A kapcsolattartás formái változóban vannak, egyre kevesebbet beszélgetünk, egyre ritkábban járunk együtt, egyre inkább magunkra maradunk. Babits és kortársai ámulatba estek az első mozgóképtől, előre törését gyermeki lelkesedéssel szemlélték. Az első televíziókészülék piacra dobását is a világ tapsa övezte, de néhány vészmadárnak torkán akadtak a képcsövek: a színházat, a könyvet, az élő beszédet siratták, és nem győzték átkozni a villogó doboz előtt eltöltött pótcselekvő órákat.
Ma már a tévézés nagyon is valóságósnak és emberinek tűnik ahhoz a virtuális élethez képest, amit az új mumus, a mindenkit beolvasztó szuperháló, az internet nyújt. A tapasztaltabbak bőszen ingatják a fejüket, hogy ennek is meg lesz még a böjtje. Vajon tényleg szellemileg tönkremegyünk az internetezéstől?
Magyarországon az internetet leginkább az egyetemisták használják (meg azon kevés a középiskolások, akiknél működik az internet-kapcsolat). Talán azért, mert nekik ingyen van, és ő korosztályuk a legfogékonyabb rá. A felmérések azt mutatják, hogy 30 egyetemi hallgató közül átlagosan 1 válik net-függővé: elszakad a valóságtól, néha tanulmányaitól is, és minden idejét a világhálón (értsd: egy monitor előtt) tölti. Közösségbe nem jár, és a szakterületén sem jeleskedik. Ha későn kap észbe, összecsapnak a feje fölött a hullámok, öt év után állás és barátok nélkül marad, csak a költségvetés amúgy is szűkös keretét apasztja.
A jóslat tehát valóra vált. Minden nap újabb és újabb emberek vesztik el realitás-érzéküket, és minekülnek a maguk által formált, tükörkép billentyű-klik-pitty világba. Ráadásul az ígéretes, a reményekkel teli új generáció van a legnagyobb veszélyben. S ha ők elbuknak, ki és hogyan oldja meg a szellemi utánpótlást, ki gyarapítja tovább a tudást, melyet a mai fiatalok elvesztegetnek az újdonsült közellenség, az internet miatt?!
Csak lassan a testtel. Az imént felsorolt eset csak 1 a harmincból, és nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a másik 29 hány új barátot és mennyi szakmai kapcsolatot szerzett, mennyivel többet sikerült megtanulnia, mennyire tágult a látóköre a net információrengetegében mazsolázva.
A függővé válás tehát létező, ám túlhangsúlyozott probléma, és sokkal könnyebben ellen tudunk neki állni, mint amennyire ezt képzeljük magunkról. Lehet, hogy ez a helyzet később bizonyos áramlatok és manipulációk hatására változni fog, elmaradaznak a valódi és feltűnnek a ,,virtuális személyiségek''. De ez nem valószínű, és még ha be is következik, akkor sem a rászokás a fő érv az internet ellen.
A gyarmatok, majd az USA nagy lélekszáma is egyre inkább közrejátszottak abban, hogy a legelterjedtebb világnyelv (a kínait leszámítva) az angol legyen. Erre a számítástechnika és az internet is rátesz egy lapáttal, olyannyira, hogy szinte nincs is olyan hivatalos web-oldal, amelynek ne lenne angol fordítása. Itt semmiféle verseny nem tapasztalható, a választás mindig az anyanyelv és az angol között történik, üzleti felhasználás esetén inkább az utóbbi irányába. A minap beszélgettem (a gép billentyűin keresztül) egy kínai diákkal, s ő elmondta, hogy ők még akkor is az angolt választják, ha egymás között vannak (nem is olyan könnyű kétezer írásjel közül beszédtempóban választani).
Az anyanyelv tehát kiveszni látszik. Ez egyfelől jó, mert könnyebben megértjük egymást, másrészt pedig saját nyelvünket szép lassan elfelejtjük, beszédkészségünk romlik, és -- ami a nagyobb baj -- eltűnik nyelvünk zeneisége, könnyedsége és művészete is. Ezzel nemzeti kultúránk válik szegényebbé, és egy újabb lépést teszünk afelé, hogy bebújhassunk a világ többi egyforma-angol emberének szürke uniformisába.
Bábel tornyát a népek és nyelvek szétválasztásának átkával sújtották az istenek, és ez már akkor is az eredményes, közös munka rovására ment, újabb korlátot emelt az emberek közé. Ezt a korlátot először a latin, majd az eszperantó próbálta letörni, de átütő, gyors sikert csak a mai világ (amerikai) szendvics-angolja arathat. Ezt maguk a britek is sajnálattal veszik tudomásul.
Megnyugtató válasz nincs, aki behódol, beszürkül, aki ellenáll, lemarad. A tolmácsok pedig vehetnek magunkank egy bábelhalat, majd új állást kereshetnek (esetleg saját szerkesztésű angol nyelvtankönyvet adhatnak ki). Vagy doktori disszertációt írhatnak a 12 igeidő hatékony redukálásáról.
Kedvenc téma még az illetéktelen információkhoz való hozzájutás. Ennek az egyik ,,ártalmatlan'' ága a szexképek letöltése. Ruhátlan emberek a világ minden tájáról, egyedül, ketten, sokan, minden, amit kamera el tud képzelni. A kisgyermek, amikor a gép előtt ül, ,,valószínűleg folyton ezeket nézegeti''. Az aggódó szülőknek vehetnek egy kártyát a számítógépbe, ami megakadályozza -- többek között -- a pornóoldalak letöltését. A dolog szépséghibája az, hogy -- mivel a szülő nem ért a számítógépekhez -- a frissen vásárolt kártyát a gyerekkel szerelteti be.
Mivel bárki bármit kirakhat a honlapjára (ha jól csinálja, teljesen névtelenül), komolyabb veszélyforrás a hadititkok és hadianyaggyártás módszereinek óvatlan közzététele. Nemrég történt, hogy valaki a hidrogénbomba ,,receptjét'' tálalta a weben. A lapot kb. 40000-en olvasták el, de csak négy ember készített az ott olvasható tanácsok alapján bombát. Megnyugtató, hogy az igazság- és egyensúlyérzetünk internetestül is a helyén van, és nem kell házi atomháborúkra számítanunk.
A következő fenyegetést a hamiskártyák jelentik. Az internet ugyanis cinkelt lapokkal játszik. Az irányított internetes reklám (nem kívánt esetben spam-nek nevezik), a keszekusza linkek megszervezése, a keresőrendszerek lefizetése hirdetési célokra mind-mind a gazdasági verseny bevett módszerének számít nyugaton. Ugyanúgy, mint az ál-leszállítást jelző hamis árcédulák, az internetes bevásárlóközpontok is vajmi keveset árulnak el a termék költségéről és minőségéről (kinek jutna eszébe friss kenyeret rendelni a neten?!).
Megint oda jutottunk, hogy az ár kétharmadát a díszes csomagolás és a fuvardíj teszi ki, és a tartalomtól függetlenül a verseny győztese az, akinek jobb a marketing-stratégiája. Az internet kitűnő táptalaj az ilyen ál-szolgáltató cégeknek. Aki nem cinkeli a lapjait, arra a kutya se lesz kiváncsi (legfeljebb odatéved).
A másik oldalt képviselik a közösen elért tudományos eredmények. Az emberi géntérkép elkészítése a kezdeti magabiztosság ellenére feltörhetlen diónak bizonyult. A variációk tömkelegét, az átnézendő adatok milliós nagyságrendjét egyetlen kutató vagy kutatóintézet sem képes egyedül feldolgozni. A teljes térképre az internet napi kapcsolata nélkül századokat kellett volna várnuk, de a tudósok egymással a hálón összefogva kb 20 év alatt el tudják készíteni.
Hasonló történet a japánban épült nulla kibocsátású sörgyár esete. A lavinát egy ír professzor indította el, és a végeredmény egy olyan sörgyár teljes műszaki leírása volt, ami semmiféle hulladékot nem termel (azaz mindent újrahasznosít). Miután ez nemzetközi összefogással elkészült, már több, mint a tizedik ilyen gyárat építik Japánban.
Nem állíthatjuk tehát, hogy az internet gonosz vagy felelőtlen eszköz. Ha mégis így tűnne, az annak tudható be, hogy mi magunk vagyunk azok. Mint mindennek, a túlzott összekapcsoltságnak és nyilvánosságnak is megvannak a maga hátrányai. Ezek a hátulötők más területen is megmutatkoznak, így az internet után a televíziót, a rádiót és a mobiltelefonokat is be kellene tiltani. De ha ezt megtennénk, nem csak a kosztümmentes lányoktól és általános mosóporoktól szabadulnánk meg, hanem az exponenciális fejlődést, a géntérképet és a nulla kibocsátású sörgyárat is el kéne felednünk.
1998. nyár
Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.