Világirodalmi szinten hoz újat istenes költészetével. A protestáns prédikátorköltők közösségi érvényű és érdekű megszólalásaival szemben Balassi mint egyén, mint egyed áll kapcsolatban Istennel. Vallásossága felekezeten kívüli, felekezetek feletti vallásosság. Szemlélete túl van a dogmává merevedett protestantizmuson, de még innen a tridenti zsinat harcos katolicizmusán. Az istennel való újfajta alaphelyzet újfajta költői megoldásokat hoz létre. A konvencionális elemek (=amit a Biblia leír) Balassinál csak a versek argumentációjában fordulnak elő.
Adj már csendességet... [narancs32]
A vers könyörgés. Az igazi könyörgésnek két kritériuma van: egyrészt ahhoz kell szólnia, akinek hatalmában áll a könyörgés tárgyát teljesítenie, másrészt a tárgy nem a mindennapi szituációk, hanem az egész léthelyzet megváltoztatására kell, hogy irányuljon. Az élet harcaiban, küzdelmeiben megfáradt ember könyörög békességért, a lélek nyugalmáért. A kérés egyszerre irányul a földi életre és a végső csendességre, nyugalomra, a halálra és a halál utáni létre. A vers szövegkohézióját jelentésbeli és grammatikai szinten is az egyes szám második személyű, felszólító módú igealakok adják. A második versszakban a halmozás a várakozásteli lélekállapotot és a sürgetést jelzi.
Szerkezete: Az első két versszak az expozíció, mely az odafordulást, a megszólítást és a könyörgés tárgyát tartalmazza. A 3., 4., 5., 6. versszak az argumentáció, az érvelés. Balassi Isten végtelen irgalmasságára hivatkozik, ez képezi az érvelés alapját. Maga az érvelés is közismert fordulatokra épül, s költői eszközei is némileg szokványosak (ellentét, költői kérdés). A 7., 8. versszak a zárlat, újból megismétli -- de immár az argumentációból következően a bizalom jegyében -- a könyörgés tárgyát. A 7. versszak metaforái jelzik Balassi költői nagyságát, az újfajta viszonyból megszülető újfajta és sajátos egyéni képeket.
Kiben bűne bocsánatáért könyörgött (Bocsásd meg Úristen...) [narancs23]
Kiemelt fontosságát a ciklusban elfoglalt helye jelzi. Az ifjúságából a
felnőttkorba lépő költő könyörög kegyelemért, esedezik bűnbánatért. Az
érvelő rész (argumentáció) viszonylag hosszúra sikeredik, a benne
felemlített bizonyító anyag az isteni irgalmasság végtelenségére épül. A
személyes hang, az egyéni argumentáció csak a költő voltra történő
hivatkozásnál jelenik meg. Balassi értelmezésében az ember kiszolgáltatottja
mind a világ csábításainak, mind az ördög kísértéseinek. Hiába tusakodik
ezekkel a lírai én, Isten kegyelme nélkül képtelen ellenállni. A vers
akrosztikont tartalmaz (=a versszakok kezdőbetűit összeolvasva értelmes szó
vagy név adódik). A zárlat kolofon jellegű (=a mű keletkezésére vonatkozó
záradékkal ér véget).
T2. Az eposzi kellékek továbbélése a Szigeti Veszedelemben [kék26]
Rájátszások, átvételek, eposzi kellékek:
1. versszak:
a.) Vergilius Aeneisének egyik középkori másolatában szintén hivatkozik a korábban írt szerelmes versekre.
b.) Tudatos kötetkompozícióra vall, Zrínyi elhelyezi művét a kötet egészében.
c.) Jellemzi saját költői természetét, mikor önmagát Vénusz és Mars fiának vallja, s a feladat erkölcsi súlya kényszeríti Mars mellé.
2. versszak:
A propozíció első sora Vergilius magyarítása: ,,Arma virumque cano''. A további sorok az eposz konkretizálása.
3. versszak:
Invokáció. Megszólítás: Musa! (Kalliopé, az eposzírás múzsája); a stellárium (=csillagkoszorú) már a Szűzanyára utal. Miért a Szűzanya?
a.) Tasso Megszabadított Jeruzsálemében szintén hozzá fordul (barokk konvenció átvétele).
b.) Magyarország védőszentje (akihez Szent István felajánlotta az országot).
Enumeráció (=seregszemle):
A tudatos szerkesztés folytán távol kerül egymástól a két sereg bemutatása: 1. ének -- török, 5. ének -- magyar.
Isteni gépezet:
A politeista antik eposzban az istenek mozgatása könnyen megoldható (sok van). A monoteista vallásban problémákat vet föl. A műben a keresztény mitológia alakjai a meghatározóak, s csupán színezőelemként van jelen a Vergiliusnál is szereplő Alecto fúria ill. Alderán, a török varázsló.
Epitheton ornans:
A hagyományos értelemben nincs állandó vagy eposzi jelző, szereplői azonban megőrzik az eposzi hősök egytömbből-faragottságát. Jellembeli változás csupán a két főhős esetében figyelhető meg. Zrínyi és Szulejmán azonos erkölcsi szintről indulnak, a török vezérből azonban zsarnok lesz, Zrínyi viszont megdicsőül.
Verselés:
Vitatott. Zrínyi maga is mentegetőzik a horatiusi fordulattal az esetleges hibákért. Horváth János véleménye szerint a felező tizenkettesnek szabadon kezelt változata; e változások funkcionális vizsgálata még nem feldolgozott.
Ovidius hatását mutatja a mű 15 énekre bontása (Metamorphoses). Vergiliustól
veszi át Juranics és Radivoj tragikus kalandjának motívumát (Nisus és
Eurialus). Tassótól a szerelmi szálak szövését, a kétféle szerelemfelfogást,
-szembeállítást veszi át.
T3. A verselés gazdagsága Csokonai költészetében
a.) A deákos klasszicizmus ill. az iskolai versgyakorlat hatása:
Egész életét és költészetét meghatározták a Debreceni Református Kollégiumban töltött évek. Itt bontakozott ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír. (Poeta natus -- született költő, az eredeti tehetség; poeta doctus -- tanult költő, tudós költő, a hagyományokat követő költő.)
Kollégiumi versgyakorlatai során két verstípust műveltek:
-- a sententia költészetet, mely egy többnyire antik eredetű bölcsesség verssé formálása volt.
-- a pictura költészetet, mely természeti jelenség vagy emberi karakter verssé formálása volt.
Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészült, később ezeknek a finomítása, átdolgozása történik meg. Az estve (1794.) [narancs53].
b.) Diákköltészet:
Minden nagyhagyományú alma mater (=iskola) féltve őrzött kincse és továbbítandó értéke a diákköltészet. Jellemzője a tanárok ill. a tanulandó tárgyak, a közvetített értékek kigúnyolása. Ennek jellemző módja az emelkedett formához rendelt kisszerű tartalom (pl.: Óda az árnyékszékhez).
c.) Népiesség:
A német (Herder) közvetítéssel eljutó népiesség egyik első képviselője a magyar irodalomban. Az ő nevéhez fűződik az első magyar népies helyzetdal: Estve jött a parancsolat (1791.), átdolgozva: Szegény Zsuzsi a táborozáskor (1802.) [narancs60]. Az ő nevéhez fűződik az első magyar tündérmese lejegyzése: A méla Tempefői [sárga19] című színműben. Viszonya azonban ambivalens a népiességhez. Szuszmir, a kályhafűtő Fegyverneki két lányának mondja el a mesét, de csak Éva, a kisebbik és műveletlen hallgatja végig, Rozália, a felvilágosult hölgy rájukcsapja az ajtót.
d.) Rokokó: [=mesterkéltség, finomkodás, túldíszítettség]
A hatás legteljesebben két ciklusban, a Lilla-dalok és az Anakreoni-dalok címűekben jelentkezik. A hatás legfontosabb jellemzője Csokonai formakultúrájának rendkívüli gazdagodása. A látszólag könnyed forma egyszerre érzékelteti a személyes boldogság megtalálásának reményét és a pillanatnyi idillek múlandóságát. Az alvó Lillára. [narancs55]
e.) Szentimentalizmus:
Stíluseszközeiben nehezebben, világképében határozottan megragadható. A világból, a társadalomból kitaszított vagy onnan önként távozó ember fájdalma szólal meg. A felfogásnak megfelelően a díszlet gyakran a természeti környezet, ahol a természet egyes jelenségeivel felerősíti vagy ellenpontozza a lírai én fájdalmát.
A Reményhez (1803.): [narancs62]
Szintetizáló jellegű költemény, összegzője a különböző stílusirányzatoknak, hatásoknak. Harmóniát teremt a különböző műfaji lehetőségek között, az egyéni élményt általános szintre emeli.
Műfaj: A rövid sorok, a fölfokozott zeneiség, a 2--3. versszakban a
növény-ornamentika (=díszítés) használata a dal felé mutat. A vers retorikus
felépítettsége, a megszemélyesített fogalom és érzés, az odafordulás, a
keretes szerkezet az ódát idézi. A vers értékszerkezete, eszmény és valóság
szembeállítása, a hangvétel az elégiát idézi. Az összefoglaló jelleg a
stílusirányzatok szintjén is mutatkozik: a retorikus, zárt szerkezet, a
harmonikus kompozíció a klasszicizmus jellemzője. A megfogalmazott
élményanyag, az általános szintre emelt világkép, a számkivetettség,
megcsalattatás érzése a szentimentalizmusra jellemző. A 2--3. versszak
természeti metaforikája egyszerre idézi a rokokó könnyedségét és a népiesség
természetességét. A szimultán verselés (trocheikus ill. ütemhangsúlyos)
szintén a rokokó ill. népiesség összefonódását jelzi.
T4. Berzsenyi Dániel elégiái
Osztályrészem (1799. körül): [narancs63] [?? nem értem az elemzést]
A műfaji [??] átmenet (klasszicizmus <-> romantika [??]) verse. A denotáció (=elsődleges jelentés) szintjén: Az ifjú korból a felnőtt korba érkező költő verse; az anyagi, egzisztenciális biztonság, a szélsőségektől mentes élet dicsérete, a horatiusi magatartásforma és életelv fölvállalása. A konnotáció, a metaforák szintjén: Az asszociációs bázis értékelése; motívumokat, metaforákat állít egymás mellé, s a vers feszültségét az adja, hogy át akarja értékelni a költészettörténeti konvenciót és asszociációs bázist, ezek azonban, mivel rendkívül erősen rögzülnek az olvasóban, ellenállnak a költő kísérletének [??]: tenger -- kikötő, végtelenség -- elzárt hely, mozgalmasság -- statikusság, ifjúság -- felnőttkor, küzdelem -- megelégedettség.
Az olvasó értelmezésében ezért válik a mű elégiává, holott Berzsenyi ódának szánta. Az elégikus hangvételt erősíti a vers utolsó két versszaka, melyben az értékek mulandóságával szemben a költészet mint megtartóerő jelentkezik, s egyúttal a teremtő költő képzet is előkerül, mely már a romantika sajátossága. Szapphói strófában van írva, a strófa merevségét oldják az áthajlások, az egy sorban két mondat típusú megoldások.
Levéltöredék barátnémhoz (1804--1808. között): [narancs65]
A Berzsenyi-kutatás nem tisztázta egyértelműen a címzett személyét, de az szinte bizonyos, hogy téves az az irodalomtörténeti konvenció, hogy Dukai Takács Judithoz, sógornőjéhez, az első magyar költőnőhöz írta, hisz ő ekkor még 8 év körüli lányka volt. A cím előrevetíti a műfajt:
-- episztolatöredék: megszólítás, egyes szám második személyű címzett, a fatikus (=kapcsolatteremtő) funkció előtérbe kerülése, személyes hangvétel (1. vsz.)
-- életkép: esti, szüret utáni jelenetet foglal magába (2--4. vsz.)
-- létértelmezés: amit eddig a denotáció szintjén olvastunk, az a konnotáció (asszociáció) szintjén életértelmezés, létértelmezés (5. vsz.): szüret -- összegzés; este, ősz -- elmúlás. A vers alapgondolata az összegzés időpontjában az értékek mulandósága, mely az idő függvénye, az idő kérlelhetetlenül minden értéket kérdésessé tesz, ez Berzsenyi összes elégiájának alapja. Két tényező áll ellen az időnek: az emlékezet, mely újra felidézhetővé teszi az értékeket, élményeket és a képzelet, mely kitágítja földi létünk határait; de az idő kérlelhetetlensége nagyobb erő ezeknél.
Tűz motívum: ,,tüzemet gerjesztem'', ,,pislogó láng'', ,,hamvadó szikra''.
Verselése felező tizenkettes. (Viszonylag ritka a klasszicista költőknél; Horváth János szerint a legszebb felező tizenkettes.)
A közelítő tél (1804--1808. között): [narancs65]
Az első három versszak tájfestés. A 4. versszak általános érvényű következtetés az első három leírásából. Az 5--6. versszak a törvény személyessé tétele. A tájfestés negatív tájfestés -- a hiány számbavétele. Időszembesítést -- múlt és jelen szembesítését -- vonja maga után, s előrevetíti a jövőt is. Az idősíkok között ok-okozati összefüggést teremt. Az értéktelített múltból értékhiányos jelen fakad, ebből viszont nem fakadhat reményteli jövő. (Ezt a verstípust Németh G. Béla írta le, s nevezte még--már--most típusú időszembesítő versnek.)
Az előző képekhez képest a 4. versszak illusztrációjának első két sora az
idő és elmúlás törvényét tartalmazza, az illusztráció viszont a tájfestés
nagyformátumú képei után tudatosan azt ellenpontozva egyszerű és banális
(nefelejcs). Az 5--6. versszak az egyes szám első személyű birtokos
személyjelekkel érzékelteti az önmagáravonatkoztatást; a metaforikát azonban
továbbra is általános szinten tartja, mellőzve az egyértelműen biografikus
(=életrajzi) elemeket és képanyagot. Verselése: aszklepiadeszi strófa.
T5. A Bánk bán konfliktusrendszere [sárga26]
A nemzeti dráma értékrendjének csúcsán a nemzethez tartozás áll. A konfliktus a nemzeti érdek megsértéséből fakad. Katonánál nem idegengyűlöletről van szó, hiszen a Bojóthiak sorsa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót erősíti. A Merániak azonban erőszakosságukkal, mohóságukkal egzisztenciális és erkölcsi érdekeket sértenek. Az értékrend másik összetevője a család, mely sérthetetlen közösség, a nemzeti összetartozás szimbolikusan legkisebb egysége. Ezt sérti meg Ottó. A konfliktus tehát kettős természetű, köz- és magánéletbeli, mely legnyilvánvalóbban Bánk és Gertrudis alakjában sűrűsödik össze, s kettejük összecsapása egyúttal a megbomlott harmónia helyreállítását is jelzi. A két főszereplő személyiségének összetettsége a felvállalt szerepek sokrétűségéből, egymást kiegyenlítő hatásából fakad.
a.) Bánk bán:
-- Nádor: A király után az ország első embere. Endre távollétében ő a felelős az ország nyugalmáért, rendjének biztosításáért. Ez a szerep arra kényszeríti, hogy felülemelkedjen a konfliktuson, s személyében jelképezze az ország egységét.
-- Magyar: Országjárása során megismerkedik a nemzet sorsával, a bizonytalansággal, feszültséggel, melyet a Merániak túlbuzgalma, hatalmi dominanciája és érzéketlensége okoz. Ezt az élményt erősíti fel Petúr, ki a nemesség elnyomatását, hatalomból való kiszorítását sérelmezi. Tiborc pedig a parasztság megnyomoríttatásáról beszél nagymonológjában. Ez a szerep a békétlenekhez köti, kötné Bánkot.
-- Férfi, férj: Ottó terve ill. annak megvalósulása a legszemélyesebb mivoltában, szerepében sérti Bánkot, s ez ismét a Merániak elleni fellépést sürgeti.
A bánki késlekedés oka tehát a szerepek egyensúlyt teremtő voltából fakad. Ez az egyensúly azonban rendkívül ingatag, feszültségekkel teli, s bármilyen váratlan mozzanat kibillentheti, felboríthatja. Lélektanilag tehát hiteles, hogy a 4. szakaszban látszólag indokolatlanul következik be a gyilkosság, Gertrudis és Bánk vitája felborítja a szerepek egyensúlyát.
b.) Gertrudis:
-- Királyné: Bár nem közjogi méltóság, a szerep mégis megköveteli az önfegyelmet, a mérsékletet, az önkorlátozást. E szerepében el is utasítja Ottó tervét. Katona többször is királynőként aposztrofálja (=minősíti), ha nem elírásról van szó, jelzi Gertrudis szerepzavarát, hatalomvágyát.
-- Meráni: A nemzeti tragédia értékrendjéből következik, hogy a haza, mint legfontosabb érték, a Merániak tetteit is motiválja, így érthető, hogy Gertrudis a hazájabeliekhez húz, az ő érdekeit képviseli. A gyilkosság közvetlen kiváltó oka, hogy Bánk a Merániakra tesz sértő megjegyzést, erre ránt tőrt Gertrudis.
-- Nő, asszony, rokon: Ez a szerep Ottó mellé állítja.
A konfliktus azonban nem szűkíthető le a két főszereplőre, sőt nem egyszerűsíthető le a különböző körök összeütközésére. Katona legnagyobb művészi erénye, hogy shakespeare-i minta nyomán minden szereplő mögé teljes életet, életutat rajzol, megteremtve azt a drámai szituációt, melyben az egyes szereplők megnyilatkozhatnak, s így teljes személyiségükkel vehetnek részt a drámai cselekményben.
c.) Petúr: Történeti alak. Egyes források szerint a királyné gyilkosa. Királypárti, Endre mellett áll. A békétlenek vezére, ő hívja vissza Bánkot. A hagyományos értelmezésben ő a rebellis, a ,,vértolulásos'' magyar, aki csupán a nemesi osztályérdekeket képviseli. Valójában azonban reálpolitikus, az események őt igazolják, anélkül azonban, hogy Bánk egyéni tette megkapná a közösségi felhatalmazást. Ezért átkozza meg utolsó szavaival az ,,alattomos gyilkost''.
d.) Tiborc: Fiktív alak. Nagymonológjából kiderül, hogy nem nincstelen, hanem telkes paraszt. Van mit veszítenie a Merániak uralma alatt. Patriarkális viszony fűzi a címszereplőhöz, akinek már atyját is szolgálta, sőt ő mentette meg életüket (lásd: sebhely a homlokán). Öntudatát jelzi, hogy elutasítja Bánk adományát, hiszen a pénzzel mindenkin úgysem tudna segíteni.
e.) Bojóthiak: Mikhál, Simon -- menekültek Spanyolországból, belviszályok és az arab támadás miatt. Simonnak 7 fia van, ez a 7 törzset, nemzetséget jelképezi, a jövendő új honfoglalás jelképei. A Bojóthiak sorsa, a befogadás gesztusa a Szent István-i befogadónemzet koncepciót tükrözi, másrészt analógiás a sorsuk a lehetséges magyar nemzethalállal, a hazájában számkivetetté vált nemzet jelképével.
f.) Biberach: Ottó szövetségese. Dramaturgiai szerepe: az intrikus. Tetteit, világszemléletét két tényező motiválja: a hazátlanság (nem kötődik egyetlen közösséghez sem, számára ,,ott a haza, ahol a haszon'') és a család hiánya (anyja meghal, apja nem kedveli). A nemzeti dráma két legfontosabb értékét nem birtokolja.
g.) Izidóra: Türingiai lány, Gertrudis hozza udvarába. Szerelmes Ottóba, viszonzatlanul. Az uralkodó káosz láttán vissza akar térni hazájába, de Gertrudis nem engedi. Valójában ,,cseregyerek'', Gertrudis lánya helyett van itt. (Gertrudis és Endre lánya: Árpádházi Szent Erzsébet.)
h.) Ottó: Gertrudis öccse. Fülöp király gyilkosa. Magyarországra menekül, nővére védelme alatt áll. Beleszeret Melindába. Tragikus vétség: a szerelem egyoldalú, és csak erőszakkal valósítható meg, megsértve a család szentségét
i.) Melinda: Drámai szerepköre a naiva. Vidékről kerül föl az udvarba,
természetes kedvessége félreérthető Ottó számára. Férje nem áll ki
egyértelműen mellette. Bánk tragikus vétsége az is, hogy eltaszítja magától
Melindát.
T6. Kölcsey Ferenc: Himnusz [narancs78]
Himnusz (1823. január 22., Cseke):
Megjelenik nyomtatásban 1829-ben, az Auróra folyóiratban, a cenzúra miatt alcímmel. A cím: Hymnus, hagyományos költői műfajt jelöl, magasztos hangú, vallásos ódát. Hogyan vált a `Hymnus' `Himnusszá', azaz egy nemzet azonosságtudatát kifejező közösségi énekké?
1.) Kölcsey műve előtt két középkori eredetű egyházi népének töltötte be a nemzeti ének szerepét: Boldogasszony, anyánk...; Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga... kezdetű Szent Istvánhoz és a magyar szentekhez szóló ének.
2.) Az irodalmi közvélemény hamar felismerte Kölcsey versének jelentőségét, de azt is, hogy nemzeti énekké csak megzenésítés után válhat. A Nemzeti Színház pályázatára Erkel Ferenc zenésíti meg. A forradalom és szabadságharc alatt nemzeti énekként éneklik, de a vereség után betiltják, és csak 1856-ban szólal meg újra.
Történelmi háttér: 1820: forradalmi megmozdulások Nápolyban, Spanyolországban, s ennek hatására Metternich újoncköveteléssel és a hadiadó két és félszeresére emelésével áll elő. Az ellenállásra erőszakos lépés a válasz. Ebben a válságos történelmi helyzetben lép fel a költő a közösség nevében a nemzet sorsának javításáért.
Szerkezet: Az antikvitásig visszanyúló felépítés: ABA'-szerkezet. A: odafordulás, megszólítás; a kérés könyörgés tárgyának megnevezése, rövid argumentáció (=érvelés). B: a kérés részletezése, a magyar történelem bemutatása Isten és a magyarság viszonyának tükrében. A': variációt tartalmazva ismétli meg az első versszakot.
Az érvelés (B) felépítése:
2--3. vsz.: a múlt, mint értéktelített állapot; a fölhozott történelmi események és alakok már a 16. századtól kezdve (protestáns prédikátor írók) alapvető toposzai a nemzet sorsával foglalkozó verseknek (Bendegúz, Árpád, Mátyás; Kárpátok, Tisza, Duna, Alföld). A búza és a szőlő (kenyér és bor) nem csupán a természeti gazdagság jele, hanem mint metonímiák az úrvacsorára ill. az áldozásra, azaz az Istennel való harmonikus viszonyra is utalnak. A múlt harmóniájának oka Isten kegyelme (felhozád, általad nyert). Kölcsey felfogása az ágostoni kegyelemtanon és a kálvinista predestináció-felfogáson nyugszik, azaz tehetetlenek vagyunk Isten kegyelme nélkül.
4--6. vsz.: indulatszó + ellentétes kötőszó (hajh, de) vezeti be az értékhiányos múlt bemutatását. Az érvelésben keveredik ok és okozat, nem dönthető el tisztán, hogy Isten elfordult a magyarságtól, s ezért vált bűnössé a nemzet, vagy a bűn miatt vonta meg Isten a kegyelmet. A következmény külső támadások, egymás ellen fordulás, s végül a hazájában hontalanná váló magyarság képe, a nagyszabású romantikus vízió ellenére is a protestáns prédikátor írók okfejtését idézi.
7. vsz.: A jelen képe: a rom, a romantika kedvenc költői toposza, hiszen egyszerre képes felidézni a múltat, az egészet és foglalja magába a jövőt, a teljes pusztulást. Kölcsey történelem-szemlélete a herderi organikus felfogással rokon, s a Himnusz kifejtő részében a születéstől (Bendegúz, Árpád), a fényponton át (Mátyás), a pusztulásig (jelen, öregkor) tekinti át a históriát. A halál vízió a reformkor nemzeti sorsódáinak legfontosabb jellemzője. Állandó említését több ok motiválja:
-- az aktuális költői szituáció, mely reális lehetőségét veti fel a nemzet pusztulásának
-- Herder nyelvhalál elmélete, mellyel minden felelősen gondolkodó 19. századi művésznek szembe kellett nézni
-- Herder organikus történelem-felfogása, az emberi élet analógiájára elképzelt nemzetszemlélet
-- a nemzethalál, mint argumentum, retorikai eszköz, célja éppen a buzdítás, a pesszimizmuson való felülemelkedés
Verselés:
Kölcsey megváltozott esztétikai nézeteinek megfelelően ütemhangsúlyos, a
legősibb magyar dalritmusra épül.
T7. Vörösmarty Mihály: Szózat [narancs85]
A '30-as évek a költői kiteljesedés időszaka.
Szózat (1836.):
A Himnusz mellett második nemzeti énekünk. Hatása nem elsősorban esztétikai megformáltságában van (bár szerencsés, hogy mindkét alkotás, mint műalkotás is a legjava terméshez tartozik), hanem ránk örökölt erkölcsiségében, felhívó voltában, hiszen minden alkalommal a hazaszeretet kategorikus imperativusára figyelmeztet, az együvé tartozásra, a múlt vállalására, a jelen és jövő alakítására.
Történelmi háttér:
1835. Erdély, 1836. pozsonyi országgyűlés -- mindkettőt feloszlatják, letartóztatják Wesselényit, a liberális ellenzék egyik vezérét, Kossuthot, az Országgyűlési Tudósítások szerkesztőjét. Az események mögött ott kísért az 1830--31-es levert lengyel szabadságharc, és annak tragikus tanulságai. A Szózat tehát a reformmozgalmak mélypontján keletkezett.
Beszédhelyzet, felépítés:
A klasszikus retorika szabályai szerint építette fel Vörösmarty művét. Mintája Vergilius Aeneisének első és tizedik éneke. Az első énekben Aeneas a vihar és hajótörés után összegyűjti társait, és arra bíztatja őket, hogy ne essenek kétségbe, bízzanak abban, hogy elérik céljukat, hogy új földön, újra megtalálják hazájukat.
A helytállásra buzdítást kifejező nyelvi fordulatot (,,Itt élned, halnod kell.'') Vörösmarty Zrínyitől veszi át, `Az török áfium ellen való orvosság'-ból: ,,Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országából barátságunkért ki nem mégyen, hogy minket helyheztessen belé. Az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannóniában. Hic nobis vel vincendum, vel moriendum est.'' Zrínyi pedig Liviustól veszi át (,,Hic vincendum, aut moriendum, milites, est.'') Mindez arra figyelmeztet, hogy a legsajátosabb, a legnemzetibb is mélyen bennegyökerezik az emberiség közös kultúrkincsében.
A gondolat már Zrínyi előtt is megvolt a magyar közgondolkodásban, és a költő--hadvezér után is tovább él. (Bocskay István -- 1606: ,,az mi nemzetségünknek több hazája ennél soha nem lészen, s nincsen is, más minekünk az övét nem adja''; Czobor Mihály -- 1606: ,,az magyaroknak ennél több ez kis darab országocskánál nincsen, kit ha elvesztnek, semmiek nem lészen''; Nyári Pál -- 1606: ,,nincsen nekönk több hazánk ennél, ha ezt is elvesztjök, nem ad senki országot nekönk''; Bethlen Gábor -- 1611: ,,ne veszessük el, Uram, az hazát, mert ha ezt elvesztjök, mi mást nehezen, avagy nem is találunk''; Széchenyi István -- 1835: ,,Ha nincs Hunnia határi közt hazánk, egyebütt e földön többé sehol sincs''.)
A Vergilius-hatást ill. inspirációt a beszédhelyzet megalkotására az is megerősíti, hogy az iskolai retorika tankönyvek példaanyagát jórészt az Aeneisből vették, s ilyenből tanult Vörösmarty is.
Szerkezet:
A vers 56 sorból áll. Közepén, a 27--28. sorban a szentencia, a gnóma (=erősmondás), mely magába sűríti, előre és hátra kisugározza a vers egész mondanivalóját. A szentencia jelleget kiemeli, hogy a két sor idézőjelben áll (,,Egy ezredévi szenvedés / Kér éltet vagy halált!''). A keret 2--2 versszaka nyomatékosító variációt is tartalmaz. A szerkezet így nem egészen szimmetrikus, de a tükrözésen kívül így előrehaladást is mutat. Ettől eltekintve a versszakok a középtől, mint tükörtengelytől kezdve megfeleltethetők egymásnak. A költemény első felében a dilemma (=eldöntendő kérdés) egyik ága, vagyis az élet, a második felében a halál nyeri el a maga retorikus kifejtettségét.
| élet | halál |
| 3. vsz., a vérrel szerzett haza képe | 12. vsz., a nemzet sírba süllyedésének látomása |
| 4. vsz., a honfoglaló Árpád és Hunyadi tetteivel indokolja a honhoz való ragaszkodást, és területileg is körülírja az országot | 11. vsz., a nagyszerű (=nagyméretű) halál víziója, mely maradéktalanul kiterjed az egész országra |
| 5. vsz., Rákóczi nevének kikerülésével (a cenzúra miatt) a nemzeti szabadságharcokra utal | 10. vsz., azt a jobb kort emlegeti, melynek be kell majd teljesítenie az elbukott harcok célját |
| 6. vsz., a jelen, melyben egy ezredévi szenvedés után még él a nemzet | 9. vsz., a hátrányos jelennek reményteli kibontakozásáról értesülhetünk |
| A 7. vsz. tartalmazza a gnómát, | a 8. pedig ennek érzelmi argumentumra (=érvre) támaszkodó kibővítése |
A 4. versszak értelmezése:
Az Árpád által megszerzett szűkebb hazán kívül, Hunyadi nevének említése bővíti a haza területét. Az `itt' nem utalhat Nándorfehérvárra, hiszen a várost nem köti ezredéves szenvedés Magyarországhoz, s a középkorban is csak időleges tartozott az országhoz. Vörösmarty Nagyszebenre utal, ahol 1442-ben Hunyadi legyőzte Mezet béget, és leverte a rabigát tízezer rabszolgának hurcolt erdélyiről. Így az utalás politikai színezetű, hiszen a liberális ellenzék legfőbb sérelmét, Erdély elszakítását is beleszőtte a versbe.
Műfaj:
-- Óda: közösségi érvényű alkotás, a transzcendens elemet helyettesítő tényező a népek hazája, nagyvilág. Szintén az a liberális felfogás tükröződik, mely szerint az ország problémáit csak európai kontextusban lehet megoldani. De tágítható is a kör, hiszen Bölöni Farkas: Utazás Észak-Amerikában című könyve -- mely tartalmazta a Függetlenségi nyilatkozatot és az amerikai alkotmányt -- ekkor jelent meg, s a '32--36-os országgyűlés legkedveltebb olvasmánya volt. A kifejezésben tehát a tudatosuló Amerikaélmény is benne van. Vörösmarty később is merít Bölöni könyvéből (pl.: a Gondolatok a könyvtárban című versben a néger kérdést érinti).
-- Harci dal: Kossuth a nemzet béke és harci dalának nevezte a Szózatot. Arany János is ebben az értelemben idézi Rendületlenül című ódájában. A kortársak számára tehát nem a herderi halál-vízió beteljesüléséről van szó, hanem az antik eredetű retorikai szerkezetben a nemzethalál argumentum (=érv) az élet-halál dilemma halál ágának végén helyezkedik el, s ezáltal a legerősebb érvet szolgáltatja lélektani szempontból az élet mellett.
Verselés: Chevy Chase strófa, a skót népballadák verselése. Vörösmarty
nyomán a helytállás versformájává vált a lírai köztudatban, s Arany A walesi
bárdokban a Szózatot is felidézi. 1843-ban zenésítette meg Egressy Béni,
elnyerve ezzel a Nemzeti Színház pályázatát.
T8. Petőfi Sándor tájköltészete
Az irodalomtörténet (Horváth János, Szerb Antal) a legegységesebb, művészileg legmagasabb és legegyenletesebb színvonalú tematikus csoportnak a tájverseket tekinti.
1.) A tájélmény és tájköltészet változásai:
-- középkor: A teremtett világban az ember teremtményként él, ez a teremtménytudat teszi azonossá a természettel; az őt körülvevő világra csak az ihlet pillanataiban tekint (Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz). A természet és ember azonossága a ma már groteszknek tartott felfogáshoz is elvezet: középkori periratokban fölléptek a pockoknak az emberrel azonos jogaiért.
-- reneszánsz: A teremtőtudat megjelenésével az ember körültekint, hogy meglássa, minek a teremtője és gazdája. A természet az ember élettere, szépsége egyrészt humanizált szépség, másrészt a Jordano Bruno-i `Natura es deus in rebus' elv alapján a természet az isteni tökéletesség tükörképe. Ezt a tökéletességet a humanista költők antik toposzokkal is érzékeltetik.
-- klasszicizmus: A természet elveszti egyediségét [??], fenséges mivolta egy deista, panteista istenfelfogás ihletettségének következménye. Ily módon az első természet helyébe (teremtett világ) a második természet (a művészet által létrehozott természet) kerül.
-- szentimentalizmus: A rousseau-i elvnek megfelelően egybemosódik az első és második természet, miközben a filozófiai elv az első természet nyugalmát, fenségességét állítja szembe a polgári világ diszharmóniájával, képi szinten mindez a második természet klasszicista hagyományaként realizálódik. A szentimentalizmus is átveszi a természetábrázolásban a kanti szépségeszményt (,,szép az, ami érdek nélkül tetszik''), s ez tükröződik Rousseau természetről tett vallomásában is.
-- romantika: Korai időszakában továbbra is a fenséges esztétikai minőség uralkodik, s a tájban az egzotikumot keresi; ugyanakkor fölerősödik az érdeklődés a helyi színek iránt a nemzeti vagy közvetlen környezet feltérképezésére. Ez utóbbi esetében a lírai közvetlenség lesz a meghatározó ábrázolási módszer.
2.) Az Alföld [narancs104]
Témaválasztás:
Az Alföld a felvilágosodás korában került be költői témaként a magyar költészetbe. Ily módon a tájválasztás nem tekinthető újdonságnak (Bessenyei, Fazekas). A vers közvetlen előzményének Gaál József 1836-os karcolata tekinthető (Az Alföld képe). Ami egyedi Petőfinél, az a következetes ragaszkodás a témakörön belül az Alföldhöz.
A vers felütése nem csupán érdeklődést felkeltő retorikai alakzat, hanem egyúttal esztétikai értékelés és vállalás is. Elutasítja a kanti szépségeszményt, hiszen Petőfi felfogásában nincs érdek nélküli szépség; szép az, amihez érzelmi viszony fűz. Szellemes költői megoldással kapcsol össze két helyhatározószót (ott + honn). Meghatározza az Alföldhöz való vonzódás másik összetevőjét is, a szabadságélményt többszörös metafora használattal (börtön, sas, végtelen). A zárlat ódai magaslatba emeli a tájleíró költeményt, s a kötődést, a szubjektív viszonyt a legalapvetőbb toposzokkal érzékelteti (bölcső, szemfödél, sír).
3.) A denotáció és konnotáció viszonya Petőfi tájverseiben:
A másodlagos jelentést az életmű egésze, a kontextus adja, önmagában -- csupán az elsődleges jelentés szintjén -- alapmetaforák felhasználásáról van szó, melyeket a természetes szemlélet köt a tájhoz. A Petőfi-világkép tartópilléreit a tájleíró versek is hordozzák (Az Alföld -- szabadság, otthonosság; A Tisza [narancs122] -- radikalizmus, forradalom; A puszta, télen [narancs131] -- királyellenesség).
4.) Ábrázolási módszer Petőfi tájleíró verseiben:
Lírai realizmus; Az Alföld esetében a vizsgálódás és bemutatás módszere, a felülemelkedés utáni egyre szűkülő perspektíva, melynek révén a mikrojelenségekig jut el. A módszer egyúttal előrevetíti a zárlatot is, hiszen az eleváció szükséges eleme az óda műfajának is.
A puszta, télen (1848. január): [narancs131]
A lírai realizmus és a lírai közvetlenség kivételesen szerencsés találkozása; a nézőpontot állandóan változtatva vezeti végig az olvasót a mozdulatban, a lefokozott mozgás által is a dermedtséget tükrözve a téli tájon. Mindvégig egységben tudja tartani a hangnemet és metaforikát, az utolsó két versszakban erőltetettség nélkül jelenik meg a betyár alakjában a természeti-társadalmi kivetettség, majd a lebukó Nap képében a királyellenesség. A másodlagos jelentést fölerősíti az évszám. A második versszak a tájfestés egyik sajátos lehetőségét mutatja, az ún. negatív tájábrázolást; egyszerre mutatva be az elveszett szépséget, gazdagságot és a jelen kopárságát.
Téli világ (1845.): [narancs108]
Az elsődleges jelentés szintjén miniatűr zsáner- illetve életképek sorozata
a vers. A kinnrekedt, az otthonukból kitaszított emberek sorsát idézi,
felvillantva, a vágy szintjén megfogalmazva ezzel ellentétben az otthon
melegét és menedékét. A másodlagos jelentés szintjén ember és világ
ellentétének tárgyiasítása történik, az ellenséges külvilágnak
kiszolgáltatott emberek, a tél, az én--világ kapcsolat hidegségét
jelképezik. Már a felütés is ezt jelzi, a megbomlott harmóniát. Az
ellentétet csak az emberek közötti kapcsolat oldhatná fel.
T9. Arany János balladái
Ballada: kisepikai műfaj, melyben lírai és drámai elemek is vannak. Az európai költészetben már a 14. században jelen van. Fénykorát a 18. század második felétől éli a folklórkultusz hatására (Percy püspök skót népballada gyűjteménye; Armin és Brentano: A fiú csodakürtje című német gyűjtemény).
Típusai:
a.) A szerkezet és történetmondás alapján: románcos (latin nyelvterületen alakult ki, erős líraisággal átszőtt, többnyire egyenes vonalú cselekményvezetés) és skót--székely típusú: (tragikus eseményt dolgoz fel, kihagyásos szerkesztés, párbeszédes forma, térbeli és időbeli síkváltás)
b.) Esztétikai minőség szerint: tragikus- és vígballada
c.) Szerzőiség szerint: népballada és műballada
A balladai homály és sűrítés feltehetőleg a népballadából ered, mely közismert történetet dolgoz fel, így a cselekmény minden fordulatára nem kellett kitérni. A népballadák gyakran vándormotívumokra épülnek: az emberáldozatot követelő épület, a megesett lány, a három árva fiú stb.
A műfaj Arany életművének legfontosabb pontjain jelenik meg. Okai:
a.) Alkotáslélektani ok: Arany rejtőzködő alkat, személyiségét mintegy elrejtheti a ballada epikuma mögé.
b.) Eszmetörténeti, kultúrtörténeti ok: Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja az alkatától idegen, de erkölcsi szempontból kikerülhetetlen feladatot, a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg. A bukás után a műfaj lehetőséget teremt ezek áttételes, ám kihallható megfogalmazására.
c.) Poétikatörténeti ok: A kortársi megítélés a balladákat tartotta az életmű csúcsának, de már a 19. század végén megfogalmazódott az a vélemény is, mely a balladákban a magyar líratörténet megkésettségét látta (lásd: Arany -- Baudelaire párhuzam). A Németh G. Béla-iskola erre hivatkozva helyezte a balladákat az életmű második vonulatába. A Babits-kutatás során azonban felmerült, hogy az Arany-balladák túllépnek a romantika ihlet-költészetén és én-líráján, a gondos szerkesztés, és a sokféle verselés objektív (tárgyias) lírára utal.
Arany balladakorszakai:
1.) 1847--48. Szalonta: Zömmel románcos balladák.
A varró leányok (1847.): [?? nincs meg]
A ballada egyszerre bravúros és kiforratlan. Az egymás után megszólaló öt lány, ahogy közeledik a menet, úgy szolgál egyre több információval, egészen a tragikus zárlatig. Arany modern vágástechnikát alkalmaz, a későbbi balladákhoz viszonyítva viszont nem tudja művészileg megoldani az átvezetést, a történet keretbe helyezését.
2.) 1852--57. Nagykőrös:
Zömmel történeti balladák. Arany olyan szituációt választ ki a históriából, mely párhuzamba állítható a levert szabadságharc utáni állapottal, s rajtuk keresztül Arany feleletet adhat a kor problémáira. Legfontosabb témái: a zsarnokság és természetrajza, az elnyomáshoz való viszony a hazához, az eszmékhez való hűség, a költők és írástudók felelőssége. A balladák nagy része egyben lélektani jellegű is. Középpontjukban a bűn és bűnhődés problémája áll. Arany szerint a bűn magában hordozza a büntetést, mert a személyiség széthullásával jár. Ezt jelzik a balladákban a bűnösök víziói és hallucinációi. Dosztojevszkijhez hasonlóan vallja, hogy a polgári világ feladata nem az intézményesített büntetés, az erőszakra történő intézményesített erőszak válasz, hiszen meg kell szakítani az emberiség történetének, mint erőszakláncolatnak a folyamatát. A feladat az, hogy teret engedjünk a fölismert bűn után a bűnhődés folyamatának, biztosítsuk ennek lezajlását. (Ezt ismeri fel az `Ágnes asszony'-ban a bíróság, mikor szabadon engedik az asszonyt.) Szerkesztésre nézve többnyire skót--székely típusúak, gyakran tudatosan túlbonyolítottak, Babits szavával ,,iparművészeti remekek''.
Zách Klára (1855.): [narancs158]
Hatástörténeti szempontból a ballada kísérteties rokonságot mutat Katona `Bánk bán'-jával. Erzsébet királyné alakjában ugyanazt a kettősséget látjuk, mint Gertrudiséban, az ,,úgy engedélyezem, hogy nem engedélyezem'' magatartásforma megtestesülését. Valószínűleg tudatos újrafeldolgozásról van szó, hiszen a `Bánk bán tanulmányok' után íródott. A ballada híven tükrözi Arany bűnkoncepcióját. Az erkölcsi törvény legkisebb megsértése is lavinaszerűen görgeti majd maga előtt a továbbiakat, szinte lehetetlen kilépni ezután a bűn ördögi köréből. A balladák sokszínűségét, formagazdagságát példázza az imitált, archaikus hang.
A walesi bárdok (1857.): [narancs161]
Ferenc József magyarországi látogatásakor Aranyt is fölkérték üdvözlővers írására. Arany kitért a feladat elől, s asztalfiókjának írta meg a balladát. Nagy erővel ismétli meg a `Szondi két apródja' üzenetét, a zsarnokkal való erkölcsi szembenállás kötelező parancsát. Arany az ,,adjátok meg a császárnak, ami a császáré'' tanítás alapján mutatja be a montgomery-i lakoma lefolyását, a király azonban a zsarnokság természetéből fakadóan teljes alávetettséget kíván. Ezt tagadják meg az urak és a bárdok is. A verselés adekvát a témához, ugyanakkor tudatosan idézi fel a Szózatot is.
3.) 1877. Őszikék:
Előtérbe kerül a népi, misztikus, babonás motívumra való építkezés. Fölerősödik az erkölcsi szigor, s megjelenik a nagyváros-ellenesség, a polgári világból való kiábrándultság érzése.
Híd-avatás (1877.): [narancs 177]
A ballada alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az öngyilkosok
avatják fel. Arany a polgári világ, a szabadverseny, a haszonelvűség korának
kárvallottjait, seregszemléjét mutatja föl. A célnélküliség, az erkölcsi
világrend megbomlása következtében értelmetlenné válik az ember élete, nemre
és korra való tekintet nélkül. Stilisztikai bravúr, hogy minden egyes
öngyilkosság egyedi módon ábrázolódik, s a haláltáncot idéző megoldásokban
az utolsó megnyilatkozások az egész emberi sors tragikumát képesek
felidézni.
T10. A drámai költemény és a szerkezet sajátosságai Az ember tragédiájában
A Tragédia szerkezete [sárga77]
A mű címében az ,,ember'' és nem az ,,emberiség'' szó szerepel. Az egyes ember tagja az emberiségnek, ugyanakkor magában álló egész. Az emberek sorsában sok közös, de nagyon sok eltérő elem van; az egyes ember egyéniségként éli meg a saját sorsát és az emberiségét. Felmerül a kérdés: mi az emberek közös tragédiája (az ember tragédiája)? ,,Mert ugyan ki merné tagadni, hogy minden haladás mellett az ember és az emberiség sorsa sok tragikumot rejt magában. Minden kornak megvan a maga tragikumforrása. De van-e olyan tragikumforrás, amely még eddig minden koron és földön végig fel-felbuzgott, s ezzel érdemli meg az ember tragédiája elnevezést? Van, csakhogy ez nem az emberiség sorsának, perspektívájának a kérdése. Az emberiség helyett az ember -- tehát az egyes -- számára tragikumot hozó általános elemeket kell keresni.'' (Tordai Zádor: Jegyzetek Az ember tragédiájáról)
A dráma világának két szintje van: a menny és a földi világ. Ez a kétszintes világkép gyakran megjelenik a korabeli drámai költeményekben. Ilyen még a Faust és a Csongor és Tünde világa. A világ két szintje, a ,,fenti'' és a ,,lenti'' világ szembeállítható egymással -- a földön túli világ az ideális, tiszta, végtelen és korláttalan, az ember által vágyott világ, a földi a fizikai lét korlátozott, szűk, tökéletlen világaként jelenik meg. A világnak ez a kétszintes képe más műfajokban is gyakran felbukkan, pl. Petőfi János vitéz című művében.
Az első színben kibontakozó drámai alapszituáció ismerős a Faustból. Két ellentétes, megszemélyesített erő csap össze a műben: a már dolgát végzett, ezért nyugalomban lévő teremtő erő (az Úr) és a ,,a tagadás ősi szelleme'' (Lucifer, Mefisztó), amely az Úr, a Teremtő ellen lázad. A lázadó ,,angyal'' igazát és erejét az emberen (Fauston, Ádámon) keresztül akarja bizonyítani. Az ember tragédiájában ez a párharc, az ember eltérítésének kísérlete adja a történet keretét.
Az I--III. és az utolsó, a XV. keret- vagy biblikus színek közrefogják az Ádám álmában megjelenő történeti színeket. A történeti színek sorában középen (öt-öt történeti szín veszi körbe), egyben a mű szerkezeti középpontjában áll a VIII., párizsi szín. Fontosságát kiemeli az is, hogy ,,belső keretben'' jelenik meg: a két prágai szín keretezi (,,álom az álomban''), és Éva két ellentétes alakban is szerepel benne.
Ez a szín a történeti színek sorában több szempontból is fordulópontot jelent. Ádám itt válik utoljára cselekvő, ,,történelmi'' emberré (ezután kívülálló szemlélője lesz az eseményeknek), és itt van élete delén, ereje teljében (Danton 35 éves volt, amikor kivégezték; Ádám egyre idősödik a színek során.)
A műbeli történelem folyamában a dialektika eddig a pontig fejlődést eredményezett: Ádám, az ember új és újabb eszmékre bukkant, és ez a szín az előbbi eszmék szintézisét adja az ,,egyenlőség, testvériség, szabadság'' hármas jelszavával. Ez az egyetlen szín, amelynek eszméiből Ádám nem ábrándul ki már a helyszínen (lelkesülten ébred Prágában). Ezután azonban már nem bukkan újabb eszmékre. A történelemben a dialektika továbbra is hat, de innen hanyatlást eredményez. A szabadság a londoni színben, az egyenlőség a falanszterben valósul meg. Az emberi szolidaritás (összetartás), a testvériség eszméjéről az eszkimó színben kiderül, hogy csak felszínes. A fizikai szükség hatására az ember gátlástalan, állati (emberi méltóság nélkül való), ,,önző, falékony húsdarabbá'' (Arany János: Kertben) változik.
Ádám és Lucifer -- a mű nagy részén végigvonuló -- párbeszéde a II. színben kezdődik el. Dialógusuk nyomban vitává formálódik. Lucifernek a kerettörténet szerint célja van az emberrel, és e cél (az Úr világa, a teremtett világ rendjének megdöntése) elérése érdekében meg kell győznie hite ellenében a lét értelmetlenségéről, a lét megtagadására kell rávennie. Egyénített, jellemmé formált alakjuk tekinthető két ellentétes embertípus (a hit és a tudás, az érzés és a ,,hideg'' szellem ,,embere'') megjelenítésének, de általában az emberi személyiség két együtt élő, ám ellentétes vonása kivetítésének.
Kettejük párbeszédében a történeti színek során felbukkannak és minduntalan visszatérnek ugyanazok a kérdések (pl. az emberi szabad akarat és determináltság, egyén és közösség (társadalom, sokaság), ideál és valóság viszonya, eszme és megvalósíthatósága problémái.) A mű alapvető kérdései: van-e célja a történelemnek, fejlődik-e az emberiség; mi a tudomány szerepe az emberi életben, hogyan viszonyulhat egymáshoz érzelem és a józan ész; milyen és milyen lehet férfi és nő kapcsolata. Ezeket Ádám és Lucifer következetesen alakjuknak, szellemi alkatuknak megfelelő nézőpontból, a korszakoknak megfelelő újabb és újabb szempontokból vitatják a mű zárlatáig. Vitájukban nem jelenik meg a szerző nézőpontja, érveik egyenlő súlyúak, és a lezárás sem ad egyértelmű választ, a végső kérdés (mi a lét értelme?) nyitva marad.
A Tragédia műfaja
Tíz év telt el a szabadságharc bukása óta; elegendő idő, hogy már rálátással tudja a magyar értelmiség értékelni jelentőségét és a bukás okait; elegendő idő ahhoz, hogy a megírást kiváltó konkrét történelmi esemény tanulságai általános emberi szintre kivetítve jelenjenek meg. Ebből fakad a mű szinte kivételes jelentősége és sajátossága a magyar irodalomban: nem az egyedi, a sajátosan nemzeti felől közelít az általános felé, hanem az emberiség történetét feldolgozva egyetemes szintről próbál választ adni a nemzeti problémákra is. Ez a törekvés tükröződik a műfaj kiválasztásában is.
Drámai költemény vagy lírai dráma: Az elnevezés Shelley: Megszabadított Prométheusz című művéből ered, s egyszerre utal a romantika esztétikájának műfaji határokat lebontó törekvésére, valamint arra, hogy nem a külsődleges drámai akció a fontos, hanem drámai költeményekben minden a szereplőkben lejátszódó lírai folyamatoknak van alárendelve.
Világdráma, emberiségköltemény: A feldolgozott problémakör az egész emberiséget érinti; a lét alapvető kérdéseit kutatja többnyire a mítoszokhoz visszanyúlva. (Ilyen még: Milton: Az elveszett Paradicsom, Goethe: Faust stb.)
Könyvdráma: Műfaji jellemzőinek megfelelően hatását elsősorban olvasmányként
fejti ki.
T11. A romantikus látásmód Jókai műveiben
Jókai a magyar romantikus próza legnagyobb alakja. Megteremtette regényeivel a széleskörű magyar olvasóközönséget, bevonva a nőket és az ifjúságot is.
1.) Stílusa
A magyar romantikus próza legnagyobb alakja. Indíttatást Dumas, Sue, Victor Hugo regényei adták. A hatalmas életművet nem lehet azonban egyetlen stíluskategóriával karakterizálni. Bori Imre kutatásai mutatták ki, hogy művei sokféle szállal kapcsolódnak a romantikát követő új irányzatokhoz is. Az impresszionista tájfestészet elemeit láthatjuk a `Mire megvénülünk' piktúráiban. Több Jókai-regény fontos szervezőelve a naturalizmus által oly kedvelt átörökléstan (pl.: Az arany ember). (Az Elátkozott család című regényét az öngyilkosságra való hajlam, a biológiai--pszichikai determinizmus szervezi: ,,Ti egy szerencsétlen család ivadékai vagytok, melynek minden tagja öngyilkosul hal meg.'') A naturalizmus által kedvelt folklórmotívumok, illetve a fonografikus hűség jellemző a Szegénygazdagok, Az új földesúr című regényeire. Nehezen szétválasztható egymástól a késő-romantika és a szecesszió világképe. Az arany ember nemcsak a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb alkotása, hanem sok szempontból az első magyar szecessziós regény is. Azzá teszi az elvágyódás és kiábrándultság motívuma, Senki szigetének Édenkertet idéző túlburjánzó leírása, a kétféle szerelemkép, a lefojtottságában túlfűtött erotika.
Jókai a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze, s a sajátos Jókai-stílus rendkívül sokféle stílusrétegből tevődik össze, illetve sokféle közlésmódot, beszédhagyományt ötvöz. Sajátja a jogi végzettséggel is összefüggő, a klasszikus retorika alakzatain formálódott szónokias beszédmód. Különösen leírásaiban a romantika hömpölygően zenei stíluseszménye az uralkodó. Párbeszédei -- a közlés funkciójától függően -- életteliek. Sokféle szókincsrétegből merít: a latinos alapozottságú hivatalos-jogi nyelv lexikája éppúgy sajátja, mint a tudatosan használt népnyelvi fordulatok, szólások és szólásmondások.
2.) Művészetének világképi problémái
b.) Ember és polgár viszonya
A felvilágosodás által felvetett problémát, az individuum helyzetének bizonytalanná válását, kettéhasadását Jókai `A kőszívű ember fiai'-ban feloldhatónak látja. Némileg átértelmezi a rousseau-i fogalmakat, hiszen nála az ember a magánembert jelenti. Ember és polgár kettősségéből a polgár elsődlegességét vallja. Ödön és Richárd az anyai rábeszélésre és a haza hívó szavára visszatérnek, s polgárként, közemberként a haza szolgálatába állnak. Aki teljesíti a polgári kötelességét, annak megadatik a magánember boldogsága is. A Jókai-értékrend egyértelmű kifejezője az `Egy nemzeti hadsereg' című fejezet. Jenő mint magánember akar boldogulni. A regény végén tette a tragikus tévedés felismerése és a jóvátétel felemelő gesztusa is egyben. A regény utolsó fejezete arra figyelmeztet, hogy a mitologikus történelemértelmezés és az eposzi hősökhöz méretezett cselekvési lehetőség csak kivételes történeti pillanatokban adatik meg. A szabadságharc bukását, a megtorlást szinte megmagyarázhatatlanul gyors megbékélés követi; az eposzi hősök visszavedlenek hétköznapi emberekké.
Egészen eltérően értelmezi `Az arany ember'-ben a problémát Jókai. A cím nem
csupán Midász király történetére utal, hanem jelzi a polgári- és magánszféra
kettészakadását is. Erre utal Jókai megjegyzése is, amely szerint Noéminek
Tímárból nem az arany kellett, hanem az ember. Tímár őrlődik a kétféle
életlehetőség, a kétféle értékrend között. Amikor Komáromban volt, a Senki
szigetére vágyott, onnan pedig újra a polgári életbe. Végső döntése az ember
győzelme a polgár fölött, a világ, a társadalom újbóli megteremtése, újbóli
elindítása a Senki szigetén; s tette, ha korlátozottan is -- hiszen a polgári
világ nem szűrhető ki teljesen -- a Paradicsom jelképes visszafoglalása.
T12. Ady Endre háborúellenes költészete
Az állandó költői jelenlét programját valló Ady a háború négy éve alatt hallgatott, és csak utána jelentette meg `A halottak élén' című kötetét. A hallgatás okai a háborús körülmények, a kiadó hiánya, a közönség bizonyos elfordulása költészetétől, költészetének kifáradása, melyre már a kortársak is felfigyeltek (Hatvany-bírálatok).
A kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele Hatvany Lajos, s bár néhány reprezentatív vers kimaradt a kötetből (Új, s új lovat), a kötet jelentősége, művészi összefogottsága csak az `Új versek'-kel mérhető.
Világképi jellemzői:
Az általános szellemi és erkölcsi eltévelyedés időszakában (a katonák énekelve mentek a frontra, az Internacionálé a háború idejére felfüggeszti az osztályharcot, amerikai írók -- a későbbi elveszett nemzedék tagjai (Hemingway, Dos Passos, Fitzgerald, Cummings) -- jönnek át az európai frontokra, hiszen a háborút a férfias erőpróba színterének tartják; a háború elején a később harcos antifasisztává, a polgári humanizmus deklarálójává váló Thomas Mannt franciaellenes, a francia írókat németellenes nacionalista érzelmek fűtik) Ady költészetében kezdettől fogva mélyen és egyértelműen háborúellenes és humanista álláspontot képvisel.
Egyetlen költemény kivételével a megírást kiváltó okok között nem találunk konkrét háborús eseményt, Ady mindig a világégés egészét láttatja. A háború a zűrzavar, a káosz, az apokalipszis ideje. Ennek felismerésével átértékelődnek a korábban vallott eszmék és eszmények is. Legszembetűnőbben ezt a Tegnap--Holnap motívumpár értéktartományának megváltozása jelzi. Az induló Ady számára a Holnap és az Új a legfontosabb érték, s ezzel állt szemben a Múlt visszahúzó ereje. A háború perspektívátlan idejében a Jövő, a Holnap csak újabb borzalmak szülője lehet, ezért megtartó értékké a Múlt, a Tegnap lép elő. Megváltozik a lírai énnek a közösséghez való viszonya is. Az ostorozó, bíráló hangot a közös sorsvállalás felelőssége váltja fel. Mindez azt is jelzi, hogy a szecessziós--szimbolista látásmód és világértés megváltoztatására kényszerül Ady, hiszen az individuális perspektíva a válaszok szűkös lehetőségét nyújtja csak. Tükröződik ez az újfajta látásmód a költészetértelmezés, illetve a költői feladat újraértékelésében. Az írástudók feladata az emberiség felhalmozott erkölcsi, kulturális értékeinek őrzése, túllépés a ma rettenetén, az időbeliség és történetiség jegyében.
Poétikai--esztétikai jellemzők:
-- A szecessziós--szimbolista, túlornamentizált jelképek helyébe [mik ezek??] elvont fogalmakat emel szimbólummá (vér, ember stb.).
-- Előtérbe kerül a modern költészet változásaival párhuzamosan a drámaelvű líra, illetve a drámai monológ (Rába György), szoros összefüggésben az újfajta individuumfelfogással.
-- Megjelennek az avantgárd hatások, elsősorban az expresszionizmus (Bori Imre) -- a korélménynek megfelelően (zaklatottság), illetve a tudat mély rétegeit feltáró szürrealista jegyek (Rába György).
Hát ahogyan a csodák jönnek...: [?? nincs meg]
Hát ahogyan a csodák jönnek Úgy írtam megint ezt a könyvet.
Se nem magamnak és se másnak: Talán egy szép föltámadásnak.
Se nem harcnak, se nem békének: Édesanyám halott nénjének.
Ő tudta, látta, vélte, hitte, Hogy ez a világ legszebbikje.
És úgy halt meg, hogy azt se tudta: Mi lesz itt az okosság útja.
S ha késlekedik az okosság, Nem poéta-fajták okozzák.
Jönnek rendjei a csodáknak, Kiket eddig tán meg se láttak.
Jönnek mindenek, jönnek, jönnek, De a hiteim elköszönnek.
A kötet nyitódarabja egyszerre a rezignált kiábrándultságé, de rámutat a költészet újfajta értelmezésére, ahol már nem a költő, hanem a vers írja önmagát a cél képzete nélkül.
Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917.): [narancs207]
A vers kulcsszava a fordulat, az emberi világ átcsapása apokaliptikus jelenbe, anélkül azonban, hogy a végső igazságszolgáltatást követően az isteni rend jönne el. A fordulat különböző szinten jelentkezik és értelmeződik. A biografikus, illetve annak szánt mozzanatok mellett elvont eszmetörténeti szint is jelentkezik: a világégés és pusztulás legfőbb okai a szeretet hiánya, a részeg gondolat. [?? ki részeg?? ki ivott?? mi az a részeg gondolat??]
Ember az embertelenségben (1916.): [narancs207]
Az egyetlen vers, melynek azonosítható a történeti élményháttere: a csucsai várkastélyból nézi ,,a borzalmak tiport országútján'' menekülő erdélyieket. Ady alkotáslélektani mozzanatként az eleváció élményét használja, ez a fölülemelkedés és perspektíva adhatja meg a távlatos gondolkodás reményét. A magyar költészet legnemesebb hagyományaihoz visszafordulva fogalmazza meg magyarságélményét: ,,magyarságom értéke és mértéke emberségem értékével és mértékével azonos''.
A Rémnek hangja: [?? nincs meg]
Bár eszmetörténeti szempontból a `Kocsi-út az éjszakában' törtségérzete és a háború káosza között nem állítható felelősséggel kauzális [ok-okozati] viszony, a háború apokaliptikus valóságában ott érezhetjük a közérzet realizálódását (,,Minden Külön össze-zsibolygott / S mégis mindenek szét-szakadtak'').
E nagy tivornyán: [?? nincs meg]
A ,,kizökkent az idő'' hamleti dilemmája vetődik föl a versben, lebontva
ennek összetevőire: az erkölcsi és mentalitásbeli relativizmusra, a jó és
rossz különbségtételének hiányára, az élet értéktelenségére és ebből fakadó
értelmetlenségére.
T13. Móricz parasztábrázolása a novellák tükrében
Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. A gondolkodástörténetben a görög Theokritosztól Vergilius Georgicáján és bukolikus költeményein keresztül az a felfogás élt, hogy a falu, a vidék a harmónia és emberi boldogság világa. Az újkorban Rousseau erősíti fel ezt az érzést. A magyar epikában Jókainál a paraszt anekdotikus zsánerfigura. Mikszáth két elbeszéléskötetének világa már bonyolultabb. Azt a pillanatot ábrázolja novelláiban, mikor a falu, a vidék természetes közösségébe betör a külvilág és a civilizáció; paraszthősei vagy küzdenek ez ellen, vagy behódolnak az új értékrendnek. A századforduló népszerű műfaja, a népszínmű még inkább felerősíti az egyoldalú faluképet: a falu a vidámság, a jókedv és a derű világa.
Móricz másik újdonsága a paraszti világ struktúrájának bemutatása. Novelláiból, regényeiből (Sárarany) zárt, hierarchikus világ tárul elénk, ahol a nincstelen zsellért a néhány holdas paraszttól áthidalhatatlan szakadék választja el. A hierarchia egyik fokáról a másikra lépni szinte lehetetlen, vagy emberi erőt meghaladó feladat. Móricz ábrázolásában a falu -- Ady szavával -- a lelkek temetője, a kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Mivel a társadalmi és szociális mozgás ebben a struktúrában szinte lehetetlen, a vágyak, energiák és törekvések csak az ösztönök szintjén vezetődnek le [ez mit jelent??]. Móricz arra is rámutat, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartó ereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. Móricz újfajta élményéhez megtalálja az adekvát stílust és emberképet, a naturalizmust. A biológiailag és szociológiai szempontból egyaránt determinált hősök ösztönélete kerül előtérbe, elsősorban a szexualitás. S mindez a stílusirányzat fotografikus és fonografikus hűségével ábrázolódik.
Az 1909-ben megjelent Tragédia [kék191] című novella címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent. A klasszikus tragédiában a köznapi mértéket meghaladó hős küzd a köznapi mértéket meghaladó értékekért, mely értékek a tragédiában általános emberi értékként mutatkoznak. Móricz novellájában a cél elérésének nekifeszülő akarat a tragédiák hőseit idézi, ezzel áll szemben az elérendő cél groteszk kisszerűsége, Kis János ki akarja enni a nagygazda Sarudyt a vagyonából. Kis Jánosnak még a vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly kisszerű és észrevétlen, mint élete. Az éhség, melyet nem csupán biológiai--élettani szempontból értelmezhetünk, hanem jelképesen is, a korai Móricz-novellák egyik jellegzetes motívuma (Egyszer jóllakni).
Az 1916-os Szegényemberek [?? nincs meg] című novellában a paraszti nyomor ábrázolása a háború embertelenségének bemutatásával párosul. A névtelen katona 26 hónapos frontszolgálat után 28 napos szabadságra jön haza. Megpróbálja a lehetetlent, ennyi idő alatt előteremteni családjának a tél átvészeléséhez szükséges pénzt. Ám hamar felismeri, hogy erre képtelen. A Vargáéknál elkövetett kettős gyilkosság nem csupán és nem elsősorban a szociális nyomor következménye, hanem a háború tudatromboló hatásáé. A novella hőse nem tud eligazodni a szabad és a tilos, erkölcsös és erkölcstelen összekeveredett értékrendjében. Móricz emlékképekben idézi fel a háború borzalmait, s nyílt utalást is tesz a vétkesekre: ,,nem a muszka van a túlsó parton, a túlsó parton a gazdagok vannak''. A szentimentális és naturalista elemek váltakozása jelzi a főhős lelki--érzelmi gazdagságát, de a tudatban végbement pusztulást is.
A Barbárok (1931.) [kék194] Móricz egyik legkiérleltebb művészi
teljesítménye. Balladás hangon, népmesei motívumokat is felhasználva,
tragédiát idéző szerkesztéssel mesél el egy epizódot a rideg pásztorok
életéből. Az első rész, az első szerkezeti egység Bodri juhász meg a kisfia
megölése, a második rész a fekete asszony igazságkeresése, a harmadik rész
az igazságszolgáltatás. A mű két központi helyén a címben, illetve a novella
utolsó mondatában hangzik el a kulcsszó, barbárok. Móricz egy animisztikus,
totemisztikus hitben élő, civilizáción kívüli világot mutat be, ahol a
hagyományos erkölcsi kategóriák érvénytelenek. Veres juhászék (a Bordi
juhász gyilkosainak) világa nem erkölcstelen világ, mert az feltételezi a
kanonizált erkölcsi normákat, azok ismeretét, hanem erkölcs nélküli. A
vizsgálóbíró tényszerű és indulat nélküli kijelentése (,,Barbárok'') ennek
regisztrálása. Ha van a műnek társadalomkritikája, akkor az arra vonatkozik,
hogy létezhet a 20. század '30-as éveiben olyan része a magyar valóságnak,
melyet nem érintett meg a civilizáció.
T14. Jónás könyve, Babits pályájának összegzője [narancs238]
(1935-ben egy rádióelőadás kapcsán figyeltek fel Babits nehéz légzésére. A fokozatosan elhatalmasodó gégerákot '38-ban operálták meg. Babits egy ideig ún. Beszélgetőfüzetein keresztül érintkezett a világgal.)
Jónás könyve (1937--1938.):
A mű terve már a műtét előtt kész volt, de csak azt követően vetette papírra. Illyés Gyula visszaemlékezéséből tudjuk, hogy jókedvűen, a lehetőségekhez képest mosolyogva és nevetve írta. Ebből vonta le Illyés azt a következtetést, hogy valójában a prófétaszerep paródiájáról van szó, ám ezt az értelmezést sem a mű, sem az életmű egésze nem támasztja alá. Először a Nyugat 1938. szeptemberi számában jelenik meg.
Történelmi háttér: az Anschluß, Ausztria megszállása. Babits Magyarország hasonló sorsától félt, és általában egész Európa pusztulásától. A Beszélgetőfüzetekben írja: ,,a próféta sorsa a szellemsors a világ hatalmasságaival szemben: lehet-e izgatóbb tárgy a mai költőnek?''. Sem a téma, sem az eszmei mag nem fordulat Babits pályáján, csak magasabb művészi teljesítmény, koncentrált összegzés. Gazdag magyar- és világirodalmi előzményekre építkezett: Nietzsche Zarathustrája, a megigazulást hirdető próféta, már egyetemista korától foglalkoztatja. Ambrus Zoltán `Ninive pusztulása' címmel írt elbeszélést. A '20-as évek végétől a prófétaszerep egyre inkább jelen van Babits költészetében; Jób, Dániel, Jeremiás jelenik meg költeményeiben. A vers más motívumai (a gazdára való ráhagyatkozás, egy, a hatalomtól független eszme terjesztése, önpuszító civilizáció) sem előzmény nélküliek Babits költészetében.
A témát közvetlenül az Ószövetség hasonló könyvéből merítette. Néhány epikus mozzanat földuzzasztásától eltekintve a legfőbb változás, hogy míg a Bibliában Ninive népe a királlyal együtt megtér, addig Babitsnál ez elmarad.
Stílusa: összetett, többrétegű: archaizáló==biblikus, neologizmusokat (=oda nem illő új szavak) tartalmazó, emelkedett==ódikus, naturalista, profán. Ezek egymásba játszása gyakran groteszk, ironikus hatású is.
A prófétaszerep kérdése
Jónást tapasztalatai kényszerítik arra, hogy elmeneküljön az újabb feladat elől. A feladat, a kötelesség nem vállalása büntetést von maga után, sőt fölborítja a világrendet is. Babits az archetipikus emberi helyzetet [melyiket??] felhasználva az ismert zsoltár kezdősorai (,,De profundis...'') által is megfogalmazott létszituációban [az melyik??] mutatja be Jónást, aki paradox módon a Pilinszky által a mélypont ünnepélyének nevezett kilátástalan lélekállapotban [milyen állapot ez??] ismeri fel felelősségét, s kerül közel ismét az Úrhoz. Jónás helyesen ismeri fel az Úr, az igazság és a közvetítő (próféta) szoros egybetartozását. Azt azonban már nem látja, hogy a 3 tényező nem azonos fontosságú. Ebből fakad Jónás csalódása, illetve kifakadása a mű végén.
Jónás az igazság bekövetkeztét, a prófécia teljesültét a jelenben gondolja, azaz a prófécia bekövetkeztétől várja a próféta hitelesítését. Az Úr azonban -- az ágostoni időszemléletnek megfelelően -- a történelem, az üdvtörténet egészében gondolkodik, s ebben az intervallumban látja megvalósulni a próféciát, ebben az intervallumban pedig Jónás csak egy a próféták, az írástudók, a felelősséget vállalók és hirdetők sorában.
Az igazság és annak recepciója
Jónás félreértése abból is fakad, hogy az igazságot azonosítja annak megvalósulásával. Az Úr szavai (,,a szó tiéd, a fegyver az enyém'') meghatározzák a próféták feladatkörét. Az írástudó feladata -- erről Babits nagy erővel ír a Julien Benda `Az írástudók árulása' című könyve nyomán kibontakozó hazai polémiában -- a gazdasági--társadalmi viszonyoktól független igazság hirdetése. Ugyanitt úgy fogalmaz, hogy a felelősen gondolkodó ember akkor is mozdulatlan világítótorony legyen, ha egyetlen hajó sem fordítja felé a lámpáját.
Pusztulás vagy megmaradás?
A világégés előestéjén [Babits vagy Jónás korának világégése?? Miért pont előeste??] Babits nem tagadja, hogy a teremtett világ erkölcsi rendjéből kilépő civilizáció, a második világ, a technokrácia és haszonelvűség világa megérett a pusztulásra. Ezt hirdeti Jónás. Babits humanizmusa abban nyilvánul meg, hogy fölismeri, hogy az emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata -- mely akár célelvű, akár körkörös -- nem zárulhat le a fölhalmozott értékek pusztulásával. Babits ismét Szent Ágostonhoz fordul, tőle veszi át azt a gondolatot, mely szerint bűnt és erényt megítélni nem az ember dolga; a szétválasztás felelőssége Istené. Az ember felelőssége az értékek védelme és megőrzése.
Jónás imája (1939.): [narancs247]
A `Jónás könyve' személyessé tétele, értelmezése, a prófétaszerep
személyessé tétele; egyben a kései versek ars poeticájához is kapcsolódik: a
költő -- Babits vágya és szándéka szerint -- médium, egy fölöttünk álló
igazságnak a közvetítője.
T15. Az epikus Kosztolányi
Esti Kornél
Kosztolányi kedvenc hőse, alteregója, doppelgängere; mint történetszervező alak az 1933-as `Esti Kornél' című kötetben jelenik meg, mely 18 fejezetet tartalmaz. Az 1936-os `Tengerszem' című kötetben már fejezetekre tagolás nélkül, egyéb novellák között szerepelnek az Esti Kornél történetek.
A történetek kiindulópontja -- különösen az Esti Kornél első fejezete -- még a személyiség megkettőzésének a századfordulón még oly népszerű elvére épül. A freudi mélylélektan némileg vulgarizált változatában az író megkülönbözteti a társadalomba beilleszkedő, a normákat elfogadó konformista személyiséget és az elfojtott tudatalatti felszínre kerülésével a lázadót, a normákat elvetőt, az ösztönöket kiélő személyiséget. (Erre a kettősségre épül Babits '10-es években írt regénye, a `Gólyakalifa' is.) Ám a személyiség sokszínűségét valló Kosztolányinak a freudi képlet túlságosan leszűkítő, s a későbbi történetekben fokozatosan eltávolodik a kiinduló alaptól.
Az Esti Kornél történetek világképének legfontosabb jellemzője tehát nem a személyiség érzés- és tudatvilágának ambivalenciája, hanem a polivalencia, a világ és ember kiismerhetetlen sokszínűsége. Másik összetevője az agnoszticizmus, a kételkedés minden olyan elvben, gondolatban, mely egyirányúsítja a világról alkotott képet, mely merev pályát jelöl ki gondolkodásunknak, mely az egyén számára kötelező elveket és iránymutatásokat tartalmaz. Kosztolányi szerint mindenkinek joga van -- tévedéseivel együtt is -- saját életét leélnie, joga van gondolataiban akár a legabszurdabb végkövetkeztetésig eljutnia, de már nincs joga ezeket az életben realizálnia.
Az Esti Kornél -- bár a magyar irodalom egyik legjobban megszerkesztett és hatásosan felépített novelláskötete -- sokféle műfaj-variációval telítődik. Az író önmeghatározása szerint (első fejezet vége) egyszerre útirajz, életrajz és amit leginkább hangsúlyoz ,,ami egy költőhöz illik: töredék''.
A novellák egy része nyelvi--nyelvfilozófiai problémával foglalkozik. A 7. fejezet hittétel Kosztolányi részéről az anyanyelv szépsége mellett. A 9. fejezet, a bolgár kalauz története [kék226], arról tanúskodik, hogy az emberi kommunikáció csak nagyon csekély mértékben nyelvi jellegű, a kapcsolatteremtés alapja a másik elfogadása, azaz nem meg- és elítélése a másik ember sorsának, hanem a közös emberi sorsból fakadóan igenlése és elismerése. A 4. fejezet, mely a becsületes város szellemes utópiáját rögzíti, Kosztolányi világképének azt a vonását jeleníti meg, mely szerint az élet sokszínűsége ellentmond mindenféle teóriának, még a látszólag legigazibbnak, legbecsületesebbnek is.
A 13. (A sorsüldözött özvegy) illetve a 16. (Elinger kihúzza őt a vízből, ő viszont Elingert belöki a vízbe) fejezet közös gondolata a mások iránti türelem és megértés, az a fajta tolerancia, mely elviseli mások életének önmagáétól eltérő voltát.
A zárófejezet, a 18. [kék230], mely egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást, némileg külsődlegesen, példázatszerűen szól az emberi életről.
A `Tengerszem' kötet novellái közül az `Omlette à Woburn' [kék238] fájdalmasan rezignált hangon szól a világban való idegenségérzetünkről egy vacsora kapcsán, a magyarság és európaiság viszonyáról, reménytelen vágyakozásunkról, hogy beletartozzunk kontinensünk kulturális közösségébe. A `Barkochba' irodalomtörténeti érdekessége, hogy főszereplője a fiatal József Attila, illetve kapcsolata Szántó Judithoz. `Az utolsó fölolvasás' a művészsors problémáját dolgozza fel, némileg visszalépést jelentve Kosztolányi írói pályáján, hiszen egy szecessziós problémakör szecessziós módon való megragadásáról van szó.
Édes Anna
Keletkezés: 1926. június 1-jétől a Nyugat közli folytatásokban. A regény egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely Kosztolányit a '20-as évek elejétől körülvette. A jobboldali sajtó az őszirózsás forradalom, illetve a Tanácsköztársaság idején vállalt, különben csekély szerepéért támadta; a baloldali sajtó pedig az `Új Nemzedék' `Pardon' rovatának szerkesztéséért, a kommün ironikus bemutatásáért. A regény több mint 2 év eseményeit öleli fel. 1919. július 31-én kezdődik a történet és 1921 őszén zárul. A címszereplő -- hatásos dramaturgiai fogással -- késleltetve jelenik meg. 1919 augusztus 14-én lép szolgálatba Édes Anna Vizyéknél, s a kettős gyilkosságot a következő év május 28-ról 29-re virradó éjszaka követi el. Anna és a Vizy család sorsának hátterében a 20. századi magyar történelem tragikus fordulatai állnak: a Tanácsköztársaság utolsó napjai, Budapest román megszállása, Horthy bevonulása, a trianoni békeszerződés aláírása.
Az Édes Annával kapcsolatos legfőbb olvasói dilemmát Németh László fogalmazta meg: ,,De szabad-e ennyire elhallgatni az összeadást, s egyszerre ,,az összeggel robbanni ki?''. Vajon eléggé motivált és indokolt-e Anna szörnyű tette, azaz a regény fejezetcímében is szereplő kérdést feltéve: miért következik be a gyilkosság?
[?? még: Moviszter doktor érti meg őt. Cselédsorsból, megalázásból
házassággal és szerelemmel se tud kitörni. Megírásának apropója: felesége
szeretett volna egy tökéletes cselédet, K. eljátszott a gondolattal. A
gyilkosság inkább ösztönös, mint tudatos. ]
T16. A Nyugat mint folyóirat és mozgalom
A 20. század legjelentősebb irodalmi periodikája, s egyben a magyar szellemi élet megújításáért küzdő mozgalom is. A '20-as évektől kezdve könyvkiadóként is működött.
Idő: 1908. január 1. -- 1941. augusztus 4. (Babits halála) Példányszám: induláskor 500, a '20-as évektől 2000 Megjelenés: kezdetben havonta, a '20-as évektől kéthetente Anyagi mecénás: 1911-ig Hatvany Lajos, később Fenyő Miksa Emblémája: Beck Ö. Fülöp Mikes-plakettje Felépítése: 1. rész: primer irodalom (=szépirodalom) (versek, novellák, regényfolytatások: Édes Anna, Erdély, Egy ember élete) és nagyobb lélegzetű tanulmányok; 2. rész: Figyelő: recenziók a társművészetekről, a társadalomtudomány és a közgazdaságtan köréből
Főszerkesztők:
1.) 1928 novemberéig: Ignotus. A tényleges szerkesztői munkát azonban Osvát Ernő végzi. Osvát halála után Fenyő Miksa indítványára leveszik a Nyugat címoldaláról a Tanácsköztársaság bukása után Németországban élő Ignotus nevét, mely hatalmas sajtópolémiát kavart.
2.) 1929--33: Babits és Móricz: Az induló program az ún. ,,nemzeti koncentráció'' móriczi elképzelése, azaz mindenféle szellemi erő összefogása. Móricz nyitni akar a népi írók mozgalma felé, a nyíltabb társadalmi politizálás irányába akarja elvinni a lapot, s a próza dominanciáját akarja megvalósítani. Mivel ez nem sikerül, kilép.
3.) 1933-tól: Babits Mihály. Felelős szerkesztő előbb Gellért Oszkár, majd Illyés Gyula.
A Nyugat célkitűzése: A programadó cikket Ignotus jegyezte Kelet népe címmel. Az irodalmi liberalizmus elvét hirdeti meg, a végleges szakadást az önmagát túlélő népnemzeti iskola Beöthy-féle ,,perzekutor'' (pandúr [??], rendfenntartó [??]) esztétikájától. A Nyugat be akarta kapcsolni a magyar művészeti és szellemi életet a nyugat-európai vérkeringésbe, bár a modernségen elsősorban még a naturalizmust és impresszionizmust értették, illetve filozófiai értelemben a pozitivizmus, ill. az életfilozófiák bűvkörében indultak.
Jelentősége: A Nyugat nem elszigetelt jelenség a 20. század első fele magyar kultúrájában. Szélsőségektől mentes, többnyire egyenletesen magas színvonalú számaival, nyitottságával és integráló erejével a vezérhajó szerepét töltötte be. Míg a '10-es években az irodalmi liberalizmus programjának megfelelően a kultúra és gondolkodás sokszínűségét hirdette, a '30-as években éppen látszólagos politikamentességével tűnt ki. Távoltartotta magát a magyar értelmiséget végzetesen megosztó népi--urbánus vitától, mint ahogy nem fogadta el az európai értelmiség bolsevizmus vagy hitlerizmus tragikus alternatíváját, s az alternatívafölöttiség pozícióját fogadta el. A Nyugat talán legfontosabb tette a tehetségek elképesztő nagy számának felkarolása és elindítása (a Nyugatban megjelenni az íróvá válással volt egyenlő), még akkor is, ha a különböző alkotók és nemzedékek az irodalmi Oedipus-komplexus jegyében el is távolodtak, vagy el akartak távolodni a Nyugattól.
A Nyugat nemzedékei:
1.) Első vagy nagy nemzedék; '10-es évek: Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Ignotus, Osvát Ernő, Balázs Béla
2.) Második nemzedék; '20-as évek: Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Németh László, Márai Sándor
3.) Harmadik nemzedék vagy az Ezüstkor nemzedéke (utalás a római irodalom klasszikus felosztására, illetve ezen címmel indítottak folyóiratot, illetve Babits tanulmányának címe, melyben karakterizálja ezt a nemzedéket) Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Vas István, Dsida Jenő, Zelk Zoltán, Tamási Áron, Szentkuthy Miklós (Prae)
-.) Babits halála után -- mivel a lap már az ő tulajdonában volt -- a tulajdonosi jogok miatt nem engedték a folytatást, így Illyés Gyula azonos tipográfiával és emblémával `Magyar Csillag' címmel folytatta a lapot 1944-ig.
4.) Negyedik nemzedék vagy újholdasok (1946--47-ben megjelenő folyóirat, mely tudatosan vállalja a nyugatos hagyományokat) Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Rába György, Ottlik Géza, Mándy Iván, Toldalagi Pál
Viták a Nyugat körül:
1.) 1908. a Holnap vita: Nagyváradon Juhász Gyula szerkesztésében jelent meg az antológia első része, a modern magyar irodalom első csoportos bemutatkozása (Ady, Babits, Juhász Gyula, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás). A Nyugat megvédte az alkotókat a különféle támadásoktól.
2.) 1908. Duk-duk affér: Ady pamfletje az `Új Idők'-ben szerencsétlen kísérlet arra, hogy bekerüljön a hivatalos irodalomba. Ady úgy érezte, hogy faltörő kosként használják, s az ő hátán akarnak -- elsősorban Hatvany és Ignotus -- bekerülni a halhatatlanságba. A Nyugat nem élezte ki a vitát, Ady visszatért.
3.) 1910--11. Hatvany--Osvát vita: A párbajig fajuló polémia lényege, hogy a mecénás Hatvany kevésbé ráfizetésessé akarja tenni a lapot, be akarja vonni az alkotók közé a művészi zenitjén túl lévő Bródy Sándort, és Adynak centrális szerepet szánt. Osvát kiállt a szerkesztés függetlensége mellett. Hatvany eltávolodott a laptól.
4.) 1916. A Nyugat megvédi alkotóit a nemzetárulás vádjától, a háborúellenes
versek miatt (Ady, Babits).
T17. József Attila kései költészete
Az irodalomtörténet az 1936--37-ben keletkezett költeményeket kései, összegző vagy leltárverseknek nevezi. A két év termése József Attila világszemléletének, poétikájának és poézisének kiteljesedését jelenti.
Életrajzi--eszmei háttér:
1.) Egyre erősödő betegsége, az elme kétségbeesett küzdelme a tisztánlátásért, a személyiség megtartásáért és megőrzéséért.
2.) A pszichoanalitikus kezelés -- ha akaratlanul is -- nem oldotta, inkább tudatosította betegségét. (Csak 1943-ban írták le az Egyesült Államokban József Attila feltételezhető kórisméjét, az ún. határeseti betegségét.)
3.) Reménytelen küzdelem a megtartó közösségért, a társért, még akkor is, ha van magányt oldó eszmei közösség (Szép Szó), és van társ, Flóra.
4.) Fölerősödik a nemzet sorsáért való aggódás. A Szép Szó révén bekapcsolódik a kor eszmei--politikai küzdelmeibe, a népi--urbánus vitába.
5.) Félelemmel és féltéssel tölti el a fasizmus előretörése, a demokratikus eszmék háttérbe szorulása.
6.) Szembe kell néznie a korábban vallott bolseviki kommunista eszmék eltorzulásával, embertelenségével, a baloldali [?? demokratius] eszmék és erők gyengeségével és megosztottságával.
Ebben a küzdelemben, ezzel a háttérrel a költészet, az alkotás válik utolsó menedékké, öngyógyító mechanizmussá a tisztánlátásért és önmegőrzésért vívott harcban. Többet ír, mint régen.
Legfontosabb témakörök:
1.) A totalitárius rendszerek ellen írott versek
Világosítsd föl (1936.): A fasiszta kommunizmus jelzős szerkezet utalás a két totalitárius rendszerre, melynek közös jellemzője a szabadság kiiktatásával megteremtett rend. A csahos kutya frázis a kommunista mozgalom kedvenc nyelvi fordulata, mint ahogy a ,,ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad, ami jó'' kitétel a szovjet alkotmány abortuszellenes tézisét idézi, de válasz a népi mozgalom nemzetmentő programjára is, mely a gyerekszám növekedésének fontosságát, kötelező jellegét hangsúlyozta.
Thomas Mann üdvözlése (1937.): A műfaj a keletkezés körülményeit tekintve alkalmi, köszöntő költemény. Ez határozza meg a hangvételt, a kapcsolatteremtő funkció erős jelenlétét. A műfajnak megfelelően utal Thomas Mann műveire, a Varázshegyre, magyarországi kapcsolataira (Kosztolányi: Néró, a véres költő című regénye német kiadása elé Thomas Mann írt előszót). Fölvázolja Thomas Mann jelentőségét az egész versen végigvonuló apa--gyerek allegóriával. József Attila Thomas Mann-képe megfelel az európai értelmiségnek a német íróról kialakított felfogásának: ő az európai humanizmus letéteményese, a tisztánlátó humanista művész. (1937 januárjában Thomas Mann Magyarországra érkezik, s a Zeneakadémián tartott előadást, felolvasóestet. József Attila versét az ügyészség nem engedte felolvasni.) Az alkalmi vers azonban ódává emelkedik, a két alkotáslélektani kellék, az illumináció és eleváció versszervezővé válik. Két paradoxon feloldására törekszik a lírai én. ,,Az igazat mondd, ne csak a valódit'' kitétel a tényeken való túllépésben, az igazságig való eljutásban látja a művész szerepét. A fehér és európai ellentétpár megkülönbözteti az antropológiai--faji és a kulturális--erkölcsi dimenzióit az embernek, elvetve az előbbit, hangsúlyozva azt, hogy európaiságunk lényege az évezredek során felhalmozott erkölcsi, művészi, kulturális értékek védelme és továbbadása.
2.) A nemzet jelenével, múltjával és jövőjével számot vető alkotások
Hazám (1937.): [narancs351] A népi--urbánus vita idején József Attila publicistaként, baráti köre révén az urbánusok táborához tartozott (Szép Szó). Költészetében viszont fölé tudott emelkedni a magyar értelmiséget megosztó polémián. A Hazám a népi írók szociográfiai tevékenységét idéző teljességgel vet számot az ország, a vidék helyzetével, a liberális demokrácia, a szabad választás eszméjének sürgetése inkább az urbánus gondolkodókra vall. Az első szonett a meditációs helyzet felvázolása. A 2--6. szonett tényfeltárás, a tárgy kifejtése. A 7. szonett a mégis-motívummal a reformkori sorsódákat idézi, egyén, közösség, emberiség szintjén oldja meg a problémát, illetve a klasszikus retorika leghatásosabbnak vélt fordulatával, fohásszal fejeződik be a költemény.
3.) A létösszegző versek: Általános poétikai jellemzői, hogy a költemények nem egy gondolkodási folyamat tükörképei, leképezői, hanem ennek a folyamatnak végső eredményét, konklúzióját adják. Ebből fakad a versek erős szentenciózussága, kinyilatkoztatásszerű volta. E végső letisztultság folytán az egyes strófák és sorok között rendkívül erős a kauzalitás, még akkor is, ha az összefüggéseket nyelvtani--logikai szinten jelző kapcsolóelemek gyakorta el is maradnak. Háttérbe szorulnak az önéletrajzi jellegű képek, s meghatározóvá válik az általános érvényt hordozó természeti metaforika.
Verstípusok: Uralkodóvá válik a múlt--jelen--jövő hármasságát ok-okozati összefüggésbe állító még--már--most típusú időszembesítő vers, a személyiség válságát általános érvénnyel megfogalmazó önmegszólító vers, illetve e két verstípus sajátosságait ötvöző létösszegző verstípus.
Etika: A személyiség kegyetlen önmagábanézése, sorsával, szerepeivel való számvetése szükségszerűen hozza magával a fájdalmasan tragikus felismerést a kiteljesedés lehetetlenségéről, a boldogság eljátszásáról. A véglegesen felnőtté vált lírai én önanalízise megköveteli azt, hogy elutasítsa magától a gyermeki szándék-etikát, s helyette a felnőtt következmény-etikáját vállalja. A kései versek fontos üzenete, tragikusságukban is humánus voltuk abban tükröződik, hogy ugyan általános érvénnyel szólnak az ember bukásáról, de csak mint lehetséges bukásról, és nem az emberi sorsból szükségszerűen következő tragikumról beszélnek.
Tudod, hogy nincs bocsánat (1937.): [narancs353] Az első két versszak a kétféle etika szembeállítása, elutasítva a megbánás gyermeki gesztusát, s vállalva a következményeket. A bűn a személyiség kiteljesítésének elmulasztása. Az 5., 6., 7., 8. versszak a rossz szerepek felsorolása, melyből logikusan következik a folytathatatlanság érzése. Az utolsó versszakban felvillantott lehetőség kettősen értelmezhető. Egyrészt az elvek feladása, azaz az önfeladás révén lenne folytatható csak az élet, illetve ha a szerelmet hangsúlyozzuk, akkor az emberi kapcsolatok megtartóereje emelhetne ki a tragikus léthelyzetből.
Talán eltűnök hirtelen... (1937.): [narancs354] A mindenfajta konkrét életrajzi mozzanattól mentes költemény a legősibb metaforikát és toposzokat használva szembesíti egymással a 3 idősíkot. Értékhiányos, eltékozolt és elpazarolt múltból -- annak jelenbeli felismerése után -- nem fakadhat értéktelített, reményteli jövő.
4.) Szerelmes versek:
Gyermekké tettél (1936.): [narancs351] A cím egyszerre utal az emberi
kapcsolatok természetére, az emberi kapcsolatokban levő kiszolgáltatottságra
és a másikra való rászorultságra, illetve a pszichoanalízisre, melyben a
gyermeki én tárul fel, hiszen Edit is mélylélektani teszteket töltetett ki a
költővel. Megjelenik a versben a kései költemények egyik sajátos vonása, a
líra ősi funkciójához, a kimondáshoz, ráolvasáshoz való visszatérés.
T18. Idill és tragikum Radnóti költészetében
Az idill és a tragikum a Járkálj csak halálraítélt [narancs358] című kötet megjelenése óta visszatérő motívum Radnóti verseiben. Az ellentétpár megfogalmazódásának idejétől folyamatosan él az időszembesítés eszközével, a jelen a múlttal, illetve a jövő elképzelt idilli világával szembesül.
A Nem tudhatom... [narancs360] című vers 1944. január 17-én készült el, melyben az üldözött, idegennek tekintett költő a magyar hazához fűződő viszonyát fogalmazta meg. A rendkívül személyes hangvételű óda a gyermekkor emlékeinek felidézésével, a hazához kötő apró élmények megjelenítésével indul. A szülőföldhöz ragaszkodás nemcsak a személyes tárgyakon keresztül, hanem a nemzeti hagyományokhoz való kötődésen keresztül is megnyilvánul. De ezt az idillt a háborús pusztítás árnyékában éppúgy a megsemmisülés fenyegeti, mint magát a költőt. A tragédia árnyéka foglalja keretbe az idillt, védelmet már csak a természeti erők vagy a kisgyerekkor mágikus hatalmai, az eltüntető, láthatatlanná tevő varázsos erők jelenthetnek. Egy másik síkon a múlt és jelen tragédiáját a jövendő idill reménye teszi elviselhetővé, ebben a megvilágításban a tragédia pillanatnyinak, az idill öröknek tűnik.
Az À la recherche... [narancs364] című tragikus hangvételű vers a megismételhetetlen idillt sejteti. A cím Proust nagy regényére utal, és felidézi a múlt visszahozhatatlanságának képzetét. Versformája, a tiszta hexameterek Homérosz aranykorát idézik, azt az aranykort, amelynek az ember bűnbeesése végetvetett. Az elégiában egybekapcsolódik a tragikus jelen és az idilli múlt képe. A metaforák által felidézett képek, élmények és hangulatok olyan emlékek, amelyek már lezárultak és rögzültek az időben. Az utolsó két versszakban a nyugtalanságra, az áldozatok értelmetlen halálára keres magyarázatot, a jövendő helytálláshoz pedig erőt gyűjt. A sötét jelenben noha nincs remény, a jövőben mégis a megnyugvásban bízik. Az élet folytatódik, a keserűség azonban megmarad. Az emberi közösségek igyekeznek megőrizni a holtak emlékét. Ezzel biztosítható a létezés folytonossága és az idill lehetőségének fennmaradása.
,,Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.''
Razglednicák (1944.): [narancs367] A négy lírai képeslap magába sűríti a Bori notesz formai és világképi jellemzőit. Az első a háborús világ expresszionista képeit szembesíti az emlékek révén megidézett idillel. A másodikban a természet emberfeletti és embertől idegen, ily módon ironikus idillje kerül párhuzamba a háború képeivel. A harmadikból végérvényesen kikerül a harmónia, csak a határozott, nyers, naturalista--expresszionista költői képek vannak jelen. A záróversben a lírai én egyszerre ábrázolja önmagát kívülről és belülről, de már mindenféle remény nélkül, a valóság brutalitását elfogadva.
Erőltetett menet (1944.): [narancs366] A nibelungizált alexandrint mint formát Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide `Ó, jaj, hogy eltűnt minden' című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig -- sokak véleménye szerint (Bori Imre) -- a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Radnóti költészete a Nyugat harmadik
nemzedékének egyik csúcsteljesítménye, amelyet a költői formagazdagság mellett
az etikai és morális értékrend egyértelműsége is jellemez.
T19. Mai magyar irodalom
Gyurkó László: Szerelmem, Elektra [Mivel ez fejből is megy rögtönzéses alapon
(és ebből írásbeliztem), nem dolgoztam ki.]
T20. A görög dráma és színház
A dráma és színház kialakulásának okai
1.) Kultikus szertartások: ,,A sámáni szertartás nem csupán áldozati, jósló vagy gyógyító tevékenység, hanem egyszersmind drámai is: ember és világmindenség drámája.'' (Diószegi Vilmos néprajzkutató)
2.) Az ember szerepjátszó, imitáló (utánzó) képessége és hajlama: Az európai színház és dráma alapja az antik görög hagyomány.
Antik görög dráma és színház
Alapja a Dionüsszosz (bor, mámor, termékenység istene) tiszteletére előadott kardalok, dithürantoszok. A kórus az isten tetteit adta elő.
A drámává válás folyamata:
1.) Arion (i.e. 600 körül)
50 tagú szatüroszokból (félig ember, félig állat) álló kart (+karvezetőt) léptetett fel a színházban [igazán nehéz lehetett ennyi torzszülöttet felkutatni Athénban ;-)]. Dialógus létrejötte.
2.) Theszpisz (i.e. VI.sz. körül)
A kórus emberekből, karvezetőből és 1 színészből állt. A színész feladata a kórus által mondottak értelmezése, a közbevetés (=epeiszodion) volt.
Theszpisz kordéja:
1. Az a szekér, amely Dionüsszosz szobrát vitte a színházba
2. Az a szekér, amely a színészeket vitte a színházba
(Jókai: Theszpisz kordéja: a magyar színjátszás centenáriumára)
3.) Aiszkhülosz (i.e. V.sz.): kar, karvezető és 2 színész
4.) Szophoklész: kar, karvezető és 3 színész
A drámai konfliktus hordozója a szereplők egymás közti párbeszéde, az epeiszodion. A kórus feladata, hogy értelmezze a szereplők cselekedeteit.
A tragédia meghatározása Arisztotelész (Poétika) szerint: ,,A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása.''
komoly: A tragikus hősöknek a köznapi mértéket meghaladó hősöknek kell lenniük, hogy bukásuk kiválthassa a katarzist.
befejezett: Van eleje, közepe és vége. Az eleje az a műnek, amely nem következik szükségszerűen valamiből, de ami után más következik. Közepe az a műnek, ami valamiből következik és utána más is áll. Vége az a műnek, ami valamiből következik, de utána nem áll más. [ez aztán intelligens volt]
meghatározott terjedelem: Amekkora terjedelmen belül bekövetkezik a szerencsésből a szerencsétlenbe történő fordulat, az a megfelelő terjedelme a tragédiának.
A hármas egység problémája:
Arisztotelész a görög dráma és színházi előadás sajátosságait megfigyelve szól a hely egységéről, érinti a cselekmény egységét azaz a történetnek kitérők, epizódok nélkül kell haladnia a végkifejlet felé, az idő egységéről csak annyit jegyez meg, hogy törekedni kell arra, hogy a dráma ideje és az előadás időtartama közelítsen egymáshoz (24 vagy 36 óra alatt játszódjon le a drámai cselekmény).
Arisztotelész megfigyeléseit a 17. századi francia klasszicista
drámaesztétika kanonizálta, azaz kötelező előírássá tette. A francia
klasszicizmusban kezdődik a hármas egység problémája.
T21. Az angol reneszánsz dráma és színház
Fénykora: I. Erzsébet és I. Jakab uralkodása; kb. a 16. század utolsó harmadától a 17. század első harmadáig.
Kétféle színháztípus: a magán illetve nyilvános színház. Shakespeare mindkettő számára dolgozott, meghatározó azonban dramaturgiájára a nyilvános színház.
A színház felépítése és hatása a dramaturgiára
1.) Az épület kör vagy nyolcszög alakú. A földszinten voltak az állóhelyek a köznép számára. A falak mentén, három szinten erkély húzódott. Itt voltak az ülőhelyek az arisztokraták, a módosabb polgárok számára. A nézők összetétele tehát rendkívül heterogén volt.
Dramaturgiai következménye:
Olyan drámát kellett írni, mely a közönség minden rétegét kielégíti. A Hamlet esetében a bosszúdráma, a kísértettragédia keveredik, alkot szerves egységet a filozófiai drámával. Shakespeare az utolsó a drámatörténetben, aki megteremti akció és dikció egységét, aki magas művészi szinten teremt összhangot a drámatörténet arisztokratikus és populáris vonulata között.
2.) A színpadfelépítés: Egy nézőtérre benyúló kötény- vagy előszínpad; a tényleges nagyszínpad, mindkettő a szabadtéri jelenetek számára. A színpad hátulján függönnyel elválasztható rész, az ún. szobabelső jelenetek számára. E fölött erkély, az erkély- vagy bástyajelenetek számára.
Dramaturgiai következménye:
Lehetőséget teremt a szimultán jelenetekre, a le- és kihallgatásokra.
3.) Az épületek fedetlenek, az előadásokat általában délután három órától sötétedésig tartják. Díszlet nincs, illetve csak jelzés szerű.
Dramaturgiai következménye:
Bár a nézők elfogadják a színpad felépítéséből következő konvenciókat, a drámai szövegnek akár direkten, akár metaforikusan rendkívül információgazdagnak kell lennie (pontosítani a helyszínt, időpontot, stb.)
4.) Az előadást szünet nélkül, egyhuzamban játsszák, függöny nincs. A Shakespeare-drámák eredetileg nem álltak felvonásokból. A jelenetek határát a szereplők ki és bevonulása jelzi.
Dramaturgiai következménye:
Meg kell oldani a halottak kivitelét. Be kell építeni olyan jelenetet vagy utasítást, mely révén ez megoldható.
5.) A színtársulat 12--16 főből áll, állandó szerepköre csak a tragikus hősnek és a komikus színésznek (=clown) van. A női szerepeket kamaszfiúk játsszák.
Dramaturgiai következménye:
Több a szerep, mint a színész; így bizonyos szerepeknek összevonhatóaknak kell lenniük.
6.) A színészi játék:
A harsánytól jut el fokozatosan a belső átélésig (lásd: Hamlet utasításai a színészkirálynak, illetve Szentivánéji álom mesterember-jelenet és az azokra tett megjegyzések).
A shakespeare-i dráma jellemzői
Nem követi az arisztotelészi drámaelméletet és az ezen alapuló színjátszást, nem a görög hagyomány szerves folytatója. De rendkívül sokféle hagyományból merít, s felhasználja kortársai drámatechnikai és dramaturgiai újításait:
a.) Senecatól veszi át a nagymonológokra való építkezést; a halállal szembenéző ember sztoikus nyugalmát.
b.) A középkori drámából veszi át tér és idő szabad kezelését, a hangulati ellentételezést és a hangnemek kevertségét (Shakespeare-nél a műfajt mindig tragikum és komikum egymáshoz való viszonya és aránya dönti el).
c.) Kortársai közül Kyd: Spanyol tragédia című műve, mint bosszúdráma a Hamlet [zöld146] előképének tekinthető. Marlowe-tól veszi át a nagyformátumú hősökre való építkezést és a verselést, a blank verse-t.
A jellegzetes shakespeare-i szerkesztésmód
Ugyanazon problémákat, emberi magatartásformákat, konfliktusokat más és más oldalról világítja meg:
1.) Barátság: Hamlet -- Horatio, Hamlet -- Laertes, Hamlet -- Rosencrantz és Guildenstern
2.) Szerelem: Hamlet -- Ophelia, Claudius -- Gertrud
3.) Az apához való viszony: Hamlet, Laertes, Fortinbras: apátlan nemzedék -- hogyan felelnek erre?
4.) Az élet nagy kérdései: Hamlet, sírásó, Horatio: hogyan felelnek?
T22. A polgári dráma jellemzői
A klasszikus dráma Peter Szondi meghatározásában (A modern dráma): ,,dialógus formában történő jelen idejű cselekvés''. Meghatározó esztétikai minősége a tragikum vagy tragikus, mely emberi--köznapi mértéket meghaladó értékek visszavonhatatlan és jóvátehetetlen pusztulása. A transzcendens érték bukása félelmet kelt, mert létezik olyan erő, mely még ezt az emberfeletti értéket is képes elpusztítani; és vált ki szánalmat, mert még az ilyen érték is elbukhat. A tragédiához tehát szükséges egy fölöttünk álló érték, mely érték általános emberi értékként és érdekként jelentkezik.
A 19. század második felében éppen a fölöttünk álló érték mint általános érték válik kétségessé, s ily módon kétségessé válik a tragédia lehetősége is. A Nietzsche, Schopenhauer, Kierkegaard, Marx illetve a pozitivisták problémafelvetésére megszületnek a művészi válaszok is. Goethe az utolsó a művészi és nem művészi korszak határán, aki megteremti én és világ harmóniáját.
Csehov a széttöredezettség írója, mely töredékek immáron nem állnak össze egésszé. A tragikum hiányában ily módon a drámák mozgatója a dramaturgia, a jól megcsináltság, a működőképesség lesz. A dialógusforma háttérbe szorul, s előtérbe kerülnek a köznapiságot jelző kvázipárbeszédek, illetve a polgári világ kommunikációképtelenségét, az emberek közötti elidegenedést jelző monológok, illetve az egymás mellett történő elbeszélések. Háttérbe szorul az akciót feltételező jelen idő, hiszen a szereplők az értéknek vélt múltban élnek, illetve azt idézik föl, ezért a polgári dráma legjellemzőbb típusa az analitikus dráma. A cselekvés feltételezi a tevékenység célirányultságát, ennek hiányában viszont a mozdulatlanság és a mindennapi élet rituáléi uralják a drámát.
A polgári dráma csehovi--ibseni vonulatának sajátossága a kétszintesség. A naturalista szint a második világ [?? polgári világ] mindennapjait, eseménytelenségét, hétköznapiság jelzi. A szimbolikus vagy jelképes szint funkciója többféle. Jelezheti a szereplők által vágyott értékek világát, értelmezheti a szereplők törekvéseit, a mű konfliktusait, egy központi jelképbe sűrítheti a naturalista szintet. Ez a szimbólum gyakran a művek címében is jelentkezik (Csehov: Sirály (szabadság)).
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
Idő és térviszonyok: Objektív idő: 3--4 év (I--IV. felvonás között), szubjektív idő: 1 nap. Bár a drámában érezhető bizonyos mozzanatokban az objektív idő, a meghatározó az élet eseménytelenségét, körkörösségét kifejező szubjektív idő, mely azt sugallja, hogy nem változik semmi, s a szereplők nem adnak számot változásokról.
A szereplők kommunikációja:
Az első szinten működik a kommunikáció. Ám a közhelyes kérdésekre, a fatikus funkciójú közléselemekre adott közhelyes válaszok valójában a kommunikációképtelenséget leplezik. A második szinten válik nyilvánvalóvá a kommunikációs zavar. Önreflexiókat hallunk, mindenki önmagát szeretné meghatározni, s a lázas identifikáció lehetetlenné teszi a másik befogadását, s ily módon előtérbe kerülnek a monológok. A szavak válságát is kifejezve fölerősödik a gesztusok szerepe, illetve ezért kap kiemelt fontosságú szerepet a megértést és egymásrautaltságot kifejező közös sírás a zárójelenetben.
Értékszerkezet:
Az önazonosság megtalálása feltételezi a szilárd értékszerkezetet, az azokhoz való igazodást. Az identifikáció sikere vagy sikertelensége egyúttal a fölvállalt értékek értékét vagy értéktelenségét is jelzi.
Olga: a múltban él; leszámolt már mindennel, s az értékhiányt nem tudja pótolni a hivatali ranglétrán való előrejutás.
Mása: a jelenben él; a férjében, Kuliginban, volt tanárában látott hajdani értékek a mindennapokban elvesztek, felőrlődtek, s ezeket az elveszett értékeket vetíti rá Versinyinre, mindvégig tudva e kapcsolat perspektívátlanságát. Ám a remény, ha zsákutcába vezet is, akkor is remény, elvesztése akkor is fájdalmas.
Irina: a jövőben él; miközben az ő emlékei szépítik meg leginkább a múltat, nála emelkedik jelképessé Moszkva. Jövőbe vetített értékként, a jelenből való megváltásként elsőként a szerelmet vallja, valójában idealizált, plátói szerelemfelfogását vetíti rá Tuzenbachra. A valóság, a hétköznapok azonban semmilyen eszményt nem tűrnek, Tuzenbach halála egyszerre jelzi a valóság brutalitását és a plátói szerelem tévútját. A másik kitörési pont a munka, mely a polgári világ két jellemzőjét: a szükséget és az unalmat hivatott száműzni, céllá emelve az eszközt, jelezve a második világ centrumnélküliségét, az igazodási pont hiányát.
A konvencionális Csehov-kép:
Művészete a víz alatti áramlat művészete, a felszínen látszólag nem történik semmi, a hétköznapiság uralkodik, a valódi konfliktusok a szereplők belső világában zajlanak le. A csehovi hősök magányos bolygókként keringenek egymás körül, egymás közelségére, a kölcsönös megértésre vágyva, anélkül azonban, hogy az sikerülne.
Csehov művei drámaiatlan drámák, a nyílt konfliktusok hiányoznak belőlük.
T23. Az avantgárd létrejöttének okai, néhány stílusirányzat bemutatása
Avantgárd (francia): élcsapat, előőrs
Az 1905--38 között fellépő művészeti irányzatok összessége. Előzményei ellenére is (romantika, a századforduló irányzatai) radikális szakítást jelent a 19. század művészetével.
Természettudományos és bölcseleti háttér:
a.) Einstein relativitáselmélete (Speciális relativitáselmélet -- 1905.) és a kvantummechanika térhódítása, a tér és idő összetartozásának felismerése.
b.) Bergson új időszemlélete, a fizikai idő és a tartam megkülönböztetése.
c.) Freud, illetve a különböző mélylélektani iskolák hatása, azaz az addig homogénnek fölfogott és megismerhetőnek tartott ember illetve emberkép fölbomlása, a tudatalatti fölfedezése (Freud: Álomfejtés -- 1900.).
Létrejöttének oka, közös alapja:
-- Az író, a művész és a közönség viszonyának megbomlása.
-- A rohamosan változó, zűrzavaros, fenyegető világban (2. ipari forradalom, társadalmi forradalmak és megmozdulások, a hagyományos világképet újraértelmező természettudományos felfedezések) a művész nem látja a hagyományos művészet és kultúra értelmét, célját, s radikálisan meg akarja újítani a művészetet és/vagy az életet, társadalmat.
Problémák az avantgárd körül:
1.) Az avantgárd minden irányzata tudatosan a polgári világ és a polgári művészet ellen lépett fel. Tudatosan megszakította a művészet több évezredes, változásaival együtt is homogénnek tekinthető vonulatát. Mivel tekintetét a jövőre vetítette, szükségszerűen, illetve akarva-akaratlanul találkoznia kellett a politikai utópiák képviselőivel, illetve ennek megvalósulásával a totalitárius rendszerekben. Az orosz futuristák lelkesen kapcsolódtak be a bolsevik diktatúra kiépülésébe; az olasz futuristák Mussolini rendszerét támogatták; a francia szürrealisták nemcsak a francia kommunista párt tagjai voltak, hanem a sztálini terror idején szinte mindegyikük belépett az SZKP-be is, s művészi tekintélyükkel hitelesítették a szovjet rendszert.
2.) A mesterségbeli oldal háttérbe szorítása, a gesztus, az aktus, a pillanatnyiság előtérbe kerülése rendkívül megnehezíti a művészet megítélhetőségét és értékelhetőségét. Ily módon viszonylagossá teszi magát a művészetet és művészi alkotást.
Fontosabb avantgárd irányzatok:
1.) Futurizmus
~ (olasz): futur=jövő szóból
Idő: 1909. (Marinetti első futurista kiáltványa) -- 1944. (az olasz fasizmus vége)
Hely: Olaszország, Oroszország illetve Szovjet-Oroszország. Általános jellemzői: A modern nagyvárosi élet, a technika, a sebesség sajátos kifejezőeszközeinek keresése. Eszményképe a konvencióktól nem befolyásolt, a múlt értékeitől akár erőszakosan is megszabaduló ember.
Irodalom: Az íráskép extrasága, a nagybetűk és a központozás elhagyása, matematikai és zenei jelek alkalmazása, képversek, összefüggéstelen hang- és szócsoportok, az ún. szabad szavak. Majakovszkij. Képzőművészet: A mozgások egymás utáni fázisát rögzítő szimultanizmus, a mozgásirányt jelző erővonalak megfestése, az egyetemes dinamizmus érzékeltetése. Zene: disszonanciával való kísérletezés, zörejek, természeti hangjelenségek felhasználása.
2.) Expresszionizmus
~ (latin): kifejezni szóból
Idő: 1905--20.
Hely: Németország
Két jelentős csoport: Die Brücke (1905. Drezda), Der blaue Reiter (1911. München). Két folyóirat köré csoportosultak: Sturm, Aktion.
Általános jellemzői: Az ember belső élményét, legtöbbször szorongó látomásait igyekszik kivetíteni. Erős társadalmi elkötelezettség. Az emberért való szociális--egzisztenciális aggódás és háborúellenesség jellemzi.
Irodalom: Extatikus metafora- és igehalmozás, a hagyományos logikát felborító csapongó mondatfűzés, látomásos képalkotás. dráma: Bertolt Brecht Zene: Két jellemzője az atonalitás és a dodekafónia. Schönberg. Film: Különleges képi és díszletmegoldások, erőteljes fény- és árnyékhatások.
3.) Kubizmus
~ (latin): kocka szóból
Idő: 1907. (Picasso: Avignoni kisasszonyok) -- 1920.
Elsősorban képzőművészeti irányzat.
Jellemzői: A jelenségeket geometriai formákra bontani, lehántani a dolgok esetleges, véletlenszerű külső formáját, és felfedezni belső törvényszerűségeit.
Korszakai:
1907--09: analitikus kubizmus. A formák már geometrikusak, de még nincs végleges szakítás a perspektívával, noha több nézőpontú az ábrázolás.
1910--12: szimultán kubizmus. A tárgyak síkra kivetítve, barnásszürke elemek konstrukciójaként jelennek meg.
1913--20: szintetikus kubizmus. Dekoratív kompozíció, mozgalmas ritmus [??], gazdag színkészlet. Kiáltványa: Apollinaire: Kubista festők című írása (1913.) Festészet: Picasso.
4.) Dada, dadaizmus
Idő: 1916. (Tristan Tzara első dadaista kiáltványa) -- 1923.
Hely: Svájc, Franciaország, Németország, USA
Létrehozói a háború elől menekülnek Svájcba. A szó jelentése Tristan Tzara szerint francia falovacska, orosz kettős igenlés, illetve nem jelent semmit. A legradikálisabb avantgárd irányzat. Jellemzői: a háború okozta kiábrándultság, végletes elvetése és tagadása mind a polgári világnak, mind a művészetnek. Az esztétikum helyett és felett az élet áll, a gesztus, a botránykeltés a fontos.
5.) Szürrealizmus
~ (francia): valóságon túli, valóság feletti
Idő: 1923. (André Breton első szürrealista kiáltványa) -- 1944. (Breton feloszlatja)
Hely: Franciaország
Az első mozgalmak kifulladása után lép fel, szintetizáló, összefoglaló törekvéssel. Célkitűzését André Breton, a mozgalom vezetője fogalmazza meg: ,,föloldani a cselekvés és az álom közti jóvátehetetlen szakítás nyomasztó eszméjét''. Azaz -- mint oly sokan a 20. század első fele értelmiségiei közül -- a társadalmi praxis tekintetében Marx, a lélektan területén pedig Freud tanait követik, kettejük összebékítésére törekszenek.
Irodalom: A valóságot, a lényeget a tudat minél teljesebb kikapcsolásával, a
lélek mély rétegeiben keresi. Ehhez a legjobb eszköz a freudi klinikai
gyakorlatból vett automatizmus, illetve a félálomban történő írás. Ennek
következtében uralkodóvá válik a szimultanizmus [?? mit jelent]. A
szürrealista vers központi eleme a kép. Sajátossága a képalkotásnak, hogy az
egyes képek összetevőit, illetve a különböző képek közötti távolságot a
végtelenbe tágítja, az asszociáció ívét ad absurdumig feszíti. Előfutáruknak
Lautréamont meghatározását vallják: ,,szép, mint egy varrógép és egy esernyő
véletlen találkozása a műtőasztalon''. Képviselői: líra -- García Lorca;
képzőművészet -- Picasso
T24. Umberto Eco: a rózsa neve (regény)
A 20. század első felére jellemző avantgárd művészetet és a modernizmust a század utolsó negyedében a posztmodern váltotta fel. A modernizmus kritikája szerint a hagyományok megtagadása, a technicizmus és az utópizmus nem vezet sehová. Az avantgárd sem folytatható, a nonfiguratív festmény és a kiüresedett nyelv után nincs több absztrakció, a lerombolt hagyományok helyén csak káosz maradt. A posztmodern ezzel szemben megértéssel fordul a múlt felé, a régi művészetet újra felhasználja, közelebb hozza egymáshoz az elit kultúrát és a közönséget.
A posztmodern alkotók előszeretettel alkalmaznak jelölt vagy jelöletlen idézeteket, utalásokat, gyakran ironikus (és önironikus) módon, a hagyománnyal nem azonosulnak, csak felhasználják. Jellemző a nyitott mű eszméje, amely az olvasót is bevonja az alkotói folyamatba. A mű önmagában nem is létezik, csak a befogadás pillanatában válhat befejezetté.
A '70-es évektől jelentkező posztmodernben a műfajok egybeolvadnak, a műnemek átalakulnak. A modern szimbolikus líra a Rimbaud-i látomásos költészet helyett Mallarmé és Rilke hagyományait követi. Az objektív líra szakít a költői én korábbi szerepével, a költészet személytelenné válik. Az imaginizmusban megjelennek az új metaforahasználat tömör, éles képei. A dráma kifejezésmódja az abszurd, a kommunikáció lehetetlenségét, az emberi kapcsolatok kiüresedését állítja középpontba.
Umberto Eco (1932--) Milánóban él, a bolognai egyetemen szemiotika (jeltudomány) professzor. Esztétikai tanulmányaiban a média és a művészi alkotás kapcsolatát, a posztmodern művészetet kutatja. A középkori kultúra kiváló ismerője és kutatója. Regényei (A rózsa neve (1980); A Foucault-inga (1988)) a posztmodern célkitűzéseit beváltva bestsellerek lettek, Ecot az egész világon ismertté tették. Számos művét magyarra is lefordították: Hogyan írjunk szakdolgozatot? (1977); A rózsa neve (1980); Bábeli beszélgetés (1992).
A rózsa neve a detektívtörténet legnemesebb hagyományait követve izgalmas rejtvényfejtésre hívja az olvasót. Irodalmi utalások kötik a krimi-műfaj klasszikusaihoz (Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság, Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája (The hund of the Baskervillers), és más Sherlock Holmes-történetei). Eco regényében Baskerville-i Vilmos, ferecresrendi szerzetes játssza a detektívet, az elbeszélő, a mesterdetektív titkára pedig Melki Adso. Mindkét név utalás: az előbbi Doyle egyik regényére, a másik pedig Dr. Watsonra. A mű cselekménye a 14. száazadban, egy itáliai apátság falai közt játszódik, ezzel megteremtve a ,,bezárt szoba rejtélye'' elnevezésű klasszikus krimi-helyzetet.
A szerző több helyen ironizál a detektívregény műfaji kliséivel. A mű elején például a patanyomokból kikövetkezteti a szökött ló nevét, ezzel Sherlock Holmes követhetetlen és valószínűtlen logikájára játszik rá. A történet elején úgy tűnik, a gyilkosságok János Apokalipszisének iránymutatását követik. A halálnemek (jégeső, vér, víz, csillagok...), az utóbbiban az áldozat fejére egy éggomb zuhan) a hét trombitaszót követő eseményekre utalnak. Mintha Agatha Christie Tíz kicsi néger c. regényét olvasnánk.
A történetből a romantikus elemek sem hiányoznak. Misztikus látomások elevenednek meg, a háttérben titkos összeesküvések zajlanak. A templomból nyíló rejtett folyosón a könyvtár labirintusába lehet jutni, itt titkosírásokkal, tükörajtóval találják szembe magukat a szereplők. A labirintus a regény központi szimbóluma. Jorge, a könyvtár őrzőjének neve Jorge Luis Borges (1899--1986) argentín íróra utal. Borges a mágikus realizmus irányzatában alkotott. Az elágazó ösvények kertje (1941) c. novellájában kirajzolódik metafizikus látásmódjának központi metaforája, a labirintus. Az időt ciklikusnak, a világot megismerhetetlennek, kiismerhetetlenül gazdagnak képzelte el.
Eco regényében Borges novellájához hasonlóan a rejtvény a világmagyarázat keresésének, a világ értelmezésének a megfelelője, épp ezért a mű csak egyszerűsítő olvasatban tekinthető szokványos detektívregénynek. A középkori helyszín ekkor romantikus díszletté válik (Eco történészi felkészültségének köszönhetően meglehetősen hiteles díszletté), és a beépített teológiai-politikai viták egyszerű korrajzá alancsonyulnak. Az angol fordítás ezeket a részeket rövidítve közli (!), pedig a középkori eretnekmozgalmak sorsa legalább annyira érdekes, a bemutatott eszmetörténeti csatározás legalább annyira rafinált, mint a krimi fő cselekménye.
A történet során szó esik Arisztotelész Poétikájáról, amelynek első könyve az eposzról és a tragédiáról beszél. A második kötet nem maradt ránk, azonban valószínű, hogy tárgya a komédia. A nevetés az apátságban a középkori egyházi elvek szerint megvetendő dolog, méltatlan egy szerzeteshez. Épp ezért Jorge, a vak könyvtáros tiltott kincsként őrzi ezt a kötetet. Vilmos mester rájön erre, de megszereznie már nem sikerül, a Poétika talán nem is létező második kötete az egész könyvtárral együtt tűzvész martaléka lesz.
Felvetődik a kérdés, hogy ha Arisztotelész csakugyan megírta volna a második könyvet, másképp alakult-e volna a kultúránk? Jorge úgy véli, hogy ez az egyház tekintélyének megingásához vezetne. Kérdés az is, hogy a mű fennmaradását az egyház a mai napig eltitkolta volna-e? A mi lett volna, ha... kezdetű kérdéseket a történelem feleslegesnek és értelmetlennek tartja, az irodalom viszont folyton így kérdez, mert ezzel arra kényszerít, hogy a világot alaposabban megismerjük.
A regény műfaja a 19. században élte virágkorát. A mindentudó elbeszélők kora azonban lejárt, a 20. századbeli irodalom egyik alapproblémája, hogy az író elvesztette a hiteles megszólalás lehetőségét. Eszköze, a nyelv alkalmatlan a világ hiteles ábrázolására, és az ebeszélői alaphelyzet is hitelét veszti. Az ellentmondást az írók az idősíkok és az elbeszélői nézőpontok cseréjével próbálják megoldani. Ez történik például Esterházy Péter Függő c. regényében: ,,Elbeszélek, én, ez az ,,én'' azonban nem koholt személy...'', majd ,,azt mondja nekem K., hogy ő, K., ezt az asszonynak mondotta egy kristályos éjszaka...''. A regény címe a függő beszédre, a többszörösen áttételes narrációra vonatkozik. (A posztmodernre jellemzően a nyitó mondat vendégszöveg, Robert Musiltől való.)
A rózsa neve elbeszélője (ez sem azonos Eco-val) az előszó szerint egy 19. századi fordításban olvasta egy bizonyos Vallet apát 17. századi kéziratát, amely Melki Adso 14. századi kéziratán alapszik. Ez az áttétel menti fel a szerzőt az alól, hogy az elbeszélést sajátjaként mondja el. Természetesen ehhez elég lett volna egy áttétel is, de Eco szándékosan játszik az olvasóval, a távolító szerzői eljárás paródiáját adja.
Eco regénye számtalan idézetet tartalmaz, ókori bölcsek és középkori misztikusok, egyházatyák és eretnekek gondolatai keverednek benne a modern művekből ollózott idézetekkel. A magyar kiadás ezek némelyikét a jegyzetekben megjelölte. Előfordul anakronizmus is: Baskerville-i Vilmos a Wittgenstein (20. század) Logikai-filozófiai értekezésének egy mondatát idézi (,,Úgyszólván el kell hajlítania a létrát, miután felmászott rajta''). Eco az időrend felborítását archaizálással palástolja.
A regény címe ugyancsak egy idézethez kapcsolódik. Melki Adso hexameterével
zárul: Hideg van itt a szkriptóriumban, a hüvelykujjam sajog.
Abbahagyom az írást, nem tudom, kire hagyom, s már azt sem, hogy miről
szólt: stat rosa pristina nomine, nomina nuda tenemus. (A haldani rózsa név
csupán, puszta neveket markolunk.) A latin szöveg Morlay-i Bernát De
contemptu mundi c. verséből való, amely a mulandósággal kapcsolatban arról
beszél, hogy az eltűnt dolgoknak csak a neve marad ránk. Ez a nominalista
gondolat kapcsolható egyrészt a középkori realista--nominalista vitához,
másrészt pedig utal Eco foglalkozására (a bolognai egyetemen szemiotikát
tanított). A középkori kéziratmaradványok, amiket Adso a regény végén
összegyűjt, egy hajdani könyvtár jelei. Ennyit markolhatunk csupán a
világból.
1999 várható írásbeli tételei
(a Magyar Hírlap szerint; végül nem ezek lettek)
1999. május--június
Budaörs, Budapest, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.