Ki ölte meg a hercegnőt?

jegyzet egy képzelt angol hetilapból

A balesetnek csak egy túlélője volt: a testőr, akinek a titkos vallomása alapján a Scotland Yard ismét nyomon van. A nyomozók nem nyilatkoztak a sajtónak, csak azt sikerült megtudnunk, hogy a szerencsétlen baleset nagy valószínűség szerint előre kitervelt gyilkosság volt. A titoktartás miatt a gyilkos kilétéről az egyszerű ember csak találgathat.

Vajon kik álhattak az események hátterében? A szélsőségesek, a nemzetiségiek? Biztosan ők voltak. Soha semmi sem jó nekik, és minden erejükkel a királyság megdöntésére törekszenek. Folyton csak robbantgatnak, ahelyett, hogy reggel rendesen elmennének munkába és délben elégedetten kortyolgatnák a teájukat, mint a többi normális ember. Igen, minden bizonnyal ők voltak. S mivel itthon már nem tudják kiélni romlott gyilkos hajlamaikat, külföldön próbálkoznak.

De várjunk csak, nem kell rögtön egy egész szervezetre gyanakodni. Lehet, hogy a gyilkosság egy kissebb csoport magánakciója volt. Az, hogy csak egyvalaki élte túl az ütközést, már eleve gyanús. S az a sunyi képe, ahogy a tévében ártatlan képpel azt mondta, hogy semmire sem emlékszik, s most mégis éjjel-nappal kihallgatáson van, gyáva, kétszínű jellemről tanúskodik. Mikor elküldtem a testőrnek ezt a cikket, még csak nem is tiltakozott. Könnyen meglehet, hogy ő volt az, aki port kevert a sofőr italába, majd a megfelelő pillanatban félrerántotta a kormányt.

Ki lehetett azonban az igazi gyilkos, aki a háttérből mozgatta a szálakat? Kinek állhatott érdekében, hogy egy ilyen ártatlan, jószándékú, kedves teremtést megöljön, mint Diana? Hogyan szerezhetett Diana élete során egy ilyen veszedelmes és titokzatos ellenséget?

Hasztalan keressük bárkiben is a gyilkost, mert kiléte oly nyilvánvaló, hogy folyton elsiklunk felette. Azzal, hogy még mindig kinn van a fekete zászló, hogy támogatunk egy alapítványt, és hogy újra meg újra elszorul a szívünk, ha Róla hallunk, még semmitől sem mentesít. Ugyanígy nem könnyít majd rajtunk az sem, ha a nyomozás lezárul.

Most sírunk, de annak idején egy percig sem volt kétséges, hogy vele szemben a királyi család oldalára álltunk. Nem is tehettünk másképp, mert ennyi borongós évszázad után belerokkannánk, ha megrendülne a bizalmunk a leendő uralkodóban. Tapsolunk, de már nem tudjuk, hogy a királyt vagy magát a trónt éltetjük, s a furcsa az, hogy még mindig valódinak hisszük a kicsorduló könnyeket.

Kialudt gyertya füstjét viszi a szél, gyászolók ezrei hozzák a virágot. De az Ő lelke még mindig itt van velünk. Jósága a mi jóságunk, szeretete a mi szeretetünk, teste pedig -- a mi hullánk. Egy újabb halott a hősi kriptánkban. Ezért érdemes volt, vagy nem?

1997. november 23. 22:15
megjelent a Rőt Rezedában
Budaörs, Magyarország


Ez a lap pts oldalai közül való.