Áh! Ámerikába! csak ott tul a tengeren, ott van az élet! Ott mindig történik valami izgalmas. Nem múlik el nap, hogy a hadsereg egyik szigorúan titkos tömegpusztító fegyverét szigorúan elszánt terroristák meg ne fújnák. De aggodalomra semmi ok, mert tízkilométeres körzetben biztosan akad egy szigorúan szupercsapat, épp bevetésre készen. Hogy kik is ők, az teljesen mindegy. A lényeg az, hogy (reklámmal együtt) háromnegyed óra alatt mindenképp rendet csinálnak. Azaz mégsem.
A minap az egyik kereskedelmi csatornán (tudjátok, amelyiken lesz a Fridi, nem a piroson, hanem a zöldön) egy Knight Rider Team című akciófilm-sorozatra lettem figyelmes. Gyermekkori élményeim (18-on túl már mondhat ilyet az ember...) arra engedtek következtetni, hogy a főszerepet David Hasselhoff és családja játssza. De nem: a stáblistán csakis teljesen ismeretlen nevek szerepeltek. Mivel ez az elemi erejű ellentmondás nem hagyott nyugodni, úgy döntöttem, belenézek. A nosztalgiahullám az első reklámblokk alatt tört rám.
K.I.T.T. Egy fekete autó, feketeruhás vezetővel egy szürkén csillogó kamion belsejében. De már nem sokáig. Megkapta a feladatát, így nemsokára kigördül az Alapítvány mozgó főhadiszállásáról, és hatalmas sebességgel magukat hatalmasnak képzelő bűnözők nyomába ered. A kocsi olyan szuper, hogy tud beszélni, nem fogja a golyó, és ki tudja nyitni a közeli ajtókat és safe-eket. De a legfontosabb, hogy eszeveszetten lehet vele sssszáguldozni. Amikor Michael Night (mert így hívják a feketeruhás fickót) beletapos a gázba, Kitt akkora száguldásba kezd, hogy mögötte még az út pora is hevesebben ülepszik, mint szokott, és gyorsabban mozog a fénysáv is a kocsi elején. Ha a filmszalagot kétezer év múlva egy régész megtalálná, csak ennyit jegyezne föl róla: ,,hát igen, már primitív őseink is alkalmazták a gyorsított felvételt.''
Ilyen volt a régi idők Knight Ridere. Ma már csak mosolygok az egyes epizódok szakmai és logikai bukfencein. No nem azért, mert azóta akkorát fejlődött volna a tudomány, hanem mert (fel)nőttem, és már nem tudom magam olyan felhőtlenül beleélni a szuperhősök világába, mint annak idején. Mindezek ellenére egy-egy részt még manapság is szívesen megnézek, mert kedves figurái könnyed, vidám kikapcsolódást nyújtanak a nehéz napokon.
Volt egy jó sorozat, jó autóval, jó főszereplővel, egészségesen egyensúlyozva a komikus és feszült jelenetek között. Nem értem, miért kellett elrontani. Miért kellett öt hős (egyik se igazi egyéniség), öt különböző kinézetű, de ugyanolyan sablonos autóval? Miért hangsúlyozzák a bevezetőben -- bár a szerzői jogok miatt konkrét nevek nélkül --, hogy ez a nagy előd folytatása, amikor csak egy újabb szupercsapat-klón? Miért kellenek bele szuper autók, ha a történet alakításában alig van szerepük? Miért kap egy más témájú, más szereplőkből álló, gyengébb kidolgozású sorozat Knight Rider nevet?
A válasz egyszerű. Épp azért, amiért én is egy Babits-verssorral kezdtem ezt a cikket. Figyelemfelkeltés és hamis reklám céljából. Hogy az ismerős cím láttán leüljön elé az is, akit egyébként nem hozna lázba a téma. Ezt a célt -- sajnos -- a sorozat készítőinek sikerült elérniük. Elérték, hogy egy filmben az egyetlen értékes rész a cím legyen. Bár, mentségükre legyen mondva, más sorozatok még erre se képesek. Mint tudjuk, a hajhullást csak a padló állíthatja meg. De vajon mi képes feltartóztatni az évtizedes süllyedést?!
1999. július
megjelent a Fregatt 1999. szeptemberi számában
Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.