádiózavaró generátoromat, és nehezebb lesz lerázni őket, de -- mint mindig -- a kellemes csalódások az élet apró örömei. Ilyen biztonsági szakemberek mellett nem csoda, hogy több hétre való konzerv és hidegélelelem, no meg egy nagy hatótávolságú, tűzálló ejtőernyő található a szekrényemben.
Most jut eszembe, hogy a szomszéd néni, akivel eltartási szerződést kötöttem, nemrég azt mondta, hogy a fél életét odaadná, ha egy teljes napon át Mozartot vagy Beethovent hallgathatna. Felhívom tehát a vállalati könyvtárat, hogy szükségem lenne a bécsi klasszikusok összes műveire CD-n, hozzák fel lehetőleg 5 percen belül:
-- Sajnálom, uram, a nyilvántartási rendszer épp a feje tetején áll, amíg meg nem javítjuk, nagyobb igényeket nem tudunk kiszolgálni.
Jó kis kamu duma, azt hitte, hogy átlagfelhasználó vagyok. Megnézem a processzeit, és a sejtésem beigazolódott: hextris-ezik. Az egy dolog, hogy munkaidőben tilos játszani, de hogy még izélese se legyen az embernek... Gyorsan írok egy scriptet, ami félpercente minden hextrist kilő, majd leveszem a termináljának a sebességét 600 baudra. Ja, majd' elfelejtettem lekapcsolni a magasfeszültséget a kilincsemről, hátha személyesen jön el. De nem; elég lusta ahhoz, hogy telefonon próbálkozzon:
-- Hé, mi a fene történt a programjaimmal???
Minimálisra tekerem a hangerőt, majd belekeverek egy kis zúgást:
-- Mondja kicsit hangosabban, nagyon rossz a vonal.
Még jobban ordítva megismétli. Még párszor megjátszom, hogy nem hallok semmit, majd megszánom szegényt:
-- Ön jó számot hívott, csak nem a megfelelő időben. Ez itt az automatikus operátori hibaelhálhárító program. A sípszó után egy perce van rá, hogy elmondja a login-nevét, hogy melyik terminálnál ül, a pontos időt (GMT-ben), végül pedig azt, hogy mi a hiba.
Egy kis szünetet tartok, mert valahova elkeveredett az erre a célra fenntartott sípom, de nem baj, így is jó... Max-ra tekerem a hangerőt, halk motyogás szűrődik át:
-- Sípolj már, te szar rögzítő, nincs időm órákon át tökölni veled. Majd én megmondom annak a *** operá...
Nyugodtan beleszólok:
-- Úgy hallom, megjavult a vonal. Tessék mondani a problémákat, csak szépen, sorban. Nyugodtan térjen ki rögtön a részletekre, mert a készülék az összes szavát rögzíti.
-- Kivel beszélek?
-- Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Simon vagyok, az Ön operátora. Miben segíthetek?
-- Ööö... Eee...
Na, ez hatott. A felhasználóknak egyszer és mindenkorra meg kell tanulniuk, hogy ne legyenek türelmetlenek.
-- Csak a CD-k miatt hívom. Már felküldettem őket, és a formaságokat is elintéztem, júliusig magánál maradhatnak.
-- És a leltározás?
-- Azt holnapra halasztottuk.
-- Egyébként minden oké odalent?
Nagyot nyel, de biztosra megy.
-- Igen, tökéletesen. Majd hívom, ha van valami.
-- Viszhall.
Megvárom, amíg a CD-k felérnek, majd végleg kihúzom a telefonját.
1998. február 6--7.
Kedd, szép májusi napsütésre ébredek. Újra megcsodálom az ébresztőórám maradványait, és úgy érzem, soha az életben nem végeztem ilyen hasznos munkát. Elmegyek borotválkozni, de megvágom magam, mert a szomszéd néni kutyája túl hirtelen kezdett ugatni a postásra. Amint a postás belép a kapun, az egetverő lárma ínyenc csámcsogásba megy át. Úgy hallom, megint magamnak kell menni a leveleimért. Persze várok addig, amíg a kutya már jóllakik.
Most kivételesen nincs forgalmi dugó, mert déltájban kevesen tartózkodnak az utakon, a legtöbben a gyorséttermek klímáját rontják. Nekem ilyen bajom nincs, mert minden nap délután egy órára (kivéve a hegymászós napokat) rendelek magamnak pizzát. Tökéletesen meg vagyok elégedve a minőségével, főleg, amióta megadtam az étterem címét a Köjál-nál dolgozó haveromnak.
Benyitok a gépterembe, ami az ebédidő miatt üres. Néhány szerencsétlen felhasználó elfelejtett kilépni. Odaülök az egyik ilyen terminálhoz, letöltök néhány szexképet, és mielőtt felállnék, a létező legnagyobb betűkkel begépelek pár obszcén mondatot. Egy másik gép előtt egy tanuló éppen a házi dolgozatát írta programozásból: valami bonyolult, többismeretlenes numerikus algoritmus. Gyorsan átrakok pár zárójelet a BASIC program közepe táján, és pár konstanst (egy többsoros utasításban) véletlenszerűen megnövelek. Végül felírom a táblára, hogy ma reggeltől kezdve délben a gépidő ötször olyan gyorsan telik.
Szobám ajtaját nyitva találom, éppen a takarítónő tesz-vesz. Azt nem állíthatom, hogy precíz ember vagyok, de ez a nő azzal, hogy mindent helyre rakott, totális káoszt csinált a szobámban. Mikor rárivallok, hogy miért tette a lemezeket pont az elektromágnesre, kedvesen mosolyogva csak ennyit mond:
-- Sokkal szebben mutatnak így, elrendezve. A főnök úr mondta, hogy nemsokára ellenőrök jönnek, és úgy kell tenni, mintha minden a helyén volna.
Ez a nap is rosszul kezdődik. Kizavarom, és utána dobom a felmosóvödröt is. Azt hiszem, mehet zuhanyozni, és a folyosót is kezdheti előről. Nem baj, az ellenőrök látni fogják, hogy milyen szorgalmasan dolgozik... Kicserélem a zárat (mindig akad 5-6 db mechanikus zár, kulcssal együtt a zsebemben), majd üzembe helyezek egy riasztókészüléket. Az átmágneseződött lemezek miatt nem aggódom nagyon, azokon csak a user-ek legutóbbi mentései voltak...
Hanem ezeket az ellenőröket valahogy le kéne rázni. Ha egyszerű felhasználók lennének, könnyen megmutatnám nekik, mi a rend, de mivel egy független állami bizottság tagjai, (viszonylag) kesztyűs kézzel kell bánnom velük. Először is minden felhasználónak adok plusz tíz mega helyet (persze csak papíron), a panaszleveleket gyorsan kitörlöm, a videókazettáimat a megemelt padló alá rejtem, a géptermekben kinyitom az ablakot, és berakok párat a frissen szerzett Mozart CD-imből.
Kiállok a folyosóra, és kezet rázok minden szembejövővel. Ettől szörnyen kezdem érezni magam, de legalább jól begyakorlom a csalfa mosolyt. Persze egy külön cetlire feljegyzem, hogy ki nem mosolygott vissza. Az előbbi formaságokra csak azért van szükség, mert a legutóbbi fulladásos balaset óta az ellenőrök átlagos felhasználónak álcázzák magukat.
Két óra múlva rögtön kiszúrom őket. A hangulat kedvéért várok öt percet, majd a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel odamegyek egy user-hez, és segítek neki kijavítani a BASIC-programjában lévő zárójelhibát. Valaki másnak megmutatom, hogyan kell rekurzívan könyvtárat törölni (persze a home könyvtárán illusztrálom a törlés menetét), és udvarisan figyelmeztetem az egyik ellenőrt, hogy ne a teremben cigarettázzon.
Eddig egész jó, de már kezdem únni a színjátékot. Az irányítóteremben eljátszok pár kapcsolóval, mire megszólal tűzsziréna, mindenkinek el kell hagynia az épületet. A hangosbemondón keresztül megnyugtatom a gépteremben lévőket, és kijelölöm a javasolt haladási irányt. Az ellenőrök végre felfedik magukat, őket személyesen kísérem le egy ,,rövidebb'' úton. Végülis ők jártak jól, mert a többieknek előszappanozott márványlépcsőn kellett fegyelmezetten vonulniuk. Biztosítanak, hogy semmi kivetnivalót nem találtak, és hogy a balesetről igazán nem én tehetek. Búcsút intek nekik, majd mélyen a szemükbe nézek, ugyanis ritkán lehet látni ilyen ügyefogyott társaságot.
A tüzet hamar eloltják (igazából csak egy gyertya égett, és az érzékelők bolondultak meg, de hát a tűzoltó nem abból él, hogy az ilyesmit beismerje), a felhasználók kezdenek visszaszivárogni a gépterembe. Végre elérkezett az én időm. A kvótákat csökkentem tizenöt megával, megcserélek néhány terminálzsinórt, bevezetek egy újfajta korlátozást, és a panaszleveleket visszaküldöm azzal a megjegyzéssel, hogy öt példányban iktatásra kerültek, és amennyiben a hardverfeltételek lehetővé teszik, a problémák megoldást nyernek. Bejelentem az azonnali shutdown-t, majd mosolygok azon, milyen lélekszakadva igyekeznek elmenteni a munkájukat. Két perc múlva átszólok, hogy a kikapcsolást mégis egy óra múlva fogom megejteni.
Így már mindjárt más. A user-eknek meg kell tanulniuk, hogy ki itt a főnök. Elkezdem kicsomagolni a kihűlt pizzámat, mikor megszólal a telefon. Várom, hogy csörögjön ötöt, és csak akkor veszem fel:
-- Az ön által hívott számon előfizető nem kapcsolható.
Újra csörög, újra megismétlem. Ez mindig bejön. Legalább addig békénhagynak, amíg meguzsonnázok. De nem, épp, amikor az utosó falatot nyelem le, s már kezdeném mondani, hogy a hibás belső telefonközpont, a szavamba vág:
-- Good evening. Do you speak English?
-- Ja.
Rövid szünet.
-- Haben Sie bitte ein Englisch-Ungarisch Wortbuch in dem Computer?
-- Was?
-- Haben Sie bitte ein Englisch-Ungarisch Wortbuch in dem Computer??
-- Nein. Können Sie das auf Englisch sagen?
Most végleg megkavartam szegényt. De hát ha van képe a mi vállalatunknál rontani a tiszta, magyar levegőt, akkor igazán tisztelhetné a szokásokat, és kifejthetné mondanivalóját a helyi meghatározó nyelvjárásban. Kicsit lámpalázam is van a rossz angol kiejtésem miatt, ezért a biztonság kedvéért belekeverek egy kis zúgást a vonalba. Végre kinyögi, mit akar:
-- Do you have a digital English-Hungarian dictionary?
-- Oh, yes. What's your login name?
-- What do you mean by ,,login''?
Na, ez se az informatikai szakszótárak tanulmányozásán nőtt fel.
-- Never mind. If you'd like to translate from English to Hungarian, you have to type 'rm -rf foo *', where foo is the expression to translate.
-- And if from Hungarian to English?
-- Put the asterisk just in front of foo.
-- Thank you. Good bye.
Hát igen, rettentő nagy hátrányok származnak belőle, ha az ember nem tud elég nyelvet. Mialatt ő a fordítással vesződik, én vérbeli városlakó módjára komótosan megtörlöm a kezem, összegyűjtöm a pizzám csomagolását egy nylon-zacskóba, és az egészet kidobom az ablakon. Ezt csupán (ismét csak) emberbaráti szeretetből teszem, ugyanis az ilyen jócselekedetek nélkül a közterületfenntartók állás, pénz és jövő nélkül maradnának.
Mérem az időt. Pontosan négy perc múlva megnézem, hogy melyik felhasználónak ürült meg az imént a könyvtára. Végül is nem okozott nagy időkiesést, hogy nem árulta el a login nevét. Befejezem a félkész munkát: törlöm az egész könyvtárat, meg az accountját is. A napló ,,kitiltás oka'' rovatába a support pazarló igénybevételét írom.
Egy újabb levél érkezett a túlbuzgó leendő operátor-gyakornokomtól. Most megyegy olyan programot külött, amely automatikusan csökkenti a rendszert túlságosan leterhelő felhasználók processzoridejét. Elküldte a forráskódot is, azt nézegetve először a sorok számán akad meg a szemem: 23145. Ezt igazán részletesen kidolgozta, nem kispályázott. Jutalomból, mivel egy ilyen komplex szoftver fejlesztése terheli le igazán a rendszert, a saját programját először rajta próbálom ki. Igazából nem tehetségtelen ő, csak nem tudja megtalálni a megfelelő arányokat.
Az utolsó levél, amit mára beütemeztem, a Nagy Főnöktől jött. Ne essék félreértés, ő tegnap óta kórházban van, ezt még pénteken küldte, de én a felülről jövő, irodaszagú küldeményeket mindig nagy becsben tartom -- három napig, ugyanis annyi időt már csak bürokráciai okokból is várok a kibontásukkal. Szóval azt írja, hogy szerdán értekezlet, bizottsági ülés és miegyéb, melyeken feltétlenül számít a jelenlétemre. Nem húzom fel magamat azon, hogy kifelejtette azt megemlíteni, hogy szeretettel vár, de cserébe rendelek neki egy pollengazdag páfránycsokrot a kórházba.
Gyorsan átmegyek a tárgyalóterembe, és rendezem az elektronikát, hogy holnap ne érjen váratlan meglepetés. Mivel azalatt, amíg távol voltam, nem jött új telefonhívás, nyugodtan és kényelmesen leülök Quake-elni többjátékos-üzemmódban. Azoknak a nevét, akiket lelövök, természetesen felírom a feketelistámra a ,,munkaidőben az idegekre káros játékot futtat'' rovatba. Nem győzöm elégszer hangoztatni, hogy a munkahely nem erre való.
1988. február. 8--11.
Egész éjjel nem tudtam aludni, mert a szomszéd néni azokat a CD-ket bömböltette, amiket tegnap adtam neki. Hiába kiabáltam át, hogy hagyja már abba, rám se hederített. De ha rossz a hallása, akkor meg miért hallgat CD-t?! No nem baj, a nyáron úgyis ideépítik az autópálya nyolcsávos elkerülőszakaszát, és abba a füstbe egy fiatal tüdő is belerokkanna. Azt a pár éjszakát pedig kibírom valahogyan füldugóval.
Megnézem a naptáramat: mára semmi sincs beírva. Nem csodálkozom ezen, ugyanis nem használok naptárt, még a névnapi üdvözlőlapokat is egy script rendeli meg és küldi el automatikusan, s csak akkor szól nekem, ha valami hiba történt. Arra az esetre, ha a script elromlana, mindig magamnál tartom a feketelistámat, de ekkor a lap mellé egy kisebb halkan ketyegő csomagot is kap az illető...
Szóval a naptárban nincs semmi. Nézzük csak... Ja igen, ma van az értekezlet. Kivételesen korán kelek, hogy én legyek az első az ülésen. A forgalom kifejezetten jól alakul, nem is kellett megbolygatnom a közlekedésirányító rendszert, hogy mindig telizöldet kapjak. Teli életkeddvel érkezek meg. Kicsit kényelmetlen ez az öltöny, de mindennek meg kell adni a módját. Beállok az ajtóba és minden érkezővel kezet fogok:
-- Jó reggelt, Mr Brown! Ugye, emlékszik még rám?
Nem értem, miért kell egy kedves üdvözlésre ilyen fancsali képet vágni. Mr Brown a hardverrészleg beszerzési vezetője, és azóta néz rám ferde szemmel, hogy csodával határos módon sikerült montíroznom egy, a feleségének címzett képeslapot, amin ő és a titkárnője volt látható. A cselekmény nem éppen munkakapcsolatra utalt. Érdekes, hogy azóta én kapom meg a legjobb cuccokat (a minap -- hogy, hogy nem -- hozzám került a 8-processzoros gép, amit eredetileg biztonsági szervernek szántak), de az ipari kamerákat sajnos sáját magamnak kell beszereznem.
A Nagy Főnök helyére most a helyettese ült, akit egyáltalán nem kedvelek. Törtető alak, aki egyszer és mindenkorra rendet akar csinálni a cégnél; valamikor az én szobámba is bejött felmérni a helyzetet. Sajnos ráömlött egy adag tinta a feljegyzéseire (és egy fél adag a fejére). Már régóta le akartam venni az ázó festékszalagokat a szekrény tetejéről, de azon a délutánon rájöttem, hogy jó helyen vannak. Szóval a helyettes úr, akit Rettegett Ivánnak becézünk, fog elnökölni.
Csörög a mobiltelefonom. Na, ilyen se volt még.
-- Halló, lefagyott a számviteli program.
-- Tessék? Mi van??
Ezt meg hogy tudta kinyomozni? Sosem hordom magamnál ezt a telefont, csak ha magukat befolyásosnak gondoló emberek közé megyek, és főleg nem említettem senkinek, hogy mi a számom. Majd csak kivágom magam:
-- Mi a login-neve?
-- Hát... Többen is vagyunk itt, akik használni szeretnénk.
Egy pont oda.
-- Pontosan mi a baj?
Kb öt percig beszél, külön kitérve arra, hogy milyen sorrendbe kapcsolta be a gépet, a monitort és a nyomtatót. Azt is elmondja, hogy az összes lehetséges sorrendet kipróbálta, és mégse megy. Igazából nem érdekelnek az egyéni, szociális problémái, úgyhogy öt percre lehalkítom a mobilomat és az értekezletre kezdek figyelni. Rettegett Iván kap szót:
-- A közelmúltban az általam vezetett általános innovációs részleg által készült mélyreható, átfogó, korunk modern problémáit és előrehaladási törekvéseit a megfelelő súllyal figyelembe vevő felmérés szerint elérkezett az ideje vállalatunk digitális információtechnológiai hiányosságianak a kiküszöbölésére, és az infrastruktúrális felépítési rendszerintegráció újragondolására mind alanyi, mind hardware oldal vonatkozásában.
Elismerő bólintások, mérsékelt taps. Iván rövid szünetet tart, és azoknak, akik nem értik (rajta kívül mindenkinek) egy színes, képekben és grafikonokban gazdag, ismeretterjesztő jellegű propagandabeszámolót oszt szét a résztvevők között. Többen bele-bele lapoznak, és úgy teszik, mintha értenék. Bár ennek -- ha jobban belegondolunk -- semmi jeletősége nincs, mert a végső szavazást úgyis az ismeretségek és a kenőpénz síkossága döntik majd el. Iván folytatja, én újra fülemhez emelem a mobiltelefonomat:
-- Azt hiszem, tudom, hogy lehet ezen segíteni. A dolog olyan egyszerű, hogy Ön ott, helyben megjavíthatja. Csak a kétrendű logkai kamatkönyvelési modul romlott el. Eddig tud követni?
Buta mód bekapcs.
-- Iiigen, ez gyakran megesik.
-- Ahogy mondja. Szóval egy rövid restabilizációs kóddal a dolog megoldható. Válassza a kézi futtatás menüpontot, és gépelje be a következőket: 'reopen general'...
-- Nagy vagy kis r-rel kezdjem?
-- Az mindegy.
-- De nem, mert a férjem mesélte, hogy egyszer órákig próbálta megkeresni a hiba okát, s csak később jött rá, hogy az első szót nagybetűvel kellett volna kezdeni. Szóval ön a nagy- vagy a kisbetűt javasolja?
-- A nagybetűt. Feltéve, hogy nem bikommunikációs módban vagyunk.
-- Jaaa... Erre magamtól is rájöhettem volna. És azután?
-- Tudja mit, elküldöm magának a javítóprogramot a telefonon keresztül. Semmi más dolga nincs, minthogy egy soros kábellel a készüléket a géphez köti, és a probléma megoldódik. Elég új az elem az átvitelhez?
-- Várjon mindjárt megnézem. Így kívülről nem látható a márk...
Pukk. A vonal megszakadt. Valószínűleg kivette az elemeket. Gyorsan kikapcsolom a saját telefonomat, hogy ma már ne zavarjon. Vissza a megbeszéléshez. Még mindig a helyettes beszél a maga összefüggőnek hangzó érthetetlen nyelvhalandzsájával. Nem csoda, hogy mindenki fészkelődik, ásítozik, vagy egyszerűen elbambul. A dolog titka az, hogy nem a mondatkora, hanem a mozdulatokra kell figyelni.
Én például észreveszem, hogy már nem bírja sokáig, előbb-utóbb innia kell. Az asztal alatt lévő kapcsolótáblához nyúlok és várom a hatást.
-- Kérem, nézzék meg a 38. oldalon lévő kimutatást.
Matatás a papírok között. Leül, felelmeli a poharát, és inni kezd. Bárcsak ne tette volna. Szeme-szája szikrázik, kezéből kiesik a pohár, de nagy nehezen lenyeli a 70-fokos vizet. Azt hiszem, ma már nem nagyon fog beszélni. Várok még egy percet, a hatás kedvéért, hogy mindenki fölfigyeljen rá, majd megkérdezem:
-- Elnök úr, kíván még valamit mondani?
Röpke dadogas, kínos erőfeszítés, de a hangszála már nem a régi.
-- Akkor, ha megengedi, én következem.
Eljött a Bürokratikus Operátor ideje.
-- Tisztelt Bizottság! Büszkék lehetünk magunkra. Idén több, mint kétszer annyi terméket adtunk el, mint tavaly. Egy nagyobb, szebb és kényelmesebb épületben dolgozhatunk, amely csak úgy csábítja a vevőket. Kétszer annyi a bevétel is, míg a kiadások nem növekedtek számottevően. És ezt a fejlődést Önöknek köszönhetjük.
Kis szünet, pár korty víz -- a sajátomat persze nem melegítettem fel.
-- Az Önök összehangolt, lelkiismeretes munkája vitte odáig a céget, ahol most tartunk. Nem tagadom, vannak kisebb, megoldásra váró feladatok, de biztos vagyok benne, hogy ezek nem gördíthetnek akadályt a fejlődés útjába. A Nagy Főnök megkért rá, hogy részletesen térjek ki a hibákra. Mindenkinek küldtem a főnök listájáról egy másolatot e-mailben, most nem kívánom ilyen apró-cseprő dolgokkal az olyan fontos emberek idejét rabolni, mint Önök.
Kopognak. Kiváló időzítés, de 20 másodpercet még várhattak volna.
-- És még valami. Büszke vagyok arra, hogy itt, egy ilyen jól menő cégnél dolgozhatok, mint a miénk. Köszönöm szépen.
Leülök, és elégedetten nézem, amint egy titkárnő étkezőkocsit tol be, kávéval, sós mogyoróval és üdítővel. A taps elmarad, de a villámló szempárok megenyhülnek, és ez éppen elég. A hosszú és unalmas megbeszéléseknek a kulcsa: Légy rövid, dícsérd a hallgatóságot, adj enni. (Ja, és kapcsold ki a mobiltelefonodat.)
1998. február 11.--április 10.
Rettegett Iván, miután széke -- merő véletlenségből -- izzani kezdett alatta, kénytelen volt elhagyni a termet, megint elszalasztva az alkalmat, hogy kirúgjon a cégtől, és teljesen átszervezze az épület számítógéprendszerét. A Nagy Főnök feljegyzéseiben is voltak ilyen irányú törekvések, de mivel sikerült Iván elől biztonságba helyeznem, pozícióm nem rendült meg.
Mint ahogy szokott lenni, csörög a telefon. Lehalkítom a Quake-et, és várom, hogy végre kinyögje a problémáját:
-- Halló, emlékszik még rám? Tudja, a számviteli program...
-- Nem, nem igazán. Mi is a login-neve?
Megmondja. Két billentyűlenyomással bent vagyok az adminisztrációs programban, két kattintás, és eltűnnek a számviteli adatok.
-- Ja, igen. Hát nem jött még azóta rendbe?
Buta mód újra.
-- Nem, de a mobiltelefonom elemeit megnéztem. Két DVJ-654-E van benne, és a voltmérő azt mutatja, hogy az egyik 24, a másik 46%-ban merült ki. Ezek jók lesznek?
-- Igen, feltéve, hogy megfelelnek az Energy Star előírásoknak. Ja, és nézze meg a gyártási számot is.
Abszolút buta mód be.
-- És azt hogyan kell?
-- Ne is törődjön vele, viszonylag egyszerűen újra lehet tölteni őket. Van a közelben mikrohullámú sütő?
-- Igen, van.
-- Rakja be három percre, négyes fokozatba. Ha nem forgótányéros, akkor kétszer másfél perc, közben fordítsa meg.
-- És ez használ??
-- Igen, mert a rotáció miatt elég nagy feszültség indukálódik, és a GSM kétirányú visszacsatolás segítségével ezt át tudjuk adni az elemnek.
-- Köszönöm, majd hívom, ha kész.
-- Nincs mit.
Leteszem a kagylót és eltöprengek azon, hogy mai dolgozók közül miért lógott mindenki háztartási alapismeret óráról. Egyszer hallottam egy nőről, aki télen belerakta a macskát a mikróba melegedni, és csodálkozott, hogy egyetlen cicuskája nem nyávogott soha többé. Persze ennek a nőnek szerencséje volt, mert a macskában nem volt számottevő fémalkatrész, így biztosítékcsere és tűzoltás nélkül megúszta.
De várjunk csak. Összesen 1 helyről tudok az épületben, ahol mikrohullámú sütő található: a titkárirodán. Megnézem, hogy még ki dolgoznak ott, és törlöm az ő számviteli adataikat is. Így jár az, aki nem titkolja elég ügyesen a login-nevét. A biztonsági mentést tartalmazó szalagot átküldöm a mosodába, hogy súrolják végig. Ja, és felírom a telefonáló személyi adatait a ,,szándékos rongálók'' listájára.
Most jut eszembe, hogy délelőtt az oktatási főtanácsadó emlegetett valami új, független, multimédiás géptermet, ahová mindenki csak az ő személyes felügyeletével teheti be a lábát. Akkor nem kívántam vele ilyen lealacsonyító témában vitatkozni (rontott volna ugyanis a presztízsemen), de most felébredt bennem a kiváncsiság. Takarékra teszem az automatikus hibaérzékelő és generáló programomat, és szólok a gyakorló operátoraimnak, hogy akadna egy kis munka a számukra.
Egyenként jönnek be a szobámba.
-- Hello, főnök!
-- Hello. Gyere, ülj le. Hogy haladsz a tananyaggal?
-- Most tartok a törlés cí... brrr zzz ccc brrr
Körülbelül eddig bírta a vasszékébe vezetett váltakozó feszültséget. Akármilyen jól halad, azt még nem sikerült megtanulnia, hogy vizsgákon és meghallgatásokon mindig vastag, jól szigetelő ruhában érdemes megjelenni. Ha rossz kezelőorvost választott, elég hamar a pokolra kerülhet.
A második már ügyesebb volt, ő hozott magával fából készült kisszéket, tollat és terminált. Kesztyűben jelent meg, nemrég történt balesetére hivatkozva.
-- Nem találtam meg a kézikönyvben az rm parancs összes kapcsolóját, de pár felhasználót bevonva a kísérletezésbe, pár perc múlva sikerült rájönnünk.
-- Nagyszerű. Most térjünk át a Bánásmód a felhasználókkal c. fejezetre. Ki is az a felhasználó?
-- Ööö... hát az egy olyan lamer ... izé, ember, akinek nincsenek root jogai.
-- Szociális szempontból?
-- Köszöni, jól van.
-- Nem! Látom, nem érted a lényeget: A felhasználó az a személy, aki a hozzá nem értésével és a folytonos telefonos sipákolásával szükségessé teszi az operátor jelenlétét. A jelenlét még nem jelenti azt, hogy segítünk is neki, csupán annyit tesz, hogy azért kapjuk a pénzt, mert jelen vagyunk. Érted már?
-- Azt hiszem.
-- A következő kérdés: Mit teszünk a felhasználókkal?
-- Megoldjuk a problémáikat.
-- Nem.
-- Segítünk nekik?
-- Nem.
-- Megtanítjuk nekik, hogyan boldoguljanak egyedül...?
Honnan szalajtották ezt a félőrültet?! Ha már nem figyelt olvasás közben, legalább rögtözni tudjon.
-- Egyáltalán nem. Koncentrálj.
-- Letöröljük a leveleiket, a képeiket, az adataikat, a biztonsági másolataikat, szétkapcsoljuk termináljaikat, mielőtt elmentenék a munkájukat, tönkretesszük vagy elkobozzuk a lemezeiket. Kihagytam valamit?
-- Mindez így van, de nem ez a lényeg. A Pokoli Operátor feladata idegileg, érzelmileg és szellemileg összetörni a panaszkodókat. Totális diadalt kell aratni felettük, egyszer és mindenkorra rá kell venni őket, hogy maguk oldják meg a problémáikat, de a legeslegjobb az, ha nem csinálnak semmiből problémát. Kezdetben elég azt a célt magad elé tűzni, hogy a telefonáló kedvét elvedd attól, hogy másodszor is próbálkozzon.
-- Miért hívtál, főnök?
-- Csak azért, mert felveszlek magam mellé gyakornoknak. Kérlek, hozd ide a kapcsolótábla leírását a szekrényből.
Nem haladt valami jól az anyaggal, talán azért, mert nem fogékony rá. Mint minden más művészethez, az ilyesmihez is tehetség kell. No sebaj, lesz még ideje gyakorolni. Brrr zzz ccc brrr. A szekrény kilincse vasból volt.
A telefonkagyló nyugodtan pihen, itt az idő levelet olvasni. A Nagy Főnök furcsa #%|)+#@$:{ jeleket küldött válaszul arra, hogy jobbulást kívántam neki. Nem tudom, mit izgul, jövő héten újra munkába állhat. Rettegett Ivántól fenyegetés érkezett az esedékes menesztésemmel kapcsolatban, de mivel most az igazgatótanács nagy része mellettem áll, semmi esélye. A biztonság kedvéért levelét kinyomtatom és beteszem az ,,antiszociális monopolista törekvések a vezetőségben'' nevű dossziémba.
A harmadik gyakorló operátorom azt üzente, hogy nem tud eljönni, mivel tegnap beiratkozott egy multimédia-tanfolyamra. Máskor a frász kerülget, ha ilyeneket hallok, és egyre kevésbé tudom elképzelni, hová süllyedhet még ez a világ. De most kifejezetten örülök ennek a fejleménynek, és beírok neki egy jó pontot (még kettőt kell összegyűjtenie, hogy lekerüljön a fekete listámról), mivel lépése egybeesett a tervemmel.
1998. április 10.
folytatása következhetne
Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.