Egy esős napon történt. A vízálló széldzseki alatt öltöny, az öltönyben pedig egy szép reményeket tápláló véndiák lapult. Tanáraitól már búcsút vett az előző napokban (az enyhén(szólva) hamiskás énekhangért ezúton elnézést kér), nemrég törlesztette fagylalt-adósságait, sőt, még a fizika feladatgyűjteményt is visszavitte a könyvtárba. Mivel ez volt a lírai én első ballagása, kissé szorongva, egy búcsúének dallamát fel-felidézve lépett be az iskola kapuján.
Régi mesékre emlékszel-e még? Kisinóci túristaház, lúdbőrdermesztő hideg, az utolsókat rúgó villanykályha. Foki tanár úr mesélt. Rövid történeteket olvasott fel a Dekameronból, így ringatva álomba a hetedikes ,,c''öppségeket. Két osztálykirándulás között ,,kis matematikusként'' éltünk, Orosz Gyula és Dobos Sándor tanár úr szárnyai alatt. Akkoriban még számoztuk a feladatokat, és ellenőriztük a leckét. Igen, emlékszem még. Ha a mesékre nem is, a karácsonyi szaloncukorosztásra mindenképpen. Volt egyszer rég, volt egyszer rég.
Szép tavaszon ragyogott fenn az ég. Tavasz volt, szünet volt, és páran mégis a padban ültünk, Vincze Márta tanárnő önkéntes verseny-előkészítő szakkörén. Azért ne higgyétek, hogy túl voltunk terhelve. Mindenki eldönthette, hogy mennyit vállal, nálunk nem volt versenykényszer, és a szakkörért se járt jobb jegy, legfeljebb egy jobbfajta gyümölcstorta év végén. A földrajzot, azt viszont meg kellett tanulni: Laki tanárnő totóit még a dörzsölt tippmixesek is hosszú ideig emlegetik (a Laki-féle fehérruhás télapóról nem is beszélve). Volt egyszer rég, volt egyszer rég.
Óh, hogy miért nem mesélsz már nekem? Elmúlt az utolsó kirándulás. A mesék helyébe a poharak koccanása lépett. Eljártuk az utolsó közös táncot. Azért reméljük, hogy nem válunk jampeccé, mire fölnövünk. Az osztályterem falán lassan gyülekezni kezdtek a fényképek. A hozzájuk tartozó ,,mese'' azonban nehezen önthető tablóformába. Boldog idők, soha nem feledem.
Hallani vélem a hangodat még, A lírai én megilletődve hallgatta végig a harmadikosok zenés-játékos búcsúztatóját, és jó ötletnek tartotta, hogy az elmodott versek szövegét papíron is kiosztották. Ezután tömegfurakodással egybekötött virágáradat következett, majd órákig tartó menet indult folyosókon, termeken és lépcsősorokon át. Az utat néhol mélyértelmű feliratok szegélyezték, de a lírai énnek többmindenre (összeesés elkerülése, dalolás, az ajándékok és a virágok egyensúlyban tartása, levegővétel) kellett figyelnie annál, mintsem hogy eme jótanácsok eljussanak hozzá.
Egyesek a menet alatt újabb kisteherautónyi virágot kaptak, mások lufikat vagy szőrmeállatokat. A lírai én nem irígykedett rájuk. Az ő szemében sokkal többet ért az a kézzel ragasztott papírhajó, mellyel az előző négy szám ,,gályarabjai'' kedveskedtek neki. Ha valamiért érdemes volt végigcsinálni, hát ezért. Hogy nem csak a búcsúzó szépítgeti a régi emlékeket, hanem rá is visszagondol majd valaki. Volt egyszer rég, egyszer rég.
1999. május vége
megjelent a Fregatt 1999. június 6-i számában
Budapest, Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.