Hogy ki is ő? 27 éves leendő matematikus, aki egy éve a sors szeszélye folytán a Fazékban számtechtanár. Kedves, fiatal arc, mint ahogy a kedves, fiatal arcokat bemutató rovatunkban ezt megszokhattátok. Szigorúságban Cs.K. Zsuzsa néni és H. Katalin tanárnő közé sorolható -- a tanórákra nemigen enged be ,,látogatókat''. Aki csak erről az oldaláról ismeri, még a jéghegy közelébe se jutott.
-- Mesélj magadról!
-- Bernáth Attilának hívnak, Zalaegerszegen születtem. Szüleimmel és testvéremmel egy Zala megyei kis faluban, Zalaszentlászlón laktunk. Ott jártam általános iskolába is, majd gimnáziumba a közeli Zalaszentgrótra. Szerettem tanulni, főleg a matematika érdekelt, a kémia, az idegen nyelvek (mindegy volt, angol vagy orosz) meg a történelem (a kis polihisztor). A magyart nem annyira szerettem: nem tudtam, mit is akarnak pontosan tőlem. Egy művet kb. egymillóképpen lehet értelmezni, a tanár melyiket várja? (azért érettségi előtt ugye utánanéztél? -- a szerk.) Aztán (hogy-hogy nem) egyetemre kerültem. Matek-fizika tanár szakon kezdtem, csak így szimplán. Később, mikor megéreztem a tudomány ízét (izét), habzsolni kezdtem. Felvettem a számítástechnika szakot, majd egyes sikerek hatására elhatároztam, hogy szeretnék matematikus szakra járni, még töményebb matekot tanulni. Tetszett-tetszik a matematikus szak, csak most már nem akarok és tudok többé teljes egészében nappali szakos diák lenni.
-- Magánéleted?
-- Hát, az is alakulgatott. Az egyetem kezdetekor összebarátkoztam egy ceglédi sráccal, aki végül elvitt a ceglédi baráti körébe. Nagyon kedvesen fogadtak, főleg egyvalaki... Az illetőt Erzsinek hívják, aki miatt később egyre sűrűbben jártam Ceglédre. Mikor már negyedéves voltam, és épp azon törtem a fejemet, hogy nekikezdek még egy szaknak (a matematikusinak), úgy határoztunk, hogy nem várjuk meg, amíg ezt mind befejezem. 1995-ben házasodtunk össze, azóta én is ceglédi illetőségű vagyok.
-- Hogy alakult a viszonyod a számítástechnikához az idők során, amíg oda jutottál, hogy számítástechnika tanár legyél?
-- Már általános iskolában is érdekelt a matematika. Tizenöten jártunk egy osztályba (sajnos vidéken egyre fogy a népesség...), de így is sorba kellett állni, hogy játszhassunk egyet az iskola első C=16-osán. Nagyon élveztük ezeket a játékokat, ma már biztosan gyengének találnánk őket. Aztán egy (talán novemberi) bevásárló úton mi is vettünk egy számítógépet (C=+4-eset). Az első ,,komolyabb'' alkotásom természetesen egy játék volt: egy labirintusban kellet megtalálni a kijáratot és közben összeszedni a szívecskéket. A programozás fortélyait akkoriban egy felhasználói kézikönyvből próbáltam ellesni. A gimiben alábbhagyott az érdeklődésem, mivel fiúosztálytársaim szabadidejük nagy részét azzal töltötték el, hogy rohantak a gépterembe játszani. Én nem akartam olyan lenni ebben, mint ők, na meg én már kijátszottam magam a Commodore típusú gépeken otthon. A következő lökést az egyetem adta, ahol PC-ken oktattak minket némi táblázatkazelésre és a Turbo Pascal rejtelmeire. (most visszaadhatod a kölcsönt -- a szerk.) Ez indított a számítástechnika szak felé. Sok szépet megtanítottak, de engem már akkoriban jobban érdekelt a matematika, így megpróbáltam a konkrét programozástól olyan távolra kerülni, amennyire csak lehetett. A kötelező feladatokat megcsináltam, de azonkívül inkább nem foglelkoztam vele. Néha kicsit sajnálom.
-- Hogy kerültél végül ide, a Fazekasba?
-- Horváth Katalin tanárnő évfolyamtársam volt (majdnem minden szakon). Együtt fejtettük meg a programozási módszertan rejtelmeit, a különböző programozási nyelveket meg a többit. Ezenközben persze közös biciklitúrákon, bulizásokon össze is barátkoztunk. Így értesültem róla, hogy Kati segítséget keres: óraadó tanárt, aki átvesz tőle néhány számítástechnika órát. Ez pont kapóra jött, ezért eljöttem ide. Persze nagyon örültem, hogy itt taníthatok. A Fazekasnak (ezt nem kell nektek mondanom) nagy híre van.
-- Mik a tapasztalataid?
-- Vegyesek. Nem gondoltam át például, hogy milyen nehéz is lehet tizenévesekkel bírni. A lányokat általában nem nagyon érdekli a számítástechnika. A fiúknál pedig érzem a hátrányát, hogy nem foglalkoztam többet programozással. Én mindenesetre sokat töröm magamat.
-- Nem félsz a ,,kötelező honvédelmi oktatástól'' a koszovói válság kapcsán?
-- Nem. Hiszem, hogy Magyarország nem fog belebonyolódni ebbe a háborúba. Beszélgettem szerb diákokkal, akik otthagyták Belgrádot (családot, otthont), hogy valahol folytathassák a tanulást. Sajnálom őket.
-- Igaz, hogy egy évet Angliában töltöttél?
-- Igen, egy ösztöndíjat pályáztam meg az Edinburgh-i egyetemre. Computer Science-t tanultam ott is, ami mellett persze rengeteg idő maradt az országgal, kultúrával való ismerkedésre is. Sose felejtem el a skót táncházak (ceilidh) forgatagát és a túrázásokat a csodálatos skót felföldön (Highlands). Sokféle emberrel megismerkedhettünk ezenkívül (ugyanis persze együtt mentünk Erzsivel). Indonéz, amerikai, japán, mexikói barátokra tettünk szert, akikkel levélben (és e-mailben; no lám) máig is tartjuk a kapcsolatot.
-- Miért tartod fontosnak, hogy a diákok saját honlapot készítsenek?
-- Ez egy egyedülálló lehetőség, amivel én is csak nemrég kerültem közelebbi kapcsolatba. Én a számtech oktatásban általában azt tartom fontosnak, amire később szükségük lesz. Itt is ez az elv érvényesül részben, később elkél majd némi internetes alapismeret, és honlapot is lehet, hogy kell majd készíteniük. A mások honlapjának nézegetéséről is pontosabb képük lesz, miután egy kicsit már konyítanak hozzá.
-- Mi alapján értékeled az elkészített honlapokat?
-- Az értékelésen is az előbbi elvek mutatkoznak meg. Nem a tartalmat nézem, hanem a formát. (A Fregatt riportere ezen a -- jól előkészített -- ponton tervezte leosztályozni Attila honlapját. Időközben azonban elszégyellte magát, felhagyott az ügetéssel (ugatással), és leszállt a magas lóról.)
-- Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?
-- Erdőjárással, kirándulással. Május elsején is megyünk. Remélem, az idő ezt nem akadályozza meg. Egy nagyon élvezetes kirándulás volt Edinburgh-ból hazafelé egy kisbusszal. Erzsi szülei jöttek értünk, meg néhány jó barát. Nagy kaland volt, fürdés a 8--10 fokos Csatornában, sok szép skót loch (pl. By yon bonnie banks and by yon bonnie braes, where the sun shines bright on loch Lomond...), sátorozás Yorkshire-ben (You go up [ejtsd oop] the 'ill...), vagy mikor beálltunk a haladó skót táncosok közé: alig győztek tologatni minket, hogy a helyünkön legyünk. Megszálltunk egy lelkésznél a Balmoral Castle mellett is.
-- Melyik a kedvenc filmed?
-- Kedvenc filmem nincs. Mély nyomot hagyott bennem pl. a Remény rabjai, a Titanic és a Shakespeare-feldolgozások, pl. a Sok hűhó semmiért, vagy az Othello. Talán túl romantikus vagyok?
-- Nem vészes. Azaz, izé... most ki kit kérdez?... Nos, tehát, a könyvekkel hogy állsz?
-- Mostanában ritkán olvasok, csak szakkönyveket. Régebbről egy könyv maradt meg: Száll a kakukk fészkére. Nem emlékszem, ki írta.
-- Fog-e gyarapodni a családi fészek?
-- Remélem, most már nemsokára fog. Eleinte nem sietettem a dolgot, úgy gondoltam, még fiatalok vagyunk. Na meg tanultam. De most már örülnék egy kis csemetének.
-- Milyen állást/munkát/jövőt képzelsz el magadnak?
-- Ha nagy leszek, szeretnék -- ha egy mód van rá -- matematikával foglalkozni. Szeretnék sok pénzt keresni. Legalábbis annyit, hogy ne legyen gond. Szóval érted. Szeretnék nyugodt életet. A vidéki lét jobban vonz, mint a nagyváros. Ez egy kicsit ellentmond az előző kettőnek, tudom. De annak örülnék, ha a gyerekeim nyugodtan szaladgálhatnának az udvaron.
1999. május 4.
megjelent a Fregatt 1999. májusi számában
Budapest, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.