1922, nappal, valahol egy pesti gyárban. Félhomály, minden hangot elnyel a gépsor zakatolása, nyögve nyikorognak a csapágyak. Szalagról el, darabolás, címkézés, szalagra rá. Nem könnyű elhibázni. A napi ezer ismétlés beleégeti az emberbe a mozdulatokat. Baleset kizárva, s ha mégis megsérül valaki, akad helyette más. Szalagról el, darabolás... amíg itt vagy, addig se dideregsz az utcán... címkézés, szalagra rá. Ha nem lesz kész a mai mennyiség, a gyerek holnap miből kap enni? Szalagról el, címkézés... azaz előbb darabolás...
Egy kiáltás harsogja túl az alapzajt. Valakit elkapott a darabológép.
József Attila szegénységben élte le fiatal éveit. Hároméves korában apja elhagyta a családot, és a gyermekvédő liga Attilát vidékre küldte, nevelőszülőkhöz. Anyja mosásból és takarításból négy év alatt annyi pénzt szedett össze, hogy visszaadták neki gyermekét. A költő fiatalkora nélkülözésben, napról-napra vegetálva telt. Felemelkedésre nincs remény, a munkabérek és a lehetőségek épp csak a másnapi betevő falatra elegendők. Bármennyit dolgozzon is, a haszon lassan és biztosan a munkaadó, a tőkés kezébe vándorol.
A költő több korai verse is a kizsákmányolt bérmunkások (proletárok) életének kilátástalanságáról szól. Az 1922-ben kiadott A gép elkapta c. költeményben a halott dolgozó látványa nem döbbenetet, hanem irígységet vált ki társaiból. Ő már végzett, neki nincs több gondja ezen a világon. Nem kell hajnalban kelnie és éjszaka hazabotorkálnia. Csak ez az egy kiút létezik. ,,amíg tőkések adnak munkát|, a tőkéseké a haszon'' -- írja a költő 1933-ban, A tőkések hasznáról c. versében.
A Mondd, mit érlelben (1932) a ledönthetetlen korlátok határolta emberi sorsok között megjelenik a költőé is. A nyomás alatt elvész az egyéniség, a betűknek ára van és nem értéke, a verseknek pedig védjegye és nem írója. A gondolat hatvan év múltán sem veszített aktualitásából.
József Attila a kérdéskört teljesen más oldalról közelíti meg az 1935-ös keltezésű, Levegőt! c. versében. Más nagy gondolati költeményeihez hasonlóan (pl. A Dunánál, Hazám) itt is egy, a meditációs helyzetet megteremtő természeti képpel indít. A hazafelé sétáló költő összerezzen, amikor egy férfi bukkan fel az elhagyatott úton. Az a férfi akár meg is támadhatta volna, ki is foszthatta volna, ráolvashatta volna vélt vagy valós bűneit, és bekísérhette volna a legközelebbi fogdába. De nem így történt. A férfi tovább baktatott, és nem maradt mögötte más, csak a kételyek.
A hallgatózó rendőrállam bármikor a tettek mezejére léphet, előáshatja a hónapok óta szorgosan készülő megfigyelési jegyzőkönyveket. A falvakban rendezett nyílt szavazáson a parasztok nem mernek a karhatalom ellen voksolni, mert ezzel saját megélhetésüket kockáztatnák. A módosított választójogi törvény nem az első, de nem is az utolsó eleme a születőben levő zsarnokságnak.
A személyes adatok számontartása már 1921-ben, Kosztolányi Dezsőnél is megjelenik A bús férfi panaszaiban (,,Beírtak engem mindenféle könyvbe''), Illyés Gyula pedig 1950-ben ír verset Egy mondat a zsarnokságról címmel. József Attila ifjúkorában ellene volt mindenféle társadalmi rendnek (,,A rend lecsap rád''), és csak fokozatosan állt át a ,,rend-pártiak'' oldalára. A költő gondolatvilágában azonban Szabadság és Rend (ez volt a Levegőt eredeti címe) csakis egymás mellett, egymást erősítve létezhetett.
A korabeli Magyarországon viszont épp fordítva történt: a két fogalom egyre inkább távolodni kezdett. Egy új rend bontogatta szárnyait, miközben az egyén szabadsága egyre csökkent, mostmár nem csak anyagi értelemben. Hitler befolyása nőttön-nőtt, és a felé vezető magyar politikai kényszerpályájával az átlagember nem tudott megbékélni. Talán éppen ezt a lappangó forradalmi érzést közvetíti a költő az ugyancsak 1935-ös Május-sal. Ez a vers (,,a szabadság sétára megy.| Hős népe ágat lenget,| s ő kézenfogva vezeti| szép gyermekét, a rendet!'') volt a Levegőt! előtt a szabadság és a rend összefonódásának utolsó állomása József Attila költészetében.
A Levegőt!-nek életrajzi vonatkozása is van: a ,,sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,| mint apró gyermeket,| ki ugrott volna egy jó szóra nyomban az Öcsödi nevelőszülőknél töltött keserű, megaláztatással teli éveket idézi fel, figyelmeztetve arra, hogy a ,,verés'' bármelyik pillatanban országos méreteket ölthet. A költő végül a megalkuvás nélküli, őszinte belső szabadságigény és az ezáltal létrejövő rend mellett foglal állást.
Érdemes megfigyelni, hogy József Attila mondanivalóját milyen bonyolult versformában fogalmazta meg. Más nagy gondolati verseiben a ritmus alkalmazkodik a szöveghez, hogy a megfogalmazódó gondolatok tartalmát minél hűbben adhassa vissza. A kései versekben viszont azt érezhetjük, mintha a költő szándékosan nehezítené a saját dolgát a létező legbonyolultabb versforma használatával. Az a b a b c c b ,,keverék'' rímképlet mellett hatodfeles és hármas jambusok éles váltakozása önti formába és tartja pórázon az elme szárnyalását.
József Attila verseiben a rímek nem csak díszítenek, hanem önmaguk is jelentést hordoznak. Például a ,,rendet'' hívórímre mindig egy fontos gondolatot lezáró válaszrím érkezik. A ,,tenghet'' a visszáságokra, az akkori rend fonákságaira utal, a ,,vertek'' a közeljövő várható alakulására figyelmeztet, és végül az ,,engedd' feloldja az eddigi belső szigort. Rímek tekintetében is több ponton párhuzam vonható költő más gondolati verseivel.
A Levegőt! időtálló voltát az is bizonyítja, hogy megjelenése után évtizedek múlva is szavalták. Szavalták, mégpedig abban a korban, amelynek rendje József Attilát magáénak vallotta, lakótelepet és díjat nevezett el róla, és igyekezett elhallgattatni a nézetkülönbségeket. Szavalták egy olyan rend korában, amilyen rend ellen a költő éppen ebben a versben tiltakozott. A mondanivalót a József Attiláról később mesterségesen kialakított kép sem volt képes eltitkolni, a sorok erősebbek voltak mindenféle cenzúránál.
A költő egész életét végigkísérte lázadó természete. Nem volt olyan hely, ahol sokáig meg tudott volna maradni, iskoláit és egyetemeit évente váltogatta, összeveszett Babits-csal, pedig hosszantartó barátságuk számos szakmai előnyt hozhatott volna. Ugyanez a lázadó természet jelentkezik akkor, amikor belép a kommunista mozgalomba, és talán ugyanez volt az oka annak is, hogy kizárták a pártból. Az 1936-ban írt Világosítsd föl immár kiábrándultan a kor két legelterjedtebb eszméje, a kommunizmus és a fasizmus ellen érvel.
Az első versszakban szereplő ,,csahos kutyák'' kifejezés a kommunista mozgalom kedvelt szófordulata. Ismét megjelenik a pénz, mint életszervező erő: ,,Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,| de mind-mind pézre vált reményt.''. A második versszakban a ,,hogy ne legyen a gyerek hiába'' a szovjet alkotmányba foglalt abortuszellenességre játszik rá. A harmadik versszak arról ad számot, hogy -- csellel vagy képmutatással -- a világban mindenki a maga hasznát keresi, erőt gyűjt és csak az alkalmas pillanatra vár. A gyermek motívum itt a megszokottól eltérően, nem az ártatlanság és a jóság jelképeként jelenik meg, hanem a háttérben szervezkedő, országos befolyásra törekvő politikai irányzatokat szimbolizálja.
Az 1937-es keltezésű Tudod, hogy nincs bocsánat az egyén rendre és szabadságra való hiábavaló törekvését és a óvatosan épített harmónia szükségszerű széthullását fogalmazza meg. Megbocsátni az eltévelyedett, hibáját beismerő gyermeknek szokás. Az életben azonban nincs bocsánat, felelősség van, büntetés és bűnhődés. Büntetés idelent azoknak, akik nem alkalmazkodtak a rájuk kényszerített társadalmi rendhez; bűnhődés odafent azoknak, akik saját, elnyomó rend-eszméjüket az országra erőszakolták. Az ember lelkiismerete és kartonlapja nem lehet egyszerre tiszta.
A versben sorra jelennek meg a rossz szerepei: a zsarnokság, a valódi indokok elrejtése, az igazság és igazságszolgáltatás saját érdekek szerinti alakítása, a hitetlenség, a megvesztegetés és a hűtlenség. Megoldás nincs, az életét számbavevő ember szíve üres marad. Menekülést csak az öngyilkosság jelenthet (akár fegyverrel, akár a vonat alatt), ezenkívül a -- talán hiába keresett -- igaz szerelem, az emberi kapcsolatok megtartó ereje emelheti ki az embert szánalmas helyzetéből.
Az ugyancsak 1937-ben írt Hazám hét szonettje sorra veszi, összefoglalja a már említett problémákat a rend, az ország és a szabadság körül. Az utolsó hat sor (,,Adtál földmívest a tengernek,| adj emberséget az embernek.| Adj magyarságot a magyarnak,| hogy mi ne legyünk német gyarmat.| Hadd írjak szépet, jót -- nekem| add meg boldogabb énekem!'') nyíltan Hitler ellen fordul, addig, amíg ki volt szabad mondani, amíg volt elvi lehetőség az elhatárolódásra. A költő feladata itt már (az Eszmélettel ellentétben) nem a puszta szemlélődés, hanem az írás, a magyarság tanítása. Az elnyomás ellen csak az igazságra való rádöbbentés veheti fel a harcot.
Ismét megfigyelhetjük, ahogy a vers elején megjelenik a költő, és a nyomort látva gondolkodóba esik. A gondolatok és mondatok átfolynak a sorokon és versszakokon, a határt csak az egyes szonettek vége jelenti. Az a b c b a c rímképlet bonyolult, gondos szerkesztésre utal.
Bálint György 1932-ben jegyzetet ír ,,Hitler tisztességes ember'' címmel. Egy másik jegyzetében (Beszélgetés egy borjúval, 1933) egy borjút mutat be, aki maga jött fel Pestre, hogy levágják, és a levágásról, mint az emberiség céljához vezető út egyik állomásáról, a nála okosabbak feltétlen követendő döntéséről beszél. József Attila több versében is a fasizmust bírálja. A náci értékítélet előretörése azonban elkerülhetetlen, egyenes utat jelent a világháború felé.
A költő utolsó, létösszegző versében, az Íme, hát megleltem hazámat (1937) harmadik versszakában is megjelenik a rend és szabadság motívuma. Itt már végleg, lemondóan ír a szabadságtól eltávolodott, ,,háborús'' törvényről, feladja saját és a Szép Szó (egy korabeli folyóirat, melynek szerkesztője volt) képviselte eszményeit. Felismeri, hogy nem tudta megváltani a világot, hogy nem tudott semmit változtatni az emberek látásmódján. Az ,,arany karikák'' az Eszmélet IX. szakaszára utal vissza.
József Attila nagy költő volt, de életútját nem nevezhetjük sikeresnek. Talán keserves gyermekkora tette egész életében lázadóvá, összeférhetetlenné, talán ezért nem sikerült neki semmi mást a költészeten kívül végigcsinálnia. Nem a gép, hanem a mozdony kapta el. Életművét csak halála után ismerték el (akkoriban kissé túlzottan), sorsát nem irígyelte tőle senki.
1999. február körül
Budaörs, Magyarország.
Ez a lap pts oldalai közül való.